„Emberölés miatt elítélt politikus a tagja a Jobbik vámospércsi
szervezetének – tudta meg lapunk. Gombos Tibor kilenc éve szabadult, de
szerinte nincs köze a felesége halálához.
A politikus a lapunkkal folytatott beszélgetés után törölte magát a Jobbik honlapjáról.” Idézetünk a Magyar Nemzet egyik múlt heti címoldaláról való – a múlt évtizedek egyik vérfagyasztó bűnügyi históriája tér vissza immár, mint politikai hír, hiszen a Jobbik egy helyi elnökségi tagjáról van szó. A magyar bűnüldözés hosszan elhúzódó nagy ügye, sokat vitatott sztorija volt ez több mint negyed százada. Gombos Tibor budapesti lakos 1978 óta a bűnüldözés „látókörében” volt, biztosítási csalások gyanúja miatt. Bebiztosított poggyásza „elveszett”, autóját „feltörték”. Az 1981-es esete azért más volt. Családi hegyi túra Lengyelországban: előzőleg a férj (G. T.) és felesége életbiztosítást köt.
Gombos éjszakai segélykérése azután, hogy este nejével házassági évfordulót ünnepeltek: a táborhelytől nem messze holtan találta feleségét egy patakparton. Az első helyszínelők szerint az asszony megfulladt: a patak alig húsz centiméter mély volt. Miután hazatérve bejelentette igényét a nagy összegű biztosítási díjra, őrizetbe vették. A debreceni bíróság a vádlottat – aki vallomásait sorozatosan változtatta, visszavonta – aljas célból elkövetett emberölésért halálra ítélte, ezt a Legfelsőbb Bíróság változtatta 19 évi börtönre. A fegyintézetből 2001-ben szabadult, majd a Jobbikban talált otthonra, annak lett helyi vezetője, 2010-ben egy képviselőjelölt kampányfőnöke. Politikai tisztétől megfosztva ismét hangsúlyozta: ezt csak pártjáért teszi, a bűncselekmény elkövetését továbbra sem ismeri el.
Nem ő az egyetlen, aki most az egyik vagy másik polgári orgánum címoldalára kerül köztörvényes bűncselekmények okán. A tegnap még testvéri hasábokon most elmarasztalják S. Szilárdot, a Jobbik legutóbb felfüggesztett keszthelyi elnökét is, aki kapcsolatai segítségével olyan házakra vett fel kölcsönt ügyfelei megbízásából, amelyek negyedét-ötödét érték annak, mint amennyit a kérelemben feltüntettek. Sorra kerül Sneider Tamás képviselőjelölt, a Jobbik hevesi kulcsembere is, aki egy rögzített vitában (feltűnően gyakran fordulnak elő bizonyos oldalakon „rögzítések”) azt a véleményt fejti ki – ha hinni lehet a polgári lapban megjelenteknek –, hogy játékgép-üzemeltetőknek is helyük van a pártban.
A jobboldali médiára azért is érdemes odafigyelni, mert valószínűleg utólag majd elmondhatjuk: nem volt még egy választási küzdelem, amelynek kivitelében egy jól szervezett, összefogott, az időzítésre nagy gondot fordító médiacsoport ekkora szerepet játszott volna. Ezzel együtt szembeötlő, hogy még a „bűnközpontú” híradások is viszonylag visszafogottan kezelik Budaházy Györgyöt. Ő a választáson független jelölt lesz a XI. kerületben, és indulását támogatja Morvai Krisztina, a Jobbik államfőjelöltje. Ismeretes, hogy a gyanú szerint Budaházy utasítására hajtotta végre egyik bűntársa a Hiller István háza elleni fegyveres támadást, illetve az ő utasítására dobtak Molotov-koktélt Kóka János épülő házára 2007 decemberében. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint azzal is gyanúsítható, hogy 2009 áprilisában utasítást adott bűntársainak arra, helyezzenek el két országgyűlési képviselő házánál futballabdába rejtett pokolgépet: a végrehajtást a hatósági közbelépés akadályozta meg. És az említett gyanúsítások még azelőtt történtek, hogy nyilvánosan prezentálta volna ismereteit a Magyarok Nyilait belülről ismerő Benkő György, aki felvette mobiltelefonjával a Budaházy-csoport egyik gyanúsítottjának szavait: „Mi vertük meg Csintalant, mi dobáltunk Molotovot az országgyűlési képviselőkre, mi robbantottunk Szilvásynál, én lőttem Hiller házára” – mondja az illető. Egyébként Budaházy állítólag már csomagol az előzetesben, mivel megszerezte a szükséges 750 szavazószelvényt, és egyes jobboldali jogászok értelmezése szerint ez automatikusan mentelmi jogot biztosít számára: a bíróság, illetve az OVB még nem mondta ki az utolsó szót.
Nem megválaszolhatatlan kérdés az, hogy mi vezeti a legnagyobb ellenzéki párt hangadóit, sajtóját, amikor – immár napról napra erősebben hangsúlyozva Vona pártjának bűnözői fertőzöttségét – széles ívben kerülik a tartalmi vitákat. Így nemigen ejtenek szót a szegedi találkozóról sem, ahol Vona együtt szerepelt Budaházyval és a hasonszőrű szélsőséges vezetőkkel. Ez azzal a szemlélettel függhet össze, hogy most minden voks számít: Tarlós István ennek megfelelően hangsúlyozta legutóbb, hogy több tartalmi kérdésben nincs igazi vita, csupán a módszerek dolgában. Orbánékat alighanem az vezérli, hogy környezetében úgy vélik, ha kemény kritikai álláspontra helyezkednek Vonáék nézeteivel, programjával szemben, elveszíthetik ingadozó híveiket: azokat, akiket egyelőre Fideszre voksolókként tartanak nyilván, de a Jobbik nézeteivel is rokonszenveznek. Egyes közvélemény-kutatók, politológusok szerint ez akár 500 ezer szavazót is jelenthet.
B.B.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!