Arany János ódzkodott, de átvette

 A díjak sorsa általában követte a társadalmi változásokat, a Kossuth-díj azonban 1948 óta túlélt minden politikai fordulatot. Nem így a Népköztársaság Zászlórendje, amely éppen úgy eltűnt a történelem süllyesztőjében, mint maga a népköztársaság. Magyar kitüntetésről egyébként 1408 óta beszélhetünk, amikor Zsigmond király megalapította a Sárkány rendet. 
Az érdem nem mindig járt együtt a királyi/állami elismeréssel. Zotmund, I. Endre hős katonája, aki elsüllyesztette Pozsonynál 1052-ben a hazánkra támadó III. Henrik hajóit – róla szól Búvár Kund története – nem kapott kitüntetést. A törököt a mélybe magával rántó nándorfehérvári hős, Dugovics Titusz után sem vihették vörös bársonypárnán érdemjeleit. Bár nemességet és címert kapott, nem járt a művészi teljesítményéért kitüntetés a végvári harcokat megéneklő Tinódi Lantos Sebestyénnek, sem a csatákban is jelesül helytálló Balassi Bálintnak. Zrínyi Ilonát sem tüntették ki, bár hősiesen védte Munkácsot 1685-től három éven át.

Akkoriban nem voltak még az ő teljesítményeiket honoráló állami kitüntetések. Amikortól pedig lettek, a „logikájukat” az adományozók társadalmi elitrôl alkotott felfogása, kül- és belpolitikai, gazdasági, vagy épp arculati érdeke diktálta – ezen múlt, hogy a kitüntetéssel kiket is akarnak megnyerni.
– Zsigmond király Sárkány rendjének 1408-as megalapítása óta beszélhetünk magyar kitüntetésekről – így Pandula Attila történész, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság főtitkára. – Ez a világi lovagrend egy szűk főnemesi kör, a korabeli társadalmi elit bevonását szolgálta a rendbe, hogy ezzel is megszilárdítsa Zsigmond trónviszonyait. A rendjelet protokolláris okból is adták – megkapta a litván fejedelem, az angol király és a balkáni despota is –, nem érdem állt mögötte. A XVI. században Habsburg I. Ferdinánd alapított Uralkodói Kegyelmi Érem kitüntetést. Ez méretes volt és jókora láncon lógott, a háromnegyed kilónyi arany nagy értéket képviselt. Hőstettekért olyanok kapták, mint Thury György végvári kapitány. Az időben nagyot ugorva: Mária Terézia Katonai Rendet hőstettekért lehetett kapni, és bárói rang járt vele. S rögtön az első alkalommal, az 1757-es kolini győzelem után a rend lovagja lett gróf Nádasdy Ferenc és gróf Hadik András tábornok – azután két évszázadon át még vagy ezren. Az utolsó lovagját, vitéz Oszlányi Kornél vezérőrnagyot 1944 januárjában avatta fel Horthy Miklós kormányzó.
A Magyar Királyi Szent István Rend az első polgári rendünk volt, ezt is Mária Terézia alapította 1764-ben. A magyar koronához – területhez – tartozó alattvalók megnyerését szolgálta. Bárói rang is járt vele 1884-ig, ez vált a XIX. században a Habsburg Birodalom protokollkitüntetésévé – körülbelül másfél ezren részesültek benne. Ezt kapták „lekenyerezés” gyanánt a külföldi uralkodók és a diplomaták is, például Talleyrand. S ezzel ismerték el a művészeti élet jeleseit a XIX. század közepétől. Arany János is rendvitéz lett a kiegyezés és a koronázás idején, 1867-ben. De nyögvenyelősen! Nem lelkesedett, hogy a koronázás örvén őt kitüntessék. Próbált kitérni, hogy „nem méltó” és „nem jó költő”, s végül a kabinet győzte meg, hogy az akadémia titkáraként vegye át I. Ferenc Józseftől a magyar költészetnek szóló elismerést. A lovagkeresztet kapta a festő, Szinyei Merse Pál is.
