A választások közeledtével a politika ismét belecsobbant, vagy inkább
fejest ugrott a média amúgy sem túlságosan álló vizébe. Hiperaktív
pártaktivisták paranormális jelenségeket generálnak a sajtóban.
Pedig ha valamikor, akkor most tényleg: a lét a tét, nem csupán a magát a nemzet elitjének képzelők, hanem az ország egészének jövője. Senki nem szeretne ráerőszakolt életet élni. Egy vizionált boldogságtudat (más országra süt majd a nap a választások másnapján) túlmutat értelmünk korlátain. A kormányzásra kész politikai erő(k) látványosan helyezik magukat a figyelem centrumába. Deklaratív törekvéseik azonban különös párhuzamokra asszociálnak a rendszerváltás előtti időkből.
Mert mit olvashatunk az MSZMP (nem tévedés, az egykori állampárt) Politikai Bizottságának 1977-es tájékoztatáspolitikai irányelvei között, amely köztudottan propagandisztikus célokat szolgált? „A tájékoztatás nem cél, hanem eszköz. Tájékoztatásunk legyen hiteles, megbízható, egyértelmű. Ez szolgálja érdekeinket, formálja az emberek tudatát. Tovább kell növelni a tájékoztatásban dolgozók politikai elkötelezettségét, hogy segítsék döntéseink elfogadását.” A civil kurázsiról akkoriban szó sem eshetett. És most? A szisztematikus propagandagépezet csúcsra járatja magát. Egy legitimációt nyerő néppártcsoportnak – jelesül a választási koalíciót alkotó mai ellenzéknek – tudatában kell lennie: a cezúra nem azonos a cenzúrával! Az egyre inkább önvédelemre berendezkedő társadalomtól idegen a gondolatszabadságot gúzsba kötő, egyszerre lépő emberek konstruálása.
A hamis kollektivizmust képviselő szellemi környezetszennyezés ideig-óráig lehet eredményes. Ki szeretné olyan idők újrajöttét, mint amit egy római csak a Kolosszeumban láthatott Néró uralkodása idején?! Napjaink politikai pártgladiátorai derekasan küzdenek – saját magukért. A sztereotípiákra nem érkeznek válaszok a választóktól, bármennyire is az interaktivitást látszatát igyekeznek kelteni. Ez a cinkos kollaboráció fertőzi a közösségi kapcsolatokat. Hogy lesz így nemzeti egység? Vagy nem is cél a tisztánlátás?
Ha már a Kádár-éra Orbán módra (Szijjártó is mondta aktualizálva: nincs más választás): aki nincs velünk, az ellenünk, mi több, az ország ellen, egyenesen a hazájára tör. A választók lefokozása a „Szavazz a Hazafias Népfront (egyetlen) jelöltjére!” jelszóra emlékeztet.
Tessenek összehasonlítani választások idején az angolszász és az európai sajtókultúrát! Az angolszász médiát a politika a kampányokban sem képes kisajátítani, mert a médiumok nem engedik magukat „megerőszakolni”. A pluralizmus, a demokratikus alapértékek, a kritikai megnyilvánulások reprezentálják a pártok megnyilvánulásait. Ezzel szemben nálunk, mintha mi sem történt volna a monolit rendszer megszűnte után… Más formában, de minden maradt a régiben: az ideológia primátusa, az oktalan szervilizmus, az értelmetlen elkötelezettség.
Azt szoktam mondani: szeretem a vitákat, de gyűlölöm a veszekedéseket. A vitákból észérvek kristályosodhatnak ki, a veszekedésekből csak parttalan zsigeri kommunikáció lehet. A közéleti kommunikáció megjelenítése a média presztízsét ássa alá. Pedig az igazi választási műsor még el sem kezdődött. A java még hátra van.
Dr. Nagy Zoltán, Debrecen
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!