Nevük fogalom, tudásuk varázslatos, produkciójuk egyedülállóan
lenyűgöző, mutatványaik káprázatosak, igazi labdazsonglőrök, a kosaras
világ mágusai, a zseniális trükkök, dobások, zsákolások, az elképesztő
csapatjáték nagymesterei – egyszóval a Harlem Globetrotters.

A földjáró amerikai mutatványosok cirkusza ismét Magyarországon vendégeskedik, igaz, röpke ideig: holnapután, kedden a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel, szerdán pedig a veszprémi Arénában láthatók a kosárlabdázás csúcs show-műsorának előadói. Akik a meghökkentő tudást az állandó gyakorlással, az olykor egymásba érő fellépésekkel tartják karban: a statisztika szerint a világjáró együttes évente 300-nál is több meccset játszik, már amennyire mérkőzésnek, s nem parádézásnak kell inkább minősítenünk előadásai-kat. Ezúttal nem európai „hakni” közben ruccannak el hozzánk, hanem a szervezők tájékoztatása szerint egyenesen New Yorkból, a Madison Square Gardenből érkeznek, hogy igazolják: nem véletlenül őrzik világhírüket, tartják töretlenül népszerűségüket. Legelső mérkőzésüket – értelemszerűen az elődök – több mint nyolc évtizede, egészen pontosan 1927. január 7-én játszották, 1930-ban vették fel a Harlem New York Globetrotters nevet, históriájuk ismertetője szerint „azzal a szándékkal, hogy a fekete kultúra Mekkájának számító Harlem majd további hírnevet biztosít a fekete játékosoknak”. A legenda úgy szól: ekkoriban kezdtek el humort vinni a játékba, egy alkalommal 112:5-re vezettek ellenfelükkel szemben, amikor bohóckodni kezdtek a pályán. A meccset megnyerték, s a közönség szívét is, amely nagy üdvrivalgással jutalmazta a vicces-szellemes játékot. Ettől fogva minden alkalommal hozták a formájukat, és amint jól álltak a pontokkal, rögtön mókamesterekké vedlettek át. 1948-ban egy álom vált valóra, amikor a Harlem Globetrotters 18 ezer néző előtt Chicagóban 61:59-re megverte a profi bajnok Minnesota Lakerst. A sikertől szinte szárnyakat kaptak, s 113, megszakítás nélkül megnyert meccsel bizonyították, hogy övék a világ egyik legjobb csapata. A kosaras humorban azóta sem ismernek tréfát, vagyis első a munka, ha lehet persze rögtön látvánnyal, parádéval, s utána jöhet a szórakoz(tat)ás, a győzelem kiélvezése az utánozhatatlan figurákkal színesített játékkal. A Harlem Globetrotters az 1950-es évektől kezdve az amerikai turnék után átlépte az Atlanti-óceánt, amikor is Portugáliában, Svájcban, Angliában, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Marokkóban és Algériában szerepeltek. Az első dél-amerikai kiruccanáson ötvenezres tömeg fogadta őket Rio de Janeiróban, majd Berlinben, az Olimpiai Stadionban több mint 75 ezren voltak kíváncsiak a Harlem játékára. Aztán jöttek a filmszerepek, a televíziós szerződések, ahogyan az a sikertörténeteknél általában lenni szokott. A közreműködők, a társulat összetétele változott-változik, az élet szülte kényszerek hatására, egyvalami azonban változatlan sok-sok évtized után is: a közönség kiszolgálása hamisítatlan Globetrotters módra. A műsorkalauz szövege szerint a hivatásos játékosokból álló „feltűnően egyedi játékot játszó Harlem Globetrotters csapatát sokszor éri támadás, hogy nem is igazi kosárlabdát játszanak, s lényegesebbek a szórakoztató és a show-elemek, mint maga a sport. Erre reakcióként mindig kihívják az éppen csúcson levő nemzeti csapatokat egy kis összecsapásra, hogy bebizonyítsák, ők játszva az ujjuk köré tekerik mindegyiküket. Pont azért jár az elismerés a harlemi kosárlabdazsonglőröknek, mert megtalálták a kapcsot a kosárlabda és a komédia között, egyszerre nyűgözik le nézőiket technikai bravúrjaikkal és kitűnő humorérzékükkel”. Aki nem hiszi, járjon utána, helyesebben menjen el „arénázni” kedden, Budapesten, vagy másnap Veszprémben. (Jegyek kaphatók az Interticket jegyirodáiban, az interneten a www.jegy.hu oldalon és a (06-1) 266-0000 telefonszámon. ) 

(Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!