Űrtechnika nélkül egyetlen ország sem boldogul

Alig 250-300 ember foglakozik űrkutatással Magyarországon, kevesebb, mint Csehországban, Lengyelországban, Romániában; ott 800-1000 körüli a számuk. Ezen az alapon „űrkishatalomnak” tekinthetnénk magunkat. De van más mércénk is szerencsére, hisz’ olyan tudományos eredményeket érnek el, olyan eszközöket állítanak elő a mieink, amelyek miatt a régióban a legelismertebbek. Nagy magyar kutatók dolgoztak az USA-ban, s 2000-ben az amerikai SEDSAT műhold űreszköze volt Greguss Pál műegyetemi professzor találmánya, a 360 fokban körbelátó lencse, a PAL-optika. Itthon készítették el a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) atomenergiakutatói a kozmikus sugárzás emberre gyakorolt hatását mérő Pille műszert is. A Pillének van földi alkalmazása is: atomlétesítmények közelében mérnek vele. A KFKI-ban most készül a TriTel nevű 3 dimenziós sugárzásmérő, ez műholdakra, űrszondákra kerül majd. S itt a miskolci Admatis Kft. FOCUS-kísérlete, amit nemrég hajtottak végre az ISS-en. Ez a könnyű, de rendkívül ellenálló – ezért autók ütközőinek is alkalmas – fémhab előállítását célozza. A Budapesti Műszaki Egyetemen az első hazai műhold – a MaSat 1 – építésén dolgozik a fiatalok egy csoportja.
Az EU-hoz újonnan csatlakozott országok közül elsőként jelezte hazánk, hogy csatlakozna az Európai Űrügynökséghez, az ESA-hoz. 2007-ben el is kezdődtek a tárgyalások erről, ám gazdasági helyzetünk és a válság nem engedte, hogy az évi 2 millió eurós együttműködői tagdíj helyett évi 7 millió eurós teljes jogú tagdíjat fizessen az ország. A szakemberek szerint hazánk az évtized közepéig teljes jogú tagja lehet az Európai Űrügynökségnek.
Mennyi is jut a honi űrkutatásra? – A kutatók számához képest a régiónkban arányosnak mondható az összeg, ám az eredményekhez viszonyítva kevés – így a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Magyar Űrkutatási Iroda munkatársa, Horvai Ferenc csillagász. – A forrás kettős. Van egy hazai pályázati rendszer, amit a Magyar Űrkutatási Iroda kezel, s erre idén az állami költségvetésből durván 200 millió forint jut. A pénzért a különböző űrkutatóhelyek versengenek; műszerépítésre, alapkutatási, oktatási feladatokra, űrcsillagászatiakra, a világűrben végezhető biológiai kísérletekre, s az unión kívüli – például amerikai, orosz, indiai
– kutatókkal közös projektek hazai támogatására is pályázhatnak. Az ilyen kutatásokból minden ország a maga részét fedezi. Megtisztelő lehetőség, hogy részt vehetünk a közös kutatásban – például magyar pordetektort tehettünk fel egy üstököshöz tartó európai űrszondára – ám őszintén szólva épp az anyagiak szűkössége miatt ritkábban veszünk részt a közös programokban, mint szeretnénk. Európai kapcsolataink kivételesek: hazánk egy együttműködési megállapodás alapján – épp úgy, mint az ESA tagállamai –, befizeti a tavaly és idén is 2-2 millió eurós „tagdíját” – ugyancsak a költségvetésből. Ám ennek a 93 százaléka garantáltan vissza is kerül ide az európai pályázati rendszer keretében. Így a 200 millió forintos hazai keret – a csak közös európai projektekre használható további summával – már bő 6-700 milliósra nő. S a majdnem 2 millió eurót könnyedén szokták visszapályázni az ESA-tól a magyar kutatók.
Kik is? A kutatóhelyek és az egyetemek viszik el a teljes pályázati összeg 65-70 százalékát, ami köztük 60-40 százalékos arányban oszlik meg. A nagyobbak között van a MTA Atomenergia Kutatóintézete, illetve Részecske- és Magfizikai Kutatóintézete vagy a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet és a Collegium Budapest. Az egyetemek kutatnak és oktatási együttműködésük is van az ESA-val. Ez ölt testet a most készülő ESEO – Europian Student Earth Orbiter (Európai Diák Föld Megfigyelő) – műholdban, amin a tápegység mellett a 3 tudományos műszerből kettőt is a BME diák-űrkutatói készítettek el: egy sugárzásmérőt és egy plazmafizikai műszert. A pályázók harmadik csoportja az űripari cégeké.