A monarchia kitüntetési rendszere a XIX. századtól kibővült. I. Ferenc 1808-ban megalapította a széles körben adományozható – és apjáról II. Lipótról elnevezett – Lipót Rendet. Az Osztrák Császárság 1815-ben honosította a lombard Vaskorona Rendet, s ezzel tovább bővítette – egy évszázad alatt legalább 3000-rel – a kitüntetettek körét. Ennek három szintje volt, de a két felsőbb fokozat keveseknek jutott, köztük főpapoknak; Erkel Ferenc csak a III. osztályát kapta… Ferenc József 1849-ben alapította meg a modern Ferenc József Rendet. Már nem járt vele nemesi rang és sok, a rendszerrel lojális, a tudományban, a művészetekben, a gazdasági életben kiemelkedő személy is elnyerhette – ha legalább érettségizett. Liszt Ferenc 1867-ben e rend középkeresztjét kapta meg a Koronázási miséért, de a nagykeresztjével tüntették ki például Csekonits András gróf királyi biztost, a Magyar Vöröskereszt Egylet elnökét, Vaszary Kolos hercegprímást, és Hauszmann Alajos építészt. Ha nem is rend, de magas kitüntetés volt 1887-től a Császári és Királyi Díszjelvény Művészetért és Tudományért. Ritkasága adta az értékét. Csak félszázan kaptak ilyet a megszűnéséig, 1918-ig, köztük művészek – Goldmark Károly, Munkácsy Mihály, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Ybl Miklós, Jókai Mór s viszonylag fiatalon Herczeg Ferenc – és tudósok, mint Eötvös Loránd, Keleti Károly, a Statisztikai Hivatal megszervezője, Fodor József, az Országos Közegészségügyi Egyesület alapítója.
A Horthy-korszakban az állam még kötődött az 1918 előtti kitüntetési rendszerhez, de újakat, hangsúlyozottan nemzetieket is alapított. A legmagasabb állami elismerés a Magyar Érdemkereszt volt 1922-től. A többfokozatú rendek sorába illett, ám a kormányzó vitatott jogállása miatt csak 1935-től lett a neve érdemrend. A nagykereszt fokozatot mintegy 200-an kaphatták, a protokoll alapján külföldiek, vagy a pozíció alapján, a karrier csúcsán, évfordulókon olyanok, mint Berzeviczy Albert felsőházi tag, Keleti Dénes MÁV-elnök, Scitovszky Béla belügyminiszter.
A kulturális elismerés újdonsága volt a gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter javaslatára 1930-ban alapított Corvin-lánc, amelyet a kormányzó elsőként épp Klebelsbergnek adott át. Nagy volt a becse, hisz’ érdem alapján ítélték oda, s ritkán; 1944-ig 23-szor adták ki a láncot, de egyszerre csak 12-en viselhették; haláluk után vissza kellett adni, csak így kaphatta meg új kitüntetett. Az elsők között viselhette Ravasz László református püspök, Dohnányi Ernő és Hubay Jenő zeneszerző, Herczeg Ferenc író, Berzeviczy Albert kultúrpolitikus, báró Korányi Sándor belgyógyász, gróf Teleki Pál földrajztudós; később Hóman Bálint történész, Serédi Jusztinián hercegprímás, Reményik Sándor költő. A kisebb elismerés, a Corvin-koszorú első kitüntetettjei között volt Bajor Gizi, Bartók Béla és Kodály Zoltán is. (A Corvin-láncot 2001-ben újraalapították, s akkor vehette át például Kallós Zoltán néprajzkutató, Lámfalussy Sándor közgazdász, Makovecz Imre építész, Szokolay Sándor zeneszerző, Szabó Magda írónő, Zsigmond Vilmos operatőr és Teller Ede fizikus).
