Mindennapi piti ügyeink

2. A másik precedens a biztosítótársaságok játékszerének számító ügyféllel a bánásmód. Az Allianz partnereként szervezetünk sok éves gfb (gépjármű kötelező felelősségbiztosítási) kényszerszerződéssel rendelkezik. Alapítványunk hajdanában gyerekek táboroztatása célzattal vásárolt 2 db szkif sátras utánfutót. A sok évtizedes üzembe helyezés ellenére ezen eszközök alig futottak néhány kilométert. Értékük manapság kb. 40 ezer forint körülire tehető. Ugyanakkor a biztosító a gfb összegét 6500 forintban állapítja meg, vagyis az eszköz forgalmi értékének 15 százalékában. Eközben más biztosítók a hasonló portékát mostanság 3-4 ezer forintért kínálják.
Játszadozom a gondolattal: a 10 millió forintos lakótelepi lakásért évi 1,5 millió lenne a biztosítás összege, vagy egy újszerű 3 millió forintos Skoda után évi 450 ezer forintot kellene leszurkolni napjaink polgárának. Persze, mondhatnók, hogy a hibát mi követtük el, amikor novemberben nem figyeltünk a kampányra. De egy tisztes üzletvitelt feltételező polgár, miért is gondolná, hogy egy ilyen partikuláris ügyletben a 2005. évben még 1920 forint éves díjat hogyan tornázza fel egy szolgáltató a többszörösére, miközben árversenyről és legfeljebb az inflációt követő áremelésről szól a reklámjuk?
3. A minap arról olvastam, hogy a rendszámtábla-gyártó cég állami megrendelésből milliárdos haszonra és kirívó osztalékra tesz szert. Emlékeim szerint közbeszerzési törvényünk éppen az állam költségeinek minimalizálását szolgáló eljárást szolgálná. A cikkben némi magyarázat is található: a tenderkiírás olyan ügyesen lett fogalmazva, hogy mások labdába se rúghassanak a nem igazán komoly innovációt jelentő termék gyártásának elnyeréséből. A lóláb látszik kilógni azon érvből is, hogy a tisztes nyertes éves árbevétele szinte teljes egészében e termékből adódik. Az alapítás évéből és az előbbi adatokból következtethető, hogy mindezek okán egy célszervezetet hoztak létre addig, amíg a fejős tehén meg nem döglik.
4. Érdekes magyarázkodás, amikor leendő országgyűlési képviselő-jelöltekről menet közben derül ki, hogy finoman szólva nem makulátlan a múltjuk. Az egyik pártocska kampányfőnöke arról nyilatkozgatott, hogy micsoda disznóság, amikor egyes internetes portálok kifigurázzák a parlamentbe igyekvőket, az ügyefogyott, szajkózott és semmitmondó szöveget  olykor dadogva mondogató embereket. Mielőtt megköveznének, ki kell mondanom, az ország házába igen is olyan emberek kellenének, akik az akaratukat, tudásukat érthetően el is tudják mondani, az országgyűlés nem lehet porondja felkészületlen embereknek. A legfőbb baj azonban az, hogy a tisztelt kampányfőnök nem is fogta fel nyilatkozatának súlyát. Egyébként leginkább nem a kipicézettekkel van gondom, hanem szűkebb és tágabb környezetükkel, akik ilyen képességekkel (vagy azok hiányában) is alkalmasnak vélik a törvényhozásba juttatásukat. Számomra inkább tragikus, hogy a tízmilliónyi népességből meg kell elégednünk ilyen kvalitású polgárok jelentkezésével, majd közös erővel az egyenlők közül, a legegyenlőbbekké való kiválasztódásukkal.
Lehetne még sorolni hasonló, napi piti ügyeket, bár ezek korántsem jelentenek a sajtónak akkora munkát, mint a MV vagy a BKV. Ennek ellenére megengedhető a következtetés: a köz javát csak megfelelő képességek birtokában lehet szolgálni. Ehelyett a valóság a hogyan csináljunk bohócot egymásból történetek sorozata.
    Németh István, Székesfehérvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!