Hegedűs D. Géza




Hűséges a Nyírséghez Ibrány szülöttjeként, s hűséges a színházához: harmincöt éve az 1896-ban, mindössze egyetlen esztendő alatt – a dunai ártér mocsarán, osztrák és porosz építészek tervei nyomán – felépült Vígszínház művésze. Jászai- és Kossuth-díjasként a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a MASZK Színészegyesület elnöke.
– Vasárnap a Down-szindrómás gyerekektől és egészséges társaiktól lesz „Víg a színház”! – ez a mottója mai rendezvényüknek…
– A Down Világnap alkalmából ma, március 21-én a Vígszínház újra színes, izgalmas játszótérré változik. Újra, mert tavaly már csináltunk ilyent! A Down Egyesülettel karöltve most is várjuk az ezzel a szindrómával világra jött gyerekeket, ép társaikat és a szülőket. Eszenyi Enikő, a színigazgatónk a házigazda, de a teátrum egész csapata műsorral, jelenetekkel – így például a Pán Péterből, a Dzsungel könyvéből, az Ózból s a Padlásból – várja a kicsiket és nagyokat. Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény-musicaljéből is látható, hallható lesz egy rész. Egyébként külön érdekesség, hogy három olyan együttes – lengyel, magyar, szlovák – is fellép a reggel 9-től délután 3-ig tartó rendezvényen, amelynek tagjai maguk is Down-szindrómával születtek. Amúgy az egész színház nyitott lesz. Minden sarokban valami, valaki bemutatkozik: lesz közös torna, aerobik, Lego-sarok játékhoz, bohóckodás, lufihajtogatás, arcfestés – még igazi színházi maszkkészítés is. S persze egészségügyi tanácsadás, diagnosztika. Hívunk, várunk mindenkit: számomra – apaként – is nagyon fontos, hogy az emberek érzékeljék: azok a gyerekek, felnőttek, akik így születtek, érezzék azt, hogy nem kirekesztettek. Világszerte – így nálunk is – minden 600. újszülött Down-kórral születik, bár már vannak szűrések. A veleszületett kromoszóma-rendellenesség a 21. kromoszómapár hibás osztódásának következtében jön létre. De látni kell: aki így születik, s él, az szeretetre méltó, s szeretettel teli emberke! Az ilyen rendezvények, mint a miénk, talán segítenek oszlatni a ma még meglévő előítéletet, szorongást, a sok szülőben feleslegesen meglévő bűntudatot is, mert a gyerekek maguk bizonyítják: ha a korai fejlesztés részesei, akkor igenis meg tudnak kapaszkodni a világban, bizonyos képességeikben akár kimagaslók is lehetnek.
– Kora délutánig a gyerekekkel lesz, este meg a Pesti Színházban játszik…
– Igen, Bartis Attila Romlás című színművének főszerepét osztotta rám Szikora János rendező az előző évad végén, ezt játsszuk ma este 8-kor. S nemrégiben, március 12-én volt a bemutatója a Vígszínházban Eszenyi Enikő rendezésében a Hegedűs a háztetőn című musicalnek, amely a Solem Alechem által megírt Tóbiás, a tejesember zenés változata, a darabban Tevjét játszom, Reviczky Gábor kollégámmal váltva egymást. Bár az anatevkai tejesemberhez képest „csak” két lányom van, apaként külön öröm számomra, hogy Barbara lányom itt a színpadon is lányom, méghozzá felváltva, két szerepben, Sprincét és Bjelkét játszva – ő a Kaposvári Színművészeti Egyetem színész szakán végzett. Fanni lányom viszont nem színpadra készül: iparművész és dizájn szakra jár…

(gündisch)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!