Parlamentünk elfogadta azt az indítványt, amely szerint a holokauszt tagadása büntethető lesz Magyarországon is.
Ha szétnézünk körülöttünk, akkor bizony láthatjuk, hogy hazánk e téren mennyire le van maradva. Mi most próbálunk törvényt hozni, amikor Európa több államában ez már gyakorlat. Az osztrákoknál 1992 óta törvény tiltja a holokauszt vagy más, emberiesség elleni nemzetiszocialista bűntett megtörténtének nagy nyilvánosság előtti tagadását, kisebbítését, helyeslését vagy az igazolására való kísérletet. A románoknál 2002 óta van érvényben egy olyan jogszabály, amely tiltja a fasiszta, a rasszista és az idegengyűlölő szervezetek működését, valamint azok jelképeinek a használatát. A szlovákoknál is bűncselekménynek számít a holokauszttagadás, s akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható; nincs másként a cseheknél sem.
Jóérzésű ember fel sem tudta fogni addig, amíg teret nem nyert az utcai radikalizmus, amíg a szélsőjobboldali erők szervezettebbé nem váltak, hogy léteznek olyanok, akik az emberiség ellen elkövetett XX. századi, égbekiáltó gyilkosságsorozatot, bűntetthalmazt tagadni merik. Magyarországon az 1941-45-ös határokon belül a háború előtt mintegy 900ć000 zsidó élt, a háború végére 255ć000-en maradtak. Szűkebb pátriámban, Pápán, 2565 zsidó személyt tereltek a gettó falai közé, akik közül 2002 ember az auschwitzi és a birkenaui gázkamrákban halt meg, köztük 671 tizenkét éven aluli kisgyermek. Hangsúlyozom, 671 tizenkét éven aluli kisgyermek! Elképesztő!
Tavaly, a pápai zsinagógában tartott megemlékezésen városunk polgármestere úgy fogalmazott, hogy zsidó polgártársaink halála valamennyiünk vesztesége; s a mai fiataloknak meg kell követniük a holokauszt túlélőit, az egész magyar zsidóságot. Valóban, meg kellene követnünk! S már akkor elgondolkoztam azon, hogy valójában a mi népünk nevében a szörnyűségek óta eltelt 65 esztendőben gyakorlatilag még nem kértünk nyilvánosan bocsánatot a zsidóságtól. Ideje lenne!... A jóérzésű embereknek, s különösen a demokratáknak, vezetőinknek nem szabad némának lenni ha a holokauszt nyílt tagadásával találkoznak. Ezért is fontos ennek a törvénynek a szentesítése...
Kerecsényi Zoltán, Pápa
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!