Győr–Kecskemét 1-0 (1-0)



Gólszerző: Aleksidze (11. perc)

l Korán megszerezte a vezetést a hazai csapat és ezt követően is végig
mezőnyfölényben játszott. A győri győzelem megérdemeltnek mondható.



MTK–Szombathely 0-0
l Az első játékrészben a rengeteg technikai hiba, a pontatlan passzok miatt a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben. Az MTK ugyan fölényben futballozott, de nem tudta nyomás alatt tartani a vendégeket.

Paks–Vasas 2-2 (0-1)
Gólszerző: Tököli (52. perc), Kiss T. (76. p), illetve Hrepka (43.p), Divic (69. p)  
l Az első félidő nem hozott sok eseményt, inkább a Vasas akarata érvényesült, s a hajrában Hrepka egyéni villanásával előnybe kerültek a fővárosiak. A szünet után felpörgött a játék, sorra jöttek a gólok, végül pedig igazságos döntetlen született.

Videoton–Pápa 2-0 (1-0)
Gólszerző: Alves (11. perc), Nikolic (55. p)   
l Viszonylag gyorsan vezetést szerzett a Videoton, de a bekapott gól után sem élénkült a Pápa játéka, a hazaiak uralták a meccset. A második félidő elején növelte előnyét az agresszív támadófutballt játszó székesfehérvári alakulat, majd visszavett a tempóból, A Videoton sorozatban ötödik bajnoki találkozóján nem kapott gólt.

Kaposvár–ZTE 1-1 (1-0)
Gólszerző: Gujic (5. perc), illetve Pavicevic (50. p)
l A tartalékos kaposváriak az 5. percben egy ritkán látható nagy góllal, Gujic 40 m-es lövésével szereztek vezetést. A szünet után gyorsan egyenlített a ZTE. Összességében igazságos döntetlen született.



Debrecen–Honvéd 2-1 (1-1)
gólszerzők: Feczesin (2.), Coulibaly (72.), illetve Abraham (24.)
l A 3 ezer néző előtt született gyors hazai gól után kissé unalmasan alakult az első húsz perc. Az egyenlítő találatot követően némiképp váratlanul született a hazaiak második gólja, a kevéssel előtte csereként pályára lépő Coulibaly jóvoltából. Sikerével a Debrecen a Videoton nyomában maradt a bajnoki címért folyó harcban.

 pénteken játszották:
FTC–Nyíregyháza Spartacus 0-0
vasárnap: 
Újpest FC–Diósgyőri VTK 17:30 ó

Az állás:


1. Videoton  18 13 3  2   41-19  42
2. DVSC18 13 1  4   39-23   40
3. Győr18 9  6  3   23-11   33
4. Újpest 17 9  2  6   26-23   29
5. ZTE 17 8  4  5   33-28   28
6. MTK18 7  6  5   29-22   27
7. Kaposvár18 7  5  6   26-24   26
8. Pápa18 7  2  9   25-27   23
9. Paks17 5  7  5   19-21   22
10. Ferencváros18 5  7  6   22-25   22
11. Vasas18 6  3  9   28-42   21
12. Szombathely18 5  4  9   24-33   19
13. Kecskemét18 5  2  11  29-39   17
14. Honvéd18 4  5  9   21-26   17
15. Nyíregyháza18 3  6  9   23-35   15
16. Diósgyőr17 3  3  11  19-29   12 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!