Külföld
A múlt hét végi chilei 8,8-as erősségű földrengés halálos áldozatainak
száma csaknem 800-ra nőtt; folytatódtak az utórengések, több a 6-os
erősségűt is meghaladta; a cunamiriadót a Csendes-óceáni térség 53
országában lefújták; 30 milliárd dollárra becsülik a kárt, sok a
fosztogatás; az Európai Bizottság 3 millió eurós segélyt ajánlott fel
Chilének; a földrengés nyomán megváltozott a földkéreg tömegeloszlása,
a NASA kutatóinak számításai szerint 8 centivel elmozdult bolygónk
forgástengelye és a másodperc egymilliomod részével – 1,26
mikroszekundummal – megrövidült a napok hossza.
Ártatlannak mondta magát Hágában, a Nemzetközi Törvényszék előtt a háborús bűnökkel, népirtással vádolt volt boszniai szerb vezető, Radovan Karadzsics; azt mondta: „soha fel sem merült a szándék a muszlim bosnyákok és a katolikus horvátok kiűzésére”; a londoni Heathrow reptéren letartóztatták Ejup Ganicot, a 3 fős boszniai államelnökség volt tagját, aki ellen Belgrád a ’90-es évek elején adott ki körözést háborús bűncselekmények vádjával; a spanyolországi Alteában pedig elfogták a háborús bűnökkel – száz nő és gyermek megölésével, erőszakkal, kínzással – gyanúsított szerb „grbavicai rémet”, Veszelin Vlahovicsot.
Elfogták Normandiában az ETA – a Baszk Haza és Szabadság – szakadár szervezet katonai vezetőjét és legfőbb parancsnokát; Ibon Gogeascoetxea Arronateguit a bilbaói Guggenheim Múzeum elleni támadás óta körözték, 13 éve szökésben volt, több gyilkossággal gyanúsítják.
Egy olasz halászhajóra nyitott géppuskatüzet a líbiai parti őrség az ország partjaitól 60 kilométerre; Líbia 12-ről 74 kilométerre terjesztette ki felségvizei határát kizárólagos halászati jogot követelve; a megtámadott halászhajó kikötője, Mazzaro del Vallo hatóságai az olasz kormány közbelépését sürgetik.
Görögország két legnagyobb szakszervezete országos sztrájkot hirdetett március 11-re a súlyos pénzügyi válság miatt tervezett újabb súlyos megszorító intézkedések ellen. A két szakszervezet mintegy 2,5 millió dolgozót tömörít, a foglalkoztatottak közel felét. Görögországban az államháztartási hiány 12 százalék fölé ugrott, ezért van szükség gazdasági intézkedésekre. Amúgy egy német parlamenti képviselő azt javasolta a görögöknek, hogy adjanak el néhány mediterrán szigetet a büdzsé bevétele érdekében.
Svájcban, Genf mellett a téli szünet után újraindították a világ legnagyobb, 27 kilométeres részecskegyorsítóját, a nagy hadronütköztetőt a közös európai CERN-ben; az ősrobbanás utáni állapotok megismerését szolgáló nagy energiájú protonnyaláb-ütközéseket, kutatásukat március második felére tervezik.
A szlovák parlament elfogadta hazafiasság erősítését szolgáló törvényt: az önkormányzati és a parlamenti ülések előtt el kell énekelni s az iskolákban hétfőnként le kell játszani a himnuszt, az osztályokban ki kell függeszteni a nemzeti zászlót, az állami címert, az alkotmány bevezetőjét és a szlovák himnusz szövegét; az iskolák – nem csupán a nemzeti kisebbségiek – tiltakoznak.
Egy hollandiai szalézi internátus több papját és szerzetesét a ’60-’70-es években elkövetett, elévült szexuális bűncselekményekkel vádolják egykori diákok.
Hazaérkezett a XXI. Téli Olimpiáról, a kanadai Vancouverből a kicsiny, 16 fős magyar csapat: a gyorskorcsolyában elért 5. és 6. hellyel pontot szerzett a csapat ismét, ami 26 év után Torinóban sikerült négy éve.
Belföld
Az őszödi beszéd kiszivárgása ügyében folytatott NBH-vizsgálat teljes nyilvánosságra hozatalát kérte Szili Katalin volt házelnök az MSZP elnökségétől és frakcióvezetőjétől; számára „hihetetlen és elfogadha-tatlan” a tájékoztatás, amit a 3 évig tartó vizsgálatról közzétettek; Nyakó István MSZP-szóvivő szerint „amit nyilvánosságra lehetett hozni, az ebben az ügyben nyilvánosságra került”; a kérdés „okafogyott”; hangsúlyozta: az MSZP egyetlen politikusa sem érintett az őszödi ügyben.
Március 1-jétől életbe lépett a Bajnai-kormány által önként vállalt vezetőkinevezési moratórium amely az új kabinet felállásáig tart.
Kényszerítés gyanújával feljelentést tett a fővárosi tűzoltóparancsok, mert tűzoltók egy társukat szexuálisan zaklatták, megalázták; hármuk szolgálati viszonyát felfüggesztette, egy főosztályvezető megbízatását pedig, aki nem jelentette a történteket, azonnali hatállyal visszavonta.
Andorra átadta a kábítószer-bűncse-
lekményért jogerősen 7 évre ítélt, karácsonykor elfogott Farkas Péter birkózó olimpiai bajnokot; Budapesten kommandós kíséret várta.
