Mivel a köztévé eltért húsz év alatt megszokott gyakorlatától, és idén
nem adott élő közvetítést a március 15-i Petőfi téri ünnepségről, csak
egy rádióriportból értesültem az ott történtekről.

Egy idős hölgy panaszolta el, hogy nem vehetett részt az ünnepségen, mert szoros kordon vette körül az ünnepelni kívánókat, és csak a meghívót felmutatókat engedték be. Az idős hölgynek esze ágában sem volt randalírozni. Így azonban kívül rekedt, és azért nem maradt ott, mert nem óhajtott a kordonon kívül tartottak között tartózkodni. Utóbbiak ugyanis a szokásos megbotránkoztató magatartásukat akarták ezúttal is tanúsítani.
Sajnálom, hogy Demszky Gábornak, akit nagyra becsülök, ilyen rosszul sikerült utolsó március 15-i fellépése. Kétségtelen, hogy a magyar bugrokráciának a Petőfi téren megjelent képviselőinek ugyanúgy, mint az utóbbi két-három évben, ismét a botrányokozás, a tojásdobálás volt a célja. Az ellenőrzést azonban nem viszonylag szűk területre kell korlátozni, és csak meghívottakat engedni a szoborhoz, illetve közvetlen közelébe. Ilyen feltételek mellet csak zárt helyen szabad gyűlést rendezni. Azoknak, akik így rendezték meg, ajánlom figyelmébe pl. II. Erzsébet angol királynőt, akit szintén megdobáltak tojással, nem is egyszer – mégis vállalja a kockázatot. Kár, hogy Demszky, akit – ismétlem – nagyra becsülök, hallgatott rossz tanácsadóira. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a riport a Klubrádióban hangzott el.)
Dr. Del Medico Imre, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!