Külföld



Afrikában, Kínában és Ausztráliában is lesz Visegrád-ház: a dél-afrikai
Fokvárosban a héten nyitották meg a takarékosság jegyében az első olyan
közös külképviseletet, amelyet a „Visegrádi Négyek” – Csehország,
Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – létesítettek.



Moszkvában hősi halált halt az orosz főváros tűzoltóparancsnoka: tűz oltása közben Moszkva északi részén meghalt Jevgenyij Csernyisev (47), a katasztrófavédelmi szolgálat vezetője, miután több embert, köztük két kollégáját is kimentett egy égő, több üzletet, irodát is magában foglaló tömbházból.

Romániában két napon át sztrájkoltak a pedagógusok, még az érdemjegyeket sem írták be az osztálynaplókba – mindezt tiltakozásul tették, mert a közeljövőben 15 ezer fős létszámleépítés várható az oktatás terén. Észtországban viszont a vezető észt lapok sztrájkoltak a mozgásterüket jelentősen korlátozó, a „hírforrások” védelméről szóló törvénytervezet ellen.

A pedofilbotrány miatt elfogadta XVI. Benedek pápa egy írországi püspök lemondