Ki mint szereti párját
Mr és Mrs – A Sztárpárshow, TV2
Nem értem, mi a búbánatos aszott majomkenyérfalevélnek kellett a TV2-nek újraindítania ezt a csak a beharangozó szerint „nagy sikerű szerelmes vetélkedőt”. A Mr és Mrs második évada saját bevallásuk szerint bepillantást enged a sztárpárok legféltettebb titkaiba és – ami talán még pikánsabb – a szerelmi életükbe. Még ha csak ebbe tennék.
Végignéztem egy heti adagot a műsorból, és minden ellenérzésem dacára sokszor egész jól szórakoztam. Érdekes volt figyelni a párokat, hogyan működnek, de ehhez nem kell ismert arcokat odaállítani – csak a nézettség érdekében –, bárki másnak a párkapcsolatából csinálnak Truman Show-t, az is legalább ilyen derűs lenne (vagy épp tragikomikus). Mókás volt például, hogy a férjeknek le kellett festeniük a nejüket Britney Spears parókában, aztán az asszonyoknak ki kellett találni, melyik képet produkálta az ő hitvesük.
Tilla közben finom iróniával beszólogatott, hogy Rogán Antalnak nem mondták el jól a feladatot, mert önarcképet készített, és hasonlók. „Becsuktad a szemed, kinyitottad, és lefestetted, igaz? Máskor ne csukd be a szemed” – röhögött Seres Attilán, és mi is vele. „Ebből olyan botrány lesz otthon” – tódított Claudia, akit most képernyőképesebbre tunningoltak, mint az előző „évadban”, bár a melleit így is képtelen elrejteni az arcunk elől, vagy ennyire szereti őket a kamera(man)? Csakhogy ez sem tereli el a figyelmünket arról, hogy Claudia még mindig fele annyira sem vicces, mint műsorvezető társa.
Rendben van, hogy szórakozunk mások ügyetlenségén, családi sztorijain, vagy a megismerkedésük bénácska részletein. Véleményt alkothatunk arról is, vajon Rogán Antal felesége miért jelenti be minden veszekedés végén, hogy elválik, majd faképnél hagyja a férjét a nyílt utcán. Hiába, ilyen az igazi boldog, polgári házas élet. No, de ki kíváncsi a pucér Damu Rolandra és pucér menyasszonyára – tudom, senki, de azért mindenki megnézi, és azon röhög, hogy Claudia megjegyzi: „Timi, elég ha csak két ujjal fogod!” A menyasszonya helyében azt is meggondoltam volna, elmennék-e a pasim ágyékkötőjének egy tévéadásba.
Bár Rogán Antal az Indexnek azt mondta, biztos benne, hogy az egyéni választókerületében ez a fellépés nem befolyásolja az emberek véleményét, nem tudom, hány tisztes polgári szavazó tépte miszlikbe a kopogtatócéduláját, mikor a polgármester vidáman elmesélte, a család bocijával nyelves puszival üdvözölték egymást, miközben a neje úgy ült ott, mint aki lenyelt egy Hattori Hanzo szamurájkardot keresztbe. Arája talán utólag mégis megbánta a szereplést, ugyanis a szószátyár férj azt is megosztotta a nagyközönséggel, mindössze felesége szemérmességét alátámasztandó, hogy olaszországi nyaralásukon Cecília nem tudott vécére menni, amikor férje is a hotelszobában tartózkodott.
Másnap az Indexen a címoldalon már így hozták a hírt: „Rogánné nem mer az ura előtt szarni.” A szemérmes asszony ettől aztán végképp elsüllyedhet szégyenében, hogy cseppet sem szemérmes férje ezt jópofaságból ország-világ előtt szétkürtölte róla. Még ennél is jobban meglepett, hogy ezen csak én akadtam ki, ismerőseim bravóztak, hogy ekkora népszerűséget akkor se tudott volna elérni az V. kerületi polgármester, ha titokban százmilliókat pumpálnak a kampányába. Mert hogy most már tudjuk, ő is csak egy közülünk – akárcsak Komár László, aki nőt eddig csak imádatból ütött meg, mint azt a héten a Frizbiben meg is ismételte Hajdú Péternek. És míg a nők egy része együtt érez Rogánnéval, mert az a faragatlan férje hogy volt képes nyilvánosan eláztatni szegény asszonyt (vagy mert urambocsá ő sem tud a férje jelenlétében székelni), a férfiak egy része röhög, hogy jé, nem csak az én feleségem ilyen béna, ez is jól kifogta.
Ez van, én már sosem fogom megérteni, miért szórakozunk az ilyesmin, azon kívül, hogy nincs más, ezt mutatják a tévében. Ha A foltos maláriaszúnyogok nemi élete vagy a Hitler kedvenc Wagner-áriái fele ennyire izgalmas lenne a Spektrumon, akkor azt néznénk, persze.
Claudia később Görög Zitának és Seres Attilának azt mondta egyik reggel a Mokkában: „ti voltatok az egyik olyan páros, aki pont azt az érzést váltotta ki, ami ennek a műsornak a lényege: a szeretet.” Valóban, a Seres–Görög páros – akárcsak a Homonnay Zsolt–Polyák Lilla, vagy a Koós–Dékány házaspár – még viccből sem mondott semmi megalázót a másikra nézve, holott bizonyára tudnak olyan intim részleteket, amelyek kikerülhetnének legalább a bulvárlapok címoldalára. Már kapisgálom, miért repkednek Rogánéknál fejmagasságban a mobiltelefonok…
Bálint Orsolya
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!