Kiss Rigó László Szeged-Csanádi megyés püspök a Fidesz hódmezővásárhelyi
kampánygyűlésén kijelentette, hogy ha lenne Magyarországon igazi
baloldali értékeket valló párt, azt is támogatni tudnák, hiszen az igazi
baloldalinak nevezett értékek keresztény értékek is.
Püspök úrnak bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy hazánkban van ilyen párt, tévedését bizonyára azon motiváció idézte elő, amelynek alapján mindig elkerülő magatartást tanúsít az MSZP-vel kapcsolatban. Vankó Zsuzsa teológus professzor kijelentette, hogy az egyházak nagyobb bajban vannak, mint a múlt rendszerben, mert az üldöztetés sem árt annyit, mint a hatalom szövetségét keresni. Püspök úr a Fidesz hatalmára várva igyekszik ezt a szövetséget megkötni és nem veszi figyelembe, hogy a világgazdaságot és hazánkat is megrázó válság ellenére az MSZP a gazdasági lehetőségek alapján segítette a nehéz körülmények között élő embereket. Krízisalapot hozott létre számukra, amelyből 20-50 ezer forintot, indokolt esetben 100 ezret is igényelni lehetett. A támogatott háztartások már elérik a százezret. A nehéz helyzetben lévő nyugdíjasok számára a kormány megemelte a nyugdíjbiztosítási alap méltányossági nyugdíjkeretét és az egyszeri segélyre fordítható összeget. Püspök úr figyelmét elkerülte az a tény, hogy az Orbán-kormány megszüntette a méltányossági nyugdíjemelést. A 13. havi nyugdíj helyett a jövőben nyugdíjprémiumban részesülnek a nyugdíjasok, amennyiben a gazdasági lehetőségek ezt biztosítják. A nyugdíjak vásárlóértéke 2001 és 2010 között 32 százalékkal emelkedett a világválság ellenére is. A távhő áfakulcsának csökkentése a panellakásokban élők számára biztosít támogatást, püspök úr bizonyára tudja, hogy e lakásokban nem a felső tízezerhez tartozó családok laknak. Folyamatosan működik a panelprogram, állami, illetve kvótaértékesítésből származó források felhasználása panellakások felújítására, gazdaságosabb fűtési rendszerekkel és jobb szigetelő anyaggal való ellátással. Az Út a munkához program azoknak teszi lehetővé a munkahelyteremtést, akik évtizedek óta kiszorulnak a munka világából. 2010-ben 117,5 milliárd forint áll rendelkezésre a megvalósításhoz. Püspök úr figyelmét valószínűleg elkerülte az a tény is, hogy az Orbán-kormány a családi pótlékot nem emelte. 2002-ben 9400 forint volt a kétgyermekes családok családi pótléka, 2009-ben pedig 26ć600.
Püspök úr bizonyára már nem emlékszik Orbán Viktornak az Országgyűlésben elmondott beszédére, amelyben kormányának filozófiáját ismertette és kijelentette, hogy a dagály minden csónakot felemel, így közvetve arra utalt, hogy a kormánynak csak a növekedésről kell gondoskodni, a szegények helyzete ennek alapján jelentősen javul. A parlamentben kifejtettem, hogy az apály időszakában jó néhány csónak a sárba ragad, így e „csónakokról”, a szegényekről dagály idején is gondoskodnia kell az államnak. Az Orbán-kormány lakásépítési programja is a felső középosztálynak kedvezett. Az is köztudott, hogy 1999-ben a 18,4 százalékos nyugdíjemelés helyett csak 11 százalékost valósítottak meg a 30 ezer forintnál nagyobb nyugdíjjal rendelkezők számára. Mindezek alapján tény az, hogy az MSZP a baloldali értékeket jobban képviseli, mint a Fidesz, ezért állítom, hogy püspök úr eltévedt, mert nem egy baloldali kampánygyűlésen vett részt.
Dr. Takács Imre,
az Országgyűlés MSZP-frakciójának
tanácsadója, Hajdúszoboszló
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!