Némethy Marcsi, a FEM3 Boszorkánykonyhájának egyik cserfes háziasszonya
szerint a társas műsorvezetés legfontosabb szabálya, hogy tiszteljék és
segítsék egymást a partnerek. „Egyformán domináns személyiségek vagyunk
Gombos Edinával, ez látszik abból is, hogy állandóan egyszerre akarunk
megszólalni, többször egymás szavába vágunk. Ez nem rivalizálás, csak
ebben hasonlítunk. De talán ettől igazán élethű a társas
műsorvezetésünk – bár a vágónk erről biztosan máshogy vélekedne!” –
nevetett Némethy Marcsi.

 „Bátorságot és önbizalmat ad számomra Edina jelenléte, tudom, hogy számíthatok rá és tapasztaltságára. Biztosan nem hiába választottak ki pont kettőnket, külsőre két teljesen különböző karakter vagyunk, de ez csak a látszat, mert sok mindenről hasonlóan vélekedünk.
Talán elvárás, hogy Edina a komolyabb, én a viccesebb figurát alakítsam, de ez sincs messze a valóságtól. Egyediség? Minden ember egyedi, nem vagyunk egyformák, ebben még én sem különbözöm! Egyébként biztos meg van az oka, hogy minket választottak. A munka egyre gördülékenyebben folyik a FEM3-on, a gyerekbetegségeket is kezdjük kinőni, a csapat szép lassan összeszokik. Ugyanakkor még közel sem tapasztaltunk meg annyi hideget és meleget, ami után értékelhetném a közös munkánkat. Ha a társam kínos helyzetbe kerülne, azt hiszem úgy húznám ki a csávából, hogy valami eget rengető butaságot dobnék be, egy poént,  amitől azonnal rám terelődne a figyelem. Ha én kerülnék kellemetlen szituációba, akkor is a humoromat hívnám segítségül, majd Edinát” – magyarázta.
Színésznek készült, mégis politológiát tanult. „Világéletemben színésznő szerettem volna lenni, de a Színművészetire sosem felvételiztem. Bár egy szombathelyi színtársulatban játszottam, korán rájöttem, hogy fel kell adnom a színészkedést, mint egyetlen életcélt, mert nem vágyom vándoréletre. Ha nem kapnak fel és nem játszom filmekben, keresztül-kasul rohangálhatok, át az országon a megélhetésért. Márpedig nálunk a színészeknek mindenhol helyt kell állniuk, csak nagyon keveseknek adatik meg, hogy válogassanak a tévés, vagy filmes szerepek, illetve a színpad közt. Politológia szakon szereztem diplomát az ELTE-n, és elvégeztem a Komlósi Oktatási Stúdiót is. Ikrek a horoszkópom, s ez jól magyarázza e kettősséget, mely az életemet jellemzi. Általában két ellentétes irányban indulok el egyszerre, és inkább a dolgok felületét kapargatom. Mikor felkerültem Budapestre, modellügynökségeknél jelentkeztem, elsősorban reklámarcnak. Nem sokkal később, szintén egy modellügynökség segítségével bekerültem a Jóban Rosszban című sorozatba is; Damu Roland szeretőjét játszottam. Azután egy évvel ezelőtt az AXN egyik bulvárműsorának háziasszonyaként próbálhattam ki magam. Erre is nagyon büszke vagyok, mert nem kevés lány közül én lettem a befutó, pedig sok elvárásnak kellett megfelelni. A FEM3 azonban átcsábított a Boszorkánykonyhába, ami merőben új és más, mint az eddigi munkám. Itt mozogni, táncolni, beszélgetni kell, ami még több munkát, odafigyelést igényel.
Ugyanakkor a kettősség megmaradt az életemben, mert nem akarom sutba vágni a politológia diplomámat. Talán egyszer, egy politikai műsorban összeköthetem a két dolgot egymással. De majd meglátjuk, mit hoz a jövő, hisz eddig is éltem a lehetőséggel, és ezután is ezt teszem” – vélte a műsorvezető, akit arról is kérdeztem, tényleg megesznek-e mindent, amit a műsorban sütnek, főznek. „A szakácsunk olyan dolgokat készít el, amiket valóban megeszünk a helyszínen, én pedig tényleg megmondom, mi az, ami nem ízlik. Nem játsszuk meg magunkat, inkább próbálunk hasznos tanácsokat adni a nézőknek. Csajos csatornán ugyanis bőven lehet tippeket osztogatni: egészséges életmódról, fogyókúráról, szépségápolásról, párkapcsolatról, kertészkedésről. Ha már szóba került az egészség, nemrég kaptam rá a rendszeres futásra. A saját konyhámban is odafigyelek, hogy mi kerülhet az asztalra. Bár jártas vagyok a gasztronómiában, rengeteg újdonságot tanulok magam is. Egyik új kedvencem a sajttorta, de minden amit a Boszorkánykonyhában kisütünk Edinával (smink, hajviselet, divat, női praktikák), csak hasznomra válhat az életben, ahogy minden csajnak.”


Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!