Külföld
A thaiföldi parlament feloszlatását és új választásokat követelt
százezernél több tüntető vasárnap Bangkokban, majd hétfőn hat
aknavetőgáránátot lőttek ki, s azok megsebesítettek két katonát a
thaiföldi főváros egyik laktanyájában; kedden önként adott több száz
liter emberi vért locsoltak szét a bangkoki miniszterelnöki hivatal
előtt a tüntetők – a demokráciáért hozott áldozatuk jelképe gyanánt.
Hatalmas tömegpánikot okozott Grúziában egy tévéműsor, amely azt dolgozta fel; mi történhet, ha súlyosbodik az orosz–grúz helyzet – ám ezt csak a műsor előtt és után közölték; többek között elhangzott, hogy Szaakasvili elnök meghalt, Grúzia és Oroszország két év után újra hadban áll, orosz gépek bombázzák a repülőtereket, kikötőket… amikor végül kiderült, hogy fiktív helyzetről szólt a műsor és a korábbi háború képeit mutatták, felháborodott tiltakozás kezdődött a tévéállomás székháza előtt.
Sólyom László államfő Újvidéken példamutatónak nevezte Szerbia kisebbségi politikáját, kiemelve: Belgrád nemhogy nem ellenezte, de mindenben támogatta a magyar államfő március 15-e alkalmából tett 3 napos vajdasági körútját, s példát mutat más Kárpát-medencei országoknak a kollektív kisebbségi jogok és a kulturális autonómia elismerésével, a nemzeti tanácsok felállításával; Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke úgy reagált erre; a szlovák kormánynak javasolnia kellene Brüsszelben, hogy ne tölthesse be az EU soros elnöki tisztségét Magyarország „amíg fel nem hagy irredentista és nagymagyar törekvéseivel”; szerdán Pozsonyban közölték: szúrópróbaszerűen ellenőrzik a szlovákiai magyar diákok szlovák nyelvtudását.
Birminghamben a világ legrangosabb kutyakiállításán 187 fajta 22 ezer benevezett ebe közül Yogi a 7 éves magyar vizsla nyerte el a Kiállítás Legjobbja címet.
Magyarellenes tüntetést tartott Kolozsváron a román fasiszta Vasgárda múltját vállaló Új Jobboldal száz tagja az RMDSZ által javasolt – Hargita, Kovászna és Maros megyét magában foglaló – gazdasági régió kialakítása ellen tiltakozva.
Az ellenzéki szocialisták nyertek Franciaországban a regionális választások első fordulójában: a voksok 29 százalékát kapták, a jobbközépnek 28 százalék jutott.
Március 15-ét megünnepelték a határokon túli magyarlakta településeken; lakóiknak Bajnai Gordon kormányfő azt üzente: „összetartozásunk kifejezésének fontos része egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk megtartása; az ünnep alkalmából Barack Obama amerikai elnök azt írta: az 1848-as forradalom meghatározó pillanat volt Magyarország szabadságért vívott küzdelmében, és továbbra is lelkesítőleg hat mindazokra, akik támogatják a szabadság ügyét; Traian Basescu román államfő arról írt köszöntőjében: a romániai magyarok számára sokkal könnyebbé és természetesebbé vált a magyarságukból, a román és az európai állampolgárságukból adódó hármas identitásuk vállalása.
Brazíliát is elérte a katolikus papok pedofilbotránya; három papot felfüggesztettek, azután, hogy szexuális visszaéléseik miatt nyilvánosan bepanaszolták őket az egykori kóristafiúk; Angela Merkel német kancellár helyeselte országa katolikus püspöki konferenciájának állásfoglalását ez ügyben és sürgette az iskolai szexuális visszaélések feltárását; a német katolikus egyház kész kártérítést fizetni a sértetteknek.
Vitába szállna a holokauszttagadó Mahmud Ahmadinezsád iráni elnökkel Meir Lau izraeli főrabbi, aki gyermekként túlélte a buchenwaldi náci haláltábort; a Jeruzsálembe látogató Luiz Inacio Lula da Silva brazil államfőt kérte, szervezzen köztük találkozót.
A Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség törölte versenyei közül az őszi sávolyi gyorsasági motoros futamot, közölte: az ok az, hogy a Balatonringet nem tudják időre felépíteni.