Lőszerrel visszaéléssel gyanúsítja és a Magyarok Nyilai csoport ügyében kihallgatta az ügyészség Rihó Krisziánt, a Jobbik bicskei elnökét, aki lemondott kampányfőnöki tisztéről; Lendvai Ildikó MSZP-elnök felszólította Morvai Krisztinát: mondjon le európai parlamenti mandátumáról; mint mondta, nem képviselheti az EP-ben hazánkat olyan ember, aki védelmet kér a megalapozott gyanú szerint egy „terrorista halálbrigád” vezetőjének kiállva Budaházy György mellett, aki egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint a Magyarok Nyilai szervezet katonai vezetője.
Helyszíni szemlét tartottak Galga-györkön és Tiszalökön, a romák elleni hat halálos áldozatot követelő támadássorozat állomásain; a Roma Polgárjogi Mozgalom Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Szervezetének ügyvivője vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a gyanúsítottak ellen, mert „köztudomású tény a feltételezett tettesek hivatalos jövedelmi viszonyai és a tényleges életvitelükhöz szükséges jövedelem közti feltűnő aránytalanság, a tetthelyeken terepjárókat láttak, a vadászfegyverek beszerzését sem lehet megoldani a sarki fűszeresnél”…
Indul a Márai-program: egymilliárd forint pluszforráshoz jutnak a hazai könyvtárak a Nemzeti Kulturális Alaptól; ebből a szerzők és kiadók is profitálnak – a népesség tíz százalékát kitevő könyvtárlátogatókon túl.
Bajnai Gordon miniszterelnök budapesti munkavacsorán megbeszélést folytatott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, a fókuszban az unió következő 10 évét meghatározó versenyképességi program, az „Európa 2020 Stratégia” szerepelt, a dokumentumnak választ kell adnia a foglalkoztatási problémákra, de a szegénység csökkentésének módjára.
Pálffy István televíziós mûsorvezető a Keresztény-demokrata Néppárt színeiben indul a Fidesz-KDNP jelöltjei közt az országgyűlési választásokon – erősítette meg a párt szóvivője.
A világ megváltozott: Orbán Viktor nem „a legyek ura” többé, és a Jobbik képviselői sem „két pofonnal elhessegethető legyek” – írta Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének címzett nyílt levelében Vona Gábor, a Jobbik elnöke.
Egyesek ufót gyanítottak, mások vegyi üzemi robbanástól tartottak, pedig meteorit száguldott át Magyarország több településéről jól láthatóan az éjjeli égbolton, majd nagy magasságban felrobbant – és ezzel okozott riadalmat. Több szomszédos országban is látták.
Gazdaság
Az Audi Hungaria immár másodszor nyerte el a „legvonzóbb munkaadó” címet. Az AISEC-Develor nemzetközi egyetemi hallgatói szervezet 5000 végzős részvételével készítette el felmérését, melynek során a jövő mérnökei és gazdasági szakemberei 2008 után ismét a győri vállalatot választották a rangsor élére, amely a motorfejlesztés, gyártástervezés területen kínál nem csupán munkahelyet, de jövőképet is.
Varga Mihály Fidesz-alelnök szerint a kormányváltás után valószínűleg el kell kezdeni a tárgyalásokat az IMF-fel, mivel „a 2010-es költségvetés már csak papíron létezik”; megerősítette: azt tervezik, hogy megváltoztatják a költségvetést.
Erősödött kissé a forint pénteken részben az euró/dollár korrekciójának, részben a térségbeli devizákkal szembeni bizalom javulásának köszönhetően. Az eurót 269,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a dollárt 197,52 forinton; a svájci frank jegyzése 184,11 forint volt hétvége előtt.
Hatályosak márciustól a devizahiteleket korlátozó kormányintézkedések, amelyek határt szabnak a hitelösszeg és fedezet megengedhető arányának, de az új limiteket csak júniustól kell érvényesíteni; a gépjárműhitel is változott: nem haladhatja meg a gépjármű értékének 75 százalékát a forint-, 60 százalékát az euró- és 45 százalékát az egyéb devizahitel.
Tavaly kis mértékben estek az ipari termelői árak; a KSH jelentése januárban 0,6 százalékkal volt kisebb a mutató, mint egy évvel korábban; a külföldön eladott magyar ipari termékek árai egy év alatt több mint 2,5 százalékkal csökkentek, míg a belföldi áraik 1,6 százalékkal nőttek.
Szénhiányra hivatkozva leállította az áramszállítást Ukrajna Magyarországra, Romániába és Szlovákiába; ez nem fenyegeti hazánk energiaellátását.
Az Európai Bizottsághoz fordul a Wizz Air: jogellenesnek tartja a Malév állami támogatását, 25 milliárdos feltőkésítését; a Fidesz vizsgálatot kíván indítani a Malév magánosítása majd visszaállamosítása ügyében.
Idén 0,5 száza-lékkal nőhet a magyar gazdaság teljesítménye a 4,2 százalékos infláció mellett, mondta a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója, aki szerint 2014-15-ben léphet be hazánk az euróövezetbe.
Az állam elővásárlási jogot szerzett az E.ON magyarországi gáz-nagykereskedelmi cégében; mint a kormányszóvivő közölte, „az ország lehető legnagyobb energiabiztonságáért”.
Pénzügyi gondnok veszi át Szigetváron az irányítást, a milliárdos adósság rendezésére eljárás indult a csődbe jutott városban; az intézmények dolgozói egyelőre nem kapnak fizetést és szünetel a segélyezés.
Továbbra is emelkedik a hazai cégbezárások száma, nem hagy alább a csődhullám – derül ki az Opten céginformációs jelentéséből; ez a gazdasági válság elhúzódását mutatja. Februárban 1216 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, ez 128-cal – 12 százalékkal – több, mint egy évvel korábban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!