Kilencvenegy éve esett meg az eset. Az akkori pénzügyminiszter kiszökött
az országból. A hírt nagygyűlésen jelentették be. Az emberek olyan jó
hangulatban voltak, hogy a szökés tényét is megtapsolták. Magával vitte
az ország pénzét – folytatta az előadó. Ejha! – hördült fel a tömeg.
Pusztuljon! Pusztuljon! A közpénz lenyúlásának már a hírére is dühbe
gurulnak az emberek. Az indulatok felkorbácsolásával pedig manapság
választást lehet nyerni.
Orbán Viktor egy összejövetelen elképesztette hallgatóit. Azt mondta: a szocialisták háromszor lopták el az országot. Először a rendszerváltás előtt, aztán az 1994-es privatizáció idején, majd a Gyurcsány–Bajnai-korszakban. Nem merte senki megkérdezni tőle: ön miért töri magát, hogy egy semmi ország miniszterelnöke legyen?
Ha valamit ellopnak, ott űr keletkezik, nem érdemes még kétszer visszatérni érte. Fidesz- szlogenné vált az is, hogy a BKV-tól a szocialisták talicskával tolták ki a pénzt. Ha látták, miért nem állították meg őket? Törvényeink szerint így könnyen bűntársakká válhatnak.
A tisztánlátás érdekében ki kellene végre mondani azt is, mert igaz, hogy négy év óta kettős hatalom van Magyarországon. A 2006-os önkormányzati választásokon a Fidesz agyonnyerte magát, narancssárgává vált szinte az egész ország térképe. Az ellenzékké lettek a megyei és a városi közgyűlések, a falusi képviselő-testületek többsége. Néhány kiskirály ott tartott be a hatalomnak, ahol tudott. Az „üvegzseb”, a korrupcióellenes törvény elfogadását is bojkottálták.
A központi hatalom és az ellenzék felelőssége természetesen nem azonos, de tekintettel a kettős irányításra, a Fidesznek is van felelőssége. Az elszámoltatás rá is vonatkozik majd.
Választási kampány idején a miniszterelnök-jelöltek televíziós vitája hagyomány, de Orbán Viktor ódzkodik tőle. Talán attól tart, hogy kiderül: mégsem tűnt el az ország. A villája, a szemre szép alcsúti tanyája is létezik, ahol – a televízióban is láttuk – frissen füstölt kolbásszal, sonkával várja vendégeit.
Faragó György, Sümeg
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!