Az űrkutatási eredmények mindennapos anyagi hasznát nem mi magyarok könyveljük el bevételként. Ám fogyasztóként megfizetjük az árát – másoknak. A GPS-rendszer szolgáláltatásaiért a műholdas helymeghatározó készülékek árával rója le tartozását a felhasználó. Az ár- és belvízvédelemhez, a mezőgazdasági termés becsléséhez, a térképészethez, a meteorológiához szükséges űrfelvételekért s az űrből mért adatokért is fizetünk. Ha kutatási céllal vesz valaki űrfelvételeket, akkor pályázhat ehhez is űrkutatási támogatásra. Új projekt Budapest hőszigeteinek feltérképezése a távérzékelési adatok alapján. Így mutatható ki, hogy a fővárosban hol, hány fokkal magasabb a felszíni hőmérséklet a környezeténél – a várostervezéshez fontos információ ez. Néhány város, köztük Budapest szerencséjére uniós pályázatot írtak ki erre is a kutatóhelyeknek. Ám, ha nincs támogatás, akkor az ilyesminek nem csekély az ára…
– Csak a magyar parlagfű-megfigyelő rendszerhez évi 30 millió forintnyi űrfelvételt vásárolunk. És kimaradt az iménti felsorolásból a környezetvédelem informálása és olyan speciális alkalmi feladatok is, mint a kártevők, például a gyapjaslepke által megtámadott területek monitorozása – fejtegeti Csornai Gábor, az űrfelvételek legnagyobb hazai felhasználójának, a Földmérési és Távérzékelési Intézet távérzékelési központjának vezetője. – Az ország a jelenlegi programok mellett évente mintegy 150 millió forintot költ űrfelvételekre és -adatokra. Ám ebből 60 millót az Európai Unió fizet ki az általa megrendelt feladatokhoz, például a parcellaazonosításhoz vagy az uniós agrártámogatások ellenőrzéséhez szükséges űrfelvételekért. Ezekért pedig mindig a megrendelők – többnyire az állam és a szakminisztériumok – fizetik a költségvetésből. Ám az országnak ez is megéri, hisz’ az így nyert információk a nemzetgazdaságnak milliárdokat takarítanak meg.
– Ne gondolja ám senki, hogy az űrkutatásra itthon egyoldalúan elköltött pénz nem térül meg! Csak éppen nem közvetlenül és jellemzően nem árbevételben hasznosul – így Almár Iván csillagász-űrkutató, a Magyar Asztronautikai Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. – Idén éppen 50 éve lesz, hogy Amerikában felbocsátották a Tirost, az első meteorológiai műholdat és a Transitot, az első navigációs műholdat. Mindkét területen elképesztő volt a fejlődés az elmúlt fél évszázadban. Ma a leghétköznapibb módon jelenik meg ez az időjárásjelentésben, a GPS-navigációban, s már eszünkbe sem jut, hogy ezek mögött az űrkutatás áll. Pedig a magyar kutatóknak is nagy szerepe volt mindebben, s nemcsak azért, mert megtanulták alkalmazni a csúcstechnikákat. Például idejekorán olyan fejlesztésekbe kezdtek a kutatási pénzekből, mint a műhold-navigációs alaphálózat kiépítése; enélkül ma a gépjárművekben nem használhatnánk GPS-t. Az űrkutatásra költött pénz egy része így, a mindennapi használatban térül meg. A többi pedig a termelésben az új anyagok, új technológiák kifejlesztésével – amihez súlytalansági kísérletek is szükségesek – vagy éppen az űrtechnikán, űrfelvételeken alapuló gazdasági információkkal. Ma már egyetlen ország sem prosperálhat az űrtechnika nélkül. S az, hogy van Magyarországon egy ezzel foglalkozó és a fejlődéssel lépést tartó kis csapat, és fejlődik ez a húzóágazat, bőven viszszajön idővel – a gazdasági fejlődéssel.

Vasvári G. Pál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!