A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából négy Kiváló, tizenhat Érdemes Művész Díjat, illetve négy Magyar Köztársaság Babérkoszorúja elismerést adott át Molnár Csaba kancelláriaminiszter, a Művészeti Díj Bizottság elnöke és Hiller István oktatási és kulturális miniszter szombaton Budapesten.
A díjazottakat köszöntő beszédében a kulturális tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a művészeti díjak különleges szerepet töltenek be a kulturális közéletben, hiszen közös szándék alapján nevezik meg azokat, akiket egy-egy évben elismernek. „A kor- és pályatársak, a kollégák, tehát a szakma jelöli a kitüntetésre érdemeseket, a kormány, a mindenkori kormány, csak egyik résztvevője a döntéshozatalnak” – mondta a miniszter. Ezekkel a díjakkal – fűzte hozzá – hagyomány teremtődött, amely a színvonalban fejeződik ki. A tehetség szükséges, de nem elegendő a kiemelkedéshez, odaadás és szorgalom is kell. E tekintetben is a neves elődök sora ad rangot az elismeréseknek – jegyezte meg, kiemelve, hogy válság idején bölcs előrelátásról tesz tanúságot az, aki belátja, a XXI. század hajtóereje az oktatás, a kultúra, a tudomány és az innováció.
A díjazottak közül Erdei Péter karnagy külföldi útja miatt később veszi át a kitüntetést, Szikora Tamás festőművészt, Türk Péter képzőművészt pedig egészségi állapota miatt családja képviselte.
A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze Díjban részesült:
BODNÁR ERIKA Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész; FOKANOV ANATOLIJ, a Magyar Állami Operaház magánénekese, érdemes művész; TÍMÁR ÉVA Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész; ZSURÁFSZKY ZOLTÁN Harangozó Gyula-díjas koreográfus, érdemes művész, a Honvéd Táncszínház művészeti igazgatója.
A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze Díjban részesült:
BÁNDI JÁNOS, a Magyar Állami Operaház magánénekese; BEREGI PÉTER színművész; CSUJA IMRE Jászai Mari-díjas színművész; ERDEI PÉTER Liszt Ferenc-díjas karmester, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense; FEKETE ERNŐ Jászai Mari-díjas színművész; HAÁSZ ISTVÁN Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész; HALASI IMRE Jászai Mari-díjas rendező; KORCSMÁROS GYÖRGY Jászai Mari-díjas színművész, rendező; LÁSZLÓ ATTILA Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, gitárművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense; LORÁN LENKE Jászai Mari-díjas színművész; SÜMEGI ESZTER, a Magyar Állami Operaház magánénekese; SZERVÉT TIBOR Jászai Mari-díjas színművész; SZIKORA TAMÁS Munkácsy Mihály-díjas festőművész; THÉSZ GABRIELLA Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karvezetés tanára; TÜRK PÉTER képzőművész; VENCZEL VERA Jászai Mari-díjas színművész.
A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja Díjban részesült:
ACZÉL GÉZA József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, az Alföld című irodalmi folyóirat főszerkesztője; MARNO JÁNOS József Attila-díjas költő; TÉREY JÁNOS József Attila-díjas író, költő, műfordító; TURCZI ISTVÁN József Attila-díjas író, költő, a Parnasszus című költészeti folyóirat és könyvkiadó főszerkesztője.
MTI
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!