Janika, azaz ifjú Tóth János ismét a hazai ralibajnokságban fog
indulni. A hétszeres országos bajnok az elmúlt években nem a honi
bajnokságban vitézkedett, hanem több alkalommal is rajthoz állt az
IRC-sorozaton, amelyet kisvilágbajnokságnak is neveznek a ralisok
világában.

A hazai versenyen Janika egy szuper 2000-es Peugeot 207-essel áll rajthoz, vagyis ugyanazzal az autóval, amellyel a nemzetközi sorozaton indult. A 41 éves, sokszoros bajnok hazatérésének egyik oka az, hogy a honi bajnokságról ki lettek tiltva a WRC szuperautók, és csak az IRC-s kategóriákba tartozó kocsikkal lehet eldönteni, hogy ki a legjobb pilóta Magyarországon. Ennek tudatában a WRC-sek jó része átszáll a szuper 2000-es autókba, mert mindenkinek az a célja, hogy övé legyen az összetett bajnoki cím. Többek között a legutóbbi győztes, Herczig Norbert a Subaruját egy Skoda Fabia 2000-esre cseréli fel.


Miért döntött úgy, hogy a hazai versenyeken fog a továbbiakban részt venni? - kérdeztük Tóth Jánost.
– Mert itt arattam a fő sikereimet, és azt nagyon nagy dolognak tartom, hogy Magyarországon valaki bajnok legyen.
Tehát azzal a céllal ül be a kocsiba, hogy megszerezze 8. bajnoki aranyérmét?
– Ha nem így lenne, akkor nem lennék versenyző, mert minden pilótának az a célja, hogy ő legyen a leggyorsabb. Tagai Róbert barátommal fogok ismét versenyezni, az ő navigálása sokat segíthet abban, hogy céljainkat elérjük.
Amikor tavaly arról beszélgettünk, hogy itthon is kipróbálta magát, akkor azt mondta, hogy a Szuper 2000-es autóval nem lehet felvenni a versenyt a WRC-kkel, de az ön autója az N kategóriába sem sorolható be, mert annál erősebb. Most hogy lesz lebonyolítva a bajnoki sorozat?
– Az N-es és az IRC-kocsik egymás között fognak vetélkedni, szerintem igen kiélezett lesz a csata, mert nagyon sok tehetséges versenyző akad idehaza.
Az már tudott, hogy egy Peugeot-val áll majd rajthoz. Milyen márkákkal kell felvennie a versenyt?
– Skodákkal, Fiatokkal és Fordokkal. De elképzelhető Volkswagen is az indulók között.
A bevezetőben már szóltunk arról, hogy az IRC-sorozat akár kisvilágbajnokságnak is beillett volna. Általában ezeken a nemzetközi versenyeken, amelyeken indult, hány kocsival kellett felvennie a versenyt?
– Nemegyszer több mint 150 induló akadt, és amire nagyon büszke vagyok, hogy tavaly a Barun-ralin 120 versenyző közül a hetedikként érkeztem célba, Svájcban pedig a nyolcadik lettem, és így értékes pontokat tudtam szerezni az IRC-sorozaton.
Nagy a differencia a Szuper 2000-es gépek között?
– Minden márkának más és más a tulajdonsága, tehát van, amelyiknek jobb a féke, a másiknak jobb a súlyelosztása, éppen ezért közel egyforma lóerőviszonyok lesznek. Vagyis úgy látom, hogy egyenlő esélyekkel vág neki az egész mezőny a magyar bajnoki sorozatnak, amelynek az első állomása a hónap végén az Eger-rali lesz.
Hány futamon indul?
– A hazai sorozat 7 versenyből áll, és most egyelőre úgy tűnik, hogy haton fogok indulni, de ha esélyem van arra, amiért ismét a hazai mezőnyben indulok, akkor remélem, hogy támogatóim biztosítják majd annak a lehetőségét, hogy minden egyes bajnoki megméretésen ott lehessek Tagai Róbert barátommal együtt. Egyébként versenyzésemet a Peugeot Hungária és a Totál  Hungária segíti.
Végleges a búcsú a WRC-től?
– Aki nem akar itthon váltani, az tovább autózhat vele idehaza, de nem lesz értékelhető az összetett bajnoki besorolásnál. Ami meg a ralivilágbajnoki sorozatot illeti, ott 2010-ben még száguldhatak ezek a bivalyerős gépek, azért itt is lesz módosítás, mert 2011-től másfajta WRC-ket kell majd konstruálni.

 Fluck Miklós

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!