Belföld
Az ügyben szereplő összeg tíz százalékát megkaphatja majd az a dolgozó, aki leleplezi a munkáltatójánál tapasztalt korrupciót, s a bejelentők jogi védelme elvileg az Igazságügyi Hivatal feladata lesz, ha megoldódnak a bizonytalanságok az új szabályozás körül – közölte Szollár Domokos kormányszóvivő; utólag tette hozzá: erről a tervezetről már csak a következő kormány dönthet.
A BKV hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatóját, Antal Attilát szombati lapinterjúja miatt beperelik többen is: Demszky Gábor főpolgármester, akit azzal vádolt, hogy nyomást gyakorolt rá, amikor a cég megbízásairól kellett döntenie, azután Aba Botond – Antal Attila elődje – akiről azt állította, hogy a végkielégítését egy megbízási szerződéssel oldották meg, és jogi lépéseket tesz rágalmazás miatt Bruck Gábor, a Sawyer-Miller Group vezetője, amiért Antal Attila azt mondta: Demszky Gábor nyomására még több megbízást kaptak; Bruck úgy nyilatkozott, Antal vezérigazgatósága alatt a BKV-val egy szerződést sem kötött.
Március 15-én békésen, de a választási kampány jegyében külön ünnepeltek a pártok a fővárosban; Mesterházy Attila (MSZP) arról beszélt, hogy a demokratikus értékrendet egyedül a Magyar Szocialista Párt képes képviselni; Orbán Viktor (Fidesz) szerint a választás napja az igazság pillanata, az új forradalom lesz; Vona Gábor és Morvay Krisztina (Jobbik) szerint pártjuk győzni akar és győzni fog, ami a többségnek igazságot hoz, a „politikus bűnözőknek” börtönt, magyar bankot is ígértek; Bokros Lajos (MDF) a reformok tömegének szükségességéről beszélt; Schiffer András (LMP) bemutatta a párt programjának 12 pontját; Demszky Gábor főpolgármester kordonok mögött elmondott „utolsó” ünnepi beszédét a jobboldali tüntetők füttykoncertje, kiabálása kísérte; a Parlamentben átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat s a köztársasági érdemrendeket.
Aláírásokat gyűjt népi kezde-ményezéséhez a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), hogy elérje: tárgyalja újra az Országgyűlés azt a törvényt, amely 2016-tól folyamatosan 62-ről 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt.
Döbbenetes vérfürdő volt a tényői családirtás: a nyomozás adatai alapján nagyméretű baltával ölte meg két – 5 és 8 éves – kislányát és a felségét, majd késsel felvágta az ereit, mellbe szúrta magát és motoros láncfűrésszel elvágta a saját torkát a vélhetően pszichiátriai beteg apa.
Új eljárásra kötelezte a Legfelsőbb Bíróság a tubesi 3D-radar ügyében a Honvédelmi Minisztérium építéshatósági osztályát; a HM-nek 90 napja van, hogy megvizsgáljon minden lehetőséget, azután döntsön, hogy hol épüljön radarállomás.
Magyarországi négynapos látogatásra érkezett szerdán a brit trónörökös Károly herceg és felesége, Camilla hercegnő; a walesi hercegnek – aki az első díszvacsorán ük-ük-üknagyanyja, Rhédey grófnő révén harmincketted részben magyarnak vallotta magát – a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét nyújtotta át Sólyom László államfő.
Vizsgálatot rendelt el Bajnai Gordon kormányfő az izraeli légierő két gépének – a Magyar Nemzet szerint „kémrepülőgépének” – a hazai légtérben végrehajtott szerdai gyakorlatával kapcsolatban.
Molotov-koktélt dobtak ismeretlenek csütörtök hajnalban Siófokon cigány családok házaira, senki sem sérült meg; péntek hajnalban az SZDSZ egyik szegedi irodáját érte Molotov-koktélos támadás, az iroda kigyulladt, de ott sem volt sérült.
Eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság csütörtökön az hazánkkal szemben a megreformált közbeszerzési törvény, illetve irodai eszközök beszerzésére irányuló szerződések ügyében.
Pécs önkormányzata megfosztotta Joszip Sztálint a város 1947-ben neki ítélt díszpolgári címétől.
Jogsértőnek találta a fideszes önkormányzatok közpénzes „botrányait” soroló Narancsvidék című MSZP-kiadványt az OVB, mert nincs rajta impresszum – emiatt nem terjeszthető.
A pénteki határidőig 835 jelölt adott le ajánlószelvényeket, míg 4 éve 998; a Jobbik, az MSZP és a Fidesz-KDNP már mind a 176 egyéni választókerületben állított jelöltet; valószínűleg az LMP-nek és az MDF-nek is lesz listája, de ez csak később derül ki, mert jelöltjeik közül jó néhány csak az utolsó pillanatban adta le ajánlószelvényeit.
Gyurcsány Ferenc exkormányfő beszéde a Magyar Demokratikus Charta gyűlésén: Magyarország úgy viselkedik, mint… amely csalódott múltjában, bizonytalan a jelenében, és türelmetlen jövőjét illetően; 2001 és 2006 között 3 kormány több mint 1500 milliárdot költött tisztességes, elfogadható, vitatható, de a többség által szerethető célokra, amit nem a közös teljesítmény, hanem a hitelek fedeztek; ő maga nem vette észre a különbséget a választópolgárok „tapintható reformszándéka és hiányos reformképessége között”; Orbán Viktor attól nem válik demokratává, hogy létezik a Fidesznél is szélsőségesebb politikai erő; „az emberek jobban élnek, mint 2001-ben” – mondta, s közölte: a nemzeti progresszió útját folytatja és az MSZP-re szavaz.
Gazdaság
Tavaly erősen elmaradt a hazai 15-64 évesek 55,4 százalékos foglalkoztatási rátája az EU a 64,8 százalékos átlagától; csak a máltai 54,9 százalékos foglalkoztatottság alacsonyabb a magyarnál; a honi foglalkoztatottak száma 98 000-rel kisebb, mint egy éve, s a csökkenésben a feldolgozó-, az építőipar és a kereskedelem vezet; az EU 27 tagországában a válság nyomán 1,8 százalékkal csökkent a foglalkoztatás tavaly, emiatt 4 millió munkahely szűnt meg.
Az államcsőd szélén álló 300 milliárd eurós költségvetési hiánnyal küzdő Görögország a saját erejéből kíván boldogulni; Jeorjiosz Papandreu görög kormányfő keddi budapesti látogatásán azt hangoztatta: hazája nem kér IMF- hitelt, de várja a szolidáris támogatást programjai megvalósításához, a spekuláció letöréséhez és, hogy ugyanolyan kamatokkal vehessen fel piaci hitelt, mint az eurozóna más országai.
Kedden bejelentette a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium: elkezdődik az április 4-ig tartó húsvéti élelmiszer-ellenőrzés; főleg a sonkát és a tojást vizsgálják.
Csaknem 10 milliárd forint értékű pénzmosással s 20 cégnél majd’ 3 milliárd forint adó be nem fizetésével gyanúsítják az Eclipse-ügy 7 előzetesben lévő szereplőjét s a pénzügyőrség által körözött Katzenbach Imre volt labdarúgót, aki nemrég 500 millió forintot vett fel cége számlájáról, majd eltűnt.
Hétfőn áttörte a hosszú ideje átléphetetlennek látszó 265 forintos küszöböt az euróárfolyam, s tovább erősödött a magyar deviza; az eurót csütörtökön már 261 forint körül jegyezték; londoni elemzők a jövő év végéig 250 forintos euróárfolyamra számítanak, s arra: Magyarország a térség társállamai előtt lép be az euróövezetbe.
Két-két millió forintra megbírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztárat és a Budapest Magán-nyugdíjpénztárat, s előírta, hogy szüntessék meg informatikai és elszámolási hiányosságaikat.
Vissza kell fizetniük az EU tagországainak összesen 346,5 millió euró szabálytalanul felhasznált agrártámogatást, például Lengyelországnak 92 millió, Spanyolországnak 47,5 millió, Magyarországnak mindössze 6 ezer eurót.
Felfüggesztették szerdán a párizsi székhelyű Bluenext tőzsdén a CO2-kvótakereskedelmet, miután a Japánnak eladott csaknem 2 millió tonnás magyar kvóta visszakerült az európai kereskedésbe; vizsgálat indult az eset tisztázására.
Márciusban 13 százalék körül tetőzik a munkanélküliség Lengyelországban, azután csökken – közölte a lengyel munkaügyi miniszterhelyettes.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!