Fakanálra fel!

Akadnak napok, amikor nekem sem sikerül az élvezetet megtalálni a főzésben – a sikerélményt még kevésbé. Hajlamos vagyok odaégetni, elsózni, vagy épp ellenkezőleg, olyan sótlanul főzni, hogy a kecskék is kihalnának tőle, aztán becsomósítani, összerántani, és minden elképzelhető konyhatechnikai baklövés elkövetésére. Ó igen, képes vagyok még a sült krumpli lecsöpögtetésére szánt papírtörlőt is lángra lobbantani a kis ropogós krumplikarikák kihalászása közben. Ám mégsem veszítem el a lelkesedésemet örökre – ez nagyon szomorú lenne a családom számára is. Minden nap egy új lehetőség, egy új recept, melyet szabadon használhatok, mint egy dzsóker kártyát, aztán lesz, ami lesz...
A trükk abban van, akár kalapot készít az ember, akár boeuf bourgouignont, hogy megtaláljuk az életörömöt a sorok között, és hogy magunkra találjunk benne. Igen, én vagyok az, aki néha odakozmál, aki túl sós vagy túlontúl sótalan, néha egzotikusan ehetetlen, néha pedig épp olyan, amilyennek lennie kell. Végül csak az számít, hogy én én lehetek, és néha, néha-néha szeretem ezt. Például az olyan percekben, amikor írhatok, vagy amikor leltárba veszem a szeretteimet, a velem történt sok csodát, az apró dolgokat, amiket szeretek az életben. Amikor csak a jelenben létezem és élvezem, hogy a pillanat túlnyúlik egyetlen pillanat időbeli és térbeli korlátain, mint egy darabka finom, olvadó sajt ma délben a tonhalas szendvicsemen, amely az én Madeleine süteményemként boldog lánykoromat idézi. Azt a lányt, aki még mindig én vagyok, és akire jó néha rátalálni. Aki tele van álmokkal és tervekkel, aki számára minden új nap a csodás és boldog és bohém élet ígéretét hordozza, és akit megáldottak azzal a különleges képességgel, hogy meglássa a szépet és a jót a legapróbb részletben, a legnagyobb káoszban is. A legszebb, hogy ezt a képességet a kisfiam is örökölte, ő rendszeresen emlékeztet arra, hogy valójában miért is vagyunk itt. És nem, ez nem a szenvedés meg a rossz karma ledolgozása, mielőtt bárki is ezt gondolná azok alapján, amik a hétköz- és ünnepnapokon történnek velünk.
A Julie & Julia – Két nő, egy recept – csipetnyit esetlen címét leszámítva – azért csodálatos film, mert ráébreszt, hogy akár két, akár bármennyi nő, vagy férfi, tényleg egy a recept. Valamint hogy az is alapvető tény, jó hozzávalókból – Meryl Streep, Amy Adams, Stanley Tucci – egész egyszerűen nem lehet rosszat alkotni. No és azt is jól látni a két összefonódó történetben, hogy mi, nők igenis képesek vagyunk repülni: ha letörik az angyalszárnyainkat, seprűnyélre ülünk. De szerencsére ott vannak nekünk a férfiak – és a gyermekeink – akik a legdrámaibb helyzetben is képesek bennünket viszszahozni a földre egy egyszerű kérdéssel: mi lesz ma vacsorára? (Julie & Julia – Két nő, egy recept, forgalmazza az Intercom)

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!