Szulák Andrea csendesedik, ahogy múlnak az évek

z Igen hálás ziccerszerepet játszik A Rebecca című musicalben. Egy nagyhangú, önimádó nőt alakít.
– Az típusa a multimilliomos nőknek, aki valószínűleg bártáncosnőként kezdte, csak ügyesen ment férjhez, és aztán már meg tudná venni az egész bárt, ha akarná.
z Hosszú ideig nem játszott az Operettszínházban, most viszont két szerepe is van,  koncertje is volt ott. Ez visszatérés, kibékülés?
– A színházi világban úgy kell minden ajtót magunk mögött becsukni, hogy oda bármikor vissza lehessen menni. Nem volt az elmúlt években olyan feladat, ami pont engem követelt volna. De én annak idején úgy váltam el Kerényi Miklós Gábor igazgató úrtól, hogyha lesz olyan szerep, ami utánam kiált, akkor szólnak. Ezt türelmesen megvártam.
z Egyszerre csak telefonáltak?
– Igen, sőt, rögtön azzal hívtak, hogy most lenne akár két szerep is. Mondtam, hogy csak lassacskán, emberek. Meg azért elmentem egy próbaéneklésre is, bár tudtam, hogy Lévay Sylvester zeneszerző ebben a szerepben erőteljesen rám gondol.
z Önre írta a szerepet?
– Ez azért talán túlzás, de évekkel ezelőtt csinált egy meghallgatást, talán a Mozart! című musicalhez. Akkor elénekeltem neki a New York, New Yorkot, ő pedig azt mondta, hogy „na aranyoskám, pontosan egy ilyen dal van most a fiókomban”. Ennyire széles mozdulatokkal, ilyen szélsőséges színészi eszközökkel, mint A Manderley-ház asszonyában, mostanában nem kellett élnem. Veszekedett is velem Béres Attila rendező eleget, hogy „legyél sok, legyél sok.” Én mindig a feladathoz igazítom magam, amúgy pedig csendesedem, ahogy múlnak az évek.
z Miben csendesedik?
Mindenben. Azt gondolom, hogy most olyan nagy zaj van körülöttünk, hogy inkább a csendnek van valódi súlya, jelentősége, hiszen most mindenki hangoskodik.
z A gyakorlatban mit jelent önnél a csendesség?
Több elgondolkodást, átértékelést, és a felelősségét annak, hogy húsz év alatt valakivé lettem. Az én megnyilvánulásaimnak, szavaimnak, jelenlétemnek, súlya van. Nem mindegy hogy hol, mikor és milyen erővel nyilvánulok meg.
z A TV2-ben például ezért nem vállalta el egy fogyasztóshow vezetését?
– Ez az ízlésem ellen való lett volna. Voltak idők, amikor, ha valami olyan dologgal kerestek meg, ami nem tetszett, vagy rangon alulinak tartottam, akkor ezt hangosan kértem ki magamnak. Most már udvariasan, finoman megköszönöm és arrébb kotródom.
z Megváltoztatta a telefonszámát, és meghagyta a színházban, hogy senkinek ne adják meg. Ezzel menekül valakik elől?
– Nem. Ez az én korrektségem azokkal, akik fel akarják venni velem a kapcsolatot. Az anyaság nagyon megváltoztatta a hétköznapjaimat. Semmi nem tud olyan fontos lenni, mint a gyerekemmel eltöltött idő. Ha vele vagyok, nem telefonálgatok. Ha próbálok, interjút adok, vagy a kozmetikusnál gyantáztatom a lábamról a szőrt, akkor sem. Aki akar, üzenetet hagy, és megpróbálom fontossági sorrendbe állítani, kit mikor hívok vissza. A telefonszámom pedig azért változott, mert két évig a Magyar Televíziótól szolgálati mobilom volt. De ez a munkaviszonyom megszűnt.
z Elkezdte vezetni a Teadélutánt. Miért nem csinálja már?
– Határozott idejű szerződésem volt a Magyar Televízióval, ami december 31-én lejárt. Bár volt az elnökhelyettes úrral egy szóbeli megállapodásunk, hogy folytatjuk az együttműködést, de ennek a végső ratifikálása vészesen kezdett kicsúszni abból a határidőből, ami az én helyzetemben megengedhető. Nem várhattam arra, hogy esetleg december végén mondják, köszönik szépen, nincs szükség a munkámra, mert gondoskodnom kell a családomról, magamról. Jött egy másik ajánlat, és mérlegre kellett tennem, hogy hol vagyok fontosabb. Most a Story Tv-nél munkálkodom, ahol olyasmivel foglalkozom, amiben otthonosan érzem magam. Ez pedig a Csináljuk a fesztivált! És szó van több egyéb műsorról is.
z Riporternek tartja magát?
– Soha nem tartottam magam annak. Érdeklődő embernek gondolom magam.
z És színésznőnek gondolja magát?
– Igen.
z Tehát már nem énekesnő, aki színházban is játszik?
– Voltak már olyan szerepeim, amelyekben kiderült, hogy nem méltatlan a bizalom, ami engem mint színésznőt a színpadra enged.
z Van is egy olyan pont, amitől színésznőnek tartja magát?
– Igen, van. Alapvetően már Bujtor István elkezdett engem színésznővé nevelni a rendezéseiben. De a Balázsovits Lajos által rendezett Csin-csin óta gondolom azt, hogy már nem nagyon lehet zavarba hozni, semmilyen színészi feladattal. Az teljesen prózai előadás volt, senki nem akart tutira menni azzal, hogy berak egy musicalszerepbe, amiben eltinglitanglizom, édeskedem. Kőkemény drámai szerepben kellett valamilyenné lennem. És azt gondolom, hogy sikerült.

Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!