Petőfivel keverték össze Egressy Gábort

 Március idusa a pesti forradalom s egyszersmind Petőfi napja.
Három nappal vagyunk – azaz voltunk – Bécs után. De vértelenül – nem úgy, mint ott… Igaz, Bécsben 15-én már béke honolt: alkotmány elfogadásáról döntöttek, s az uralkodó némi ováció mellett már ki is kocsizhatott… „E napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel” – emlékezett később Jókai 15-ére. Ahogy az emlékezet, a nagy össznépi legendárium  őrzi: Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szaval. Forradalmi versét mondja a 25 esztendős költő, egyszersmind ifjú férj is: a Nemzeti Dalt.

– A kép, amely mintegy történelmi valóságunkká vált, egy egykori röplap, s egy kotta részlete, nagy valószínűséggel Szeremley Miklós rajza, fametszete. Pedig Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén soha, de soha nem mondta el a Nemzeti Dalt… Hermann Róbert történész, a budapesti, várbeli Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa, az 1848–49. A szabadságharc hadtörténete című, a Korona Kiadónál megjelent könyv s más művek szerzője szerint a forradalom megannyi szép, ám hamis legendáriummal bír. Éppúgy, mint más forradalmak. Petőfi fennmaradt saját kinyomtatott esőpöttyözte példánya hátoldalára rájegyzetelte a helyszíneket: az orvosi egyetemet például, ahonnét a mérnök- és jurátus-, azaz a joghallgatókhoz mentek. Kerényi Ferenc irodalomtörténész kutatásai szerint – így Hermann – a legenda azért terjedt el, mert Egressy Béni kottáján egy szakállas lánglelkű ifjú van, őt azonosították Petőfivel. Pedig a lépcsőn szavaló a zeneszerző fivére, a híres színész, Egressy Gábor volt. Noha emléktábla is szól a sztoriról – nem ez az egyetlen márványtábla a fővárosban, amely nem egészen igaz történesekről szól az utókornak… Petőfi  múzeumlépcsői szavalatáról érdekes mód’ még a XIX–XX. század mesgyéjének történetírója, Gracza György is megemlékezik. Tévesen.
Petőfi a „márciusi ifjak” egyik vezéreként az események főszereplőjévé vált: a forradalom az ő Dohány utcai háromszobás lakásáról indult: Jókai, Bulyovszky, Vasvári Pál és Petőfi együtt gyalogolt át onnét a Pilvax kávéházba; Vasvári az egyik szobát náluk lakta-bérelte. Ő – a fáma szerint azért késett a Pilvaxból, mert még meglátogatta Teleki Blankát, akihez „liezon” fűzte… Mire reggel a huszonéves ifjak – közülük Vasvári olyannyira fiatal volt, hogy 1826-os születési éve okán nem juthatott be később a szabadon választott parlamentbe – átértek a Pilvaxba, ott Degré Alajos (félig franciaként eleve a polgári szabadság híve) már a harmadik reggelijét fogyasztotta el, mintegy várakozásteli unalomból. Nota bene: ez az evéskényszer az író-jogász későbbi súlyán meg is látszott… Hermann Róbert amondó: e busás, triplázott „früstük” meleg omlett lehetett, netán virsli, merthogy német szokás dívott a Pesten. Egy reggeli egy forint körüli árba kerülhetett ilyen jobb helyen – ekkor az alsó szintű vármegyei hivatalnokok havi fizetése 50-60 forint volt… Ekkortájt Pesten – Pest, Buda, Óbuda még  különálló városok – a lakosság több mint ötven százaléka németajkú. Szendrey Júlia – pár hónapja a költő neje – kokárdát varr párjának, magfának meg piros-fehér-zöld főkötőt. A nemzetiszínű ruházkodás ettől fogva terjed: később, a forradalom bukása után sem igen tudtak mit tenni ellene. A Pilvax kávéház gazdája, a magyarul alig tudó kávéfőző a „Szabadság-csarnok” nevet adta intézményének ekkor.
Barátjának, Arany Jánosnak Nagyszalontára levelében ezt írta Petőfi: „Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! …Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? Mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva volt megtámadni bennünket.” Pesten volt császári katonaság: többségében taljánok – azért is nem mozgósították őket, mert az olaszok bizonnyal átálltak volna a vértelen forradalom oldalára… Szakadt az eső, s ez egész késő estig tartott. Jókai mindenütt a 12 pontot olvasta fel arról, hogy „Mit kíván a magyar nemzet”. Dél körül az esőben a gyomor szava döntött: megbeszélték, hogy délután 3-kor találkoznak újfent – addig ebédelni mennek. Landerer és Heckeneast nyomdájához már előbb elmentek persze: a legközelebb volt hozzájuk, ott követelésükre a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Magyarul s németül. Itt az ifjak Hermann Róbert szerint aligha fizettek a már akkortájt sem csekély nyomdai költségekért… Délfelé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztották szét a nép között… Táncsics – Stancsics Mihály – kiszabadítása spontán „kévánság” volt kora délutánra: ő a budavári József kaszárnyában ült, s bár nem kapott hírt semmiről, némiképpen furcsának tartotta, hogy fogvatartói 13-a
után kedvesen beszéltek hozzá… Mint ahogy később felesége is. Aki már tudhatott valamit az eseményekből, mert kiszabadításakor nem azt mondta, ami ilyenkor elvárható lenne, hogy „édes uram, itt vagyunk”, hanem azt, hogy „Mihály, kivívtuk a sajtószabadságot!”  Egyébként a kiszabadítás csupán feltételes: Nyáry Pál Pest megyei alispánnak kell szavatolnia a helytartótanács előtt, hogy Táncsics nyugton marad… „A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenségi rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre”. Táncsics, a nap hőse amúgy az esti Nemzeti színházbeli díszelőadásra nem jön el: otthon marad asszonyával. Ekkor még csupán egy gyermekük van. Feleségét, Terézt jóval később „zabigyerekekkel” dehonesztálták: ezen idő alatt férjét bújtatta – a kicsik tőlük születtek… De ezt szerencsére a hatóságok, s a szomszédok nem tudták. (Fogvatartási helyét előbb-utóbb teljes mértékben visszakapja a magyar állam már, mert eleddig diplomáciai színtér volt, s ebből a XIX. századi politikai megtorlások múzeumát szeretnék a történészek létrehozni…) Amúgy 1861. március 15-én a szabadlábon lévő Táncsicsot – a Munkások Újsága egykori szerkesztőjét – „begyűjtik”, mert tartanak tőle. Hermann szerint éppúgy, mint a XX. század ’70-es–’80-as éveiben az ellenzéket. Táncsicsot ’48-ban egyébként három helyen is megválasztották országgyűlési képviselőnek: „érdekes” demokráciafelfogásról vall, hogy mindhármat meg kívánta volna tartani… Végül Siklóst képviselte. Rajta kívül csak egy politikai fogoly volt amúgy: Eftimie Murgu, Budán élő román tanár, forradalmár – neki még három hetet kellett várnia a szabadulásra.
Este a Nemzeti Színház – ekkor kezdődik Jókai Mór és Laborfalvi Róza kapcsolata – Soulié Két anya gyermeke című színművét szándékozta adni, délután azonban küldöttség kereste fel az igazgatót, Bajza Józsefet, hogy mégis inkább Katona József Bánk bánjának előadását kérje. Bajza örömmel tett eleget a köz óhajának, és aznap estére ingyenes előadást hirdetett. A drámai hősnő, Laborfalvi Róza ugyan a meráni Gertrúdis királyné szerepét alakította, de kokárdát tűzött ki. A darabot mégsem lehetett végigjátszani! Az első felvonás után az ingyenközönség „frissebb szavakat és érzelmeket követelt”. Egressy – akkor Petur bán – elszavalta a Talpra magyart, aztán a Szózat, a Marseillaise, a Rákóczi induló és Erkeltől a Hunyadi László hangjai lelkesítették a tömeget. A színfalak mögött találkozott a 23 esztendős Jókai az akkor 31 éves színésznővel, aki apa nélkül nevelte „Kisrózáját” és aki saját kokárdáját tűzte Jókai felöltőjére, ezt meg nyíltszíni csók követte. Innentől fogva Jókai és a vele hamarosan házasságot kötő Laborfalvi a forradalom és  szabadságharc jelképe is sokak szemében, bár Petőfi az „erkölcscsősz” szerepéből megtagadta Jókaihoz fűződő barátságát.
Hogy mennyire spontán volt minden, arra bizonyíték: a rendszer összeomlását jelzi Ignaz Lederer lovassági tábornok, budai császári parancsnok 15-i, az udvari haditanácsnak szóló jelentése: a márciusi ifjak nyomdai akciójáról, a 12 pont szövegéről mit sem tudott! A 12 pont Irinyi József szövege: ő a gyufa feltalálójának, Irinyi Jánosnak a testvére. Hermann Róbert becslése szerint a különféle pesti rendezvényeken nagyjából húszezren vehettek részt, ami körülbelül a város egykori férfilakosságának a kétszerese. Sokan érkezhettek egyébként Pesten kívülről, a közelgő József napi vásárra… A 12 pontot a dadogós ifjú író, Sükey Károly is felolvasta  – érdekes mód, őt el akarták fogni, s a tömeg mentette meg ettől.
A piros-fehér-zöld március utóélete: Petőfi Kolozsvárott katonáskodik 1849 márciusának közepén. Futárral menesztik a debreceni ünnepségre, de oda nem ér el időben, a kolozsvárin meg már nem lehet jelen. Debrecenben amúgy tanakodás volt, miként ünnepeljenek: valaki ezt találta mondani „csukjuk be újra Táncsics Miskát, s szabadítsuk ki!” Kossuth ezt írta Cibakházáról feleségének az évfordulón: „Nem volt március 15. több egy kis pesti lármánál…” Bizonyára zavarta, hogy nem az általa is jegyzett törvények április 11-i szentesítése lett az ünnep, hanem a „kis pesti lárma” napja, ráadásul ő ezen napon nem is Pesten, hanem Pozsonyban tartózkodott.

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!