Hogy érzi magát?

Hangmérnök – tehát műszaki ember. A H.A.E.S. – azaz a Magyar Hangmérnökök Társasága tagja; Makk Károly legújabb, a Filmhéten bemutatott Így, ahogy vagytok mozijának munkatársa. Egyszemélyben „egyesített” filmes: rendez is. Ezúttal dokumentumfilmet készített, 52 percben, Szerencse fia voltam címmel.
– Szokta mondogatni: „ahogy látom a hangot, úgy hallom a képet”…
– Így igaz. Mert nagyszerű iskolám volt a filmgyár. Kölyökkoromban vonzott a színház, a mozi suli helyett is – ramazuris gyerek lehettem a székesfehérvári technikum kollégiumában is. Aztán a budapesti Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán – az én időmben még felsőfokú technikum volt, ma az Óbudai Egyetem része – megembereltem magamat. Az Egri csillagok forgatásakor elszúrtam valamit: kétbalkezes pancserként letöröltem jó pár másodpercnyi zenei anyagot, ami nagyzenakarral készült ráadásul, szóval igencsak költségesen volt megismételhető. Oda mertem állni Várkonyi Zoltán rendező elé – nem rúgott ki. Nem zavarta el a huszadrangú kis senkit. Európai és nagyvonalú volt – így semmi sem mentette meg a szakmát tőlem! Iszonyúan jó rendezők mellett dolgoztam mindig, így ezt-azt elsajátíthattam tőlük. Legelső „rendező nélkül készített” mozim Sas Szilvia operaénekesnőről született a ’80-as évek végén, néhány esztendeje producerként is működöm. A Szerencse fia voltamot a budapesti Vörösmarty mozi mutatta be csütörtökön, s a tulajdonos, Feldmájer Sándor úgy tűnik, szívesen vetítené egy darabig, s – még nem százszázalékos – ígérvényem van a Duna Televíziótól is a sugárzásra. Isten adná… A film hőse egyáltalán nem hős-alkat: dr. Rácz Mihály egy idős gyógyszerész. Szelíd ember: mondhatnók, talán kicsit unalmas is… Tizenévesen a holokauszt áldozata lehetett volna – ha nem találkozik a legveszedelmesebb vészkorszaki időkben is olyan emberekkel, akik a szó legszorosabb értelmében nem voltak embermentők, de rajtuk is múlt az élete. Másoké is. Minden ember úgy gondolja: az élete egy regény. Pedig csupán egy epizód: ezekről az „epizodistákról” is szól a film. Az osztrák agrárüzemet vezető Herr Walterről, a visszavonuló német katonákról, akik a gulyáságyúból az üldözötteknek is adtak enni, a láger tisztje, akinek jó szándékát a német juhász kutyáján keresztül szerezte meg az akkori Rácz Misi.
– A holokauszttagadóknak direkt csemege lesz a mozi!
– Azt azért nem hiszem, bár az ilyesmin valóban kapva kapnak. De a szörnyűségek idejére „nem jellemző” dolgoknak is hangot kell adni. Mihály bácsi nem felejt, nem bocsátja meg azt, ami történt – édesapja, az I. világháborúban kitüntetett méneskari tiszt Auschwitzban pusztult el, de 90 éves nagyapja, anyja vele együtt túlélő –, ám sosem szomjazott bosszúra. A mai világban, amikor felelőtlen emberek a hatalmi koncért játékszerükké tesznek, uszításukkal félrevezetnek tudatlan embereket, az ilyen szelíd hangokra is szükség van. Nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt most is Elbert Márta társrendezőtől, Szita Szabolcs történészen át Jávori Ferenc – Fegya – zeneszerzőig. Eszter lányom volt az asszisztensem: egy sporttévénél dolgozik. Klári, a feleségem – Urai Klára, szakvizsgahalmozóként évek óta főállású magánorvos, ő és Boni kutyánk – szintén német juhász, na mondjuk 90 százalékban – adják meg nekem, ennek az öregedő független filmesnek azt a nyugalmat, amit talán meg sem érdemel…

(gündisch)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!