A II. világháború után az ötfokozatú Magyar Köztársasági Érdemrend lett a legfőbb; ebből a magasabbakat kapták a háború győztesei és az új elit tagjai, mint például Szakasits Árpád államfő, Dinnyés Lajos miniszterelnök. Rudas László filozófusnak a középkereszt jutott, ám Péter Gábor, az ÁVO vezetője nagykeresztet kapott, Rákosi Mátyás pedig annak is a babérággal ékes „extra” változatát.
Új és igen magas kulturális elismerés volt az 1948-ban alapított Kossuth-díj. Az első díjazottak közt voltak művészek (Bajor Gizi, Bernáth Aurél, Csók István, Ferenczy Béni és Noémi, Kovács Margit, Déry Tibor, Füst Milán, Illyés Gyula, Kodály Zoltán, Nagy Lajos, Rácz Aladár), tudósok (Öveges József fizikus, piarista szerzetes, Szent-Györgyi Albert biokémikus) és földművesek, vasmunkások, vájárok, mérnökök, selyemszövőnők is. Ekkor kapott posztumusz Kossuth-díjat Bartók Béla, Derkovits Gyula és József Attila. A díjat még ’56 után sem vonták vissza senkitől, erre csak egy példa akadt: 1953-ban Nagy Gáborét, a kazincbarcikai Borsodi Kooperáció vezérigazgatójáét vették vissza – politikai okból. S egyszer esett meg az is, hogy valaki nem vette át a díjat: Blaskó Péter színművész 2008-ban – szintén politikai okból.
A szocializmus első időszakában, 1949-től 53-ig megőrizték az előző kitüntetési rendszer bizonyos elemeit, ám a Köztársasági Érdemrend Magyar Népköztársasági Érdemrenddé alakult át; ennek első fokozatával tüntették ki például Molnár Erik történészt, Erdei Ferenc és Gerő Ernő politikusokat. Azután 1953-ban szovjet mintára bevezették legmagasabb állami elismerésként a Szocialista Munka Hőse kitüntetést, amit kis számban, csakis magyaroknak adományoztak. Köztük voltak a sztahanovista munkások, Muszka Imre, Pióker Ignác, Loy Árpád. A Kádár-éra végéig fennmaradt ez, Kádár János is átvehette – de ő csak 1982-ben.
A Magyar Népköztársaság Zászló–rendje is „elit” kitüntetés volt. 1956 után hozták létre, hogy protokolláris alapon külföldieknek adják – Reza Pahlavi iráni sah és Urho Kekkonen finn elnök is a legmagasabb fokozatát vette át –, illetve hazai személyiségeket ismerjenek el vele. Péter János külügyminiszter, az Országgyűlés elnökhelyettese, Lékai László esztergomi érsek, prímás, bíboros, Gobbi Hilda és Tolnay Klári színművésznő, Straub F. Brunó biokémikus és Köpeczi Béla történész, majd miniszter is ezt kapta. A népköztársasággal a zászlórendje is megszűnt.
A Kossuth-díjból vált ki a Magyar Népköztársaság Állami Díja 1963-ban. Akkortól a kimagasló tudományos, gazdasági, műszaki, pedagógiai, gyógyászati eredményekért ezt adták, s a Kossuth-díj a művészvilág fő elismerése maradt – mindmáig. Az Állami Díj pedig 1990-ben megszűnt, utóda a Széchenyi-díj lett.
Legmagasabb állami kitüntetésünk 1991-től máig a Magyar Köztársasági Érdemrend. Első (alkalmi) fokozata, a nagykereszt a lánccal csak államfőknek adható – ezt elsőként a brit uralkodónak, II. Erzsébetnek adományozták. Ugyancsak első a nagykereszt, ebből évente legfeljebb 15-öt adhatnak át; az alapítás évében Varga Béla, a magyar Nemzetgyűlés volt elnöke és az ’56 után halálra ítélt Wittner Mária vette át.

(vasvári)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!