Kedves Naplóm!

Színházi szemmel nézve, az erre a feladatra kijelölt statiszták nem nagy átéléssel, éppen, hogy csak eleget téve kötelezettségüknek hajtották végre a rájuk bízott feladatot, messze elmaradva az elmúlt évek magas szintű rendbontásaihoz képest.
A szövegek régiek, új elem nemigen volt, legfeljebb egy bizonyos telefonos doboz mutogatása, bár a koreográfia itt sem érte el egy óvodai záróünnepség színvonalát.
Szóval megúsztuk. Az ünnep alkalmából voltak kitüntetések, hogy ki mit kapott, azzal soha senki nem ért egyet, de megható volt, hogy a köztársasági elnök mindenkinek kezet nyújtott, ezzel is emelve az ünnep fényét.
A pártok szépen, magukban és maguknak ünnepeltek. Szónokaik pontosan azt mondták híveiknek, amit azok vártak, sőt elvártak tőlük. Ilyen értelemben senki nem okozott csalódást az „övéinek”, csak azoknak, akik arra lettek volna kíváncsiak, mi lesz az országgal meg a ’zemberekkel.
Minden szónok határozottan kijelentette, csak ő tudja az egyedüli helyes irányt, egyenes utat. Így hát a tavaszi választások után mi, akik hallgatunk rájuk, és hiszünk nekik, ismét elindulunk legalább négyféle irányba.
Sebaj! Iskolai tanulmányainkból tudjuk, hogy az egyenesek a végtelenben találkoznak.
Megúsztuk. Erre gondoltam, miközben az ünnep estéjén a különböző hírösszefoglalókat néztem. De másnap az újságok első oldalain is – szinte mint valami megkönnyebbült sóhajt – azt írták, túlvagyunk rajta.
Persze ne legyünk igazságtalanok. Volt vattacukor meg huszárlovak huszárokkal a Lánchídon, fel lehetett ülni lovas hintóra, és menni vele egy kört, szóval volt móka, kacagás is egy kicsit, mint egy igazi ünnepen.
Egyszer talán, majd a végtelenben, ahol az egyenesek állítólag találkoznak, fordítva lesz. Ünnepelni fogunk, mert az ünnep arra való – ha majd a pártok hagynak minket ünnepelni… és főleg, ha lesz mit…

Gálvölgyi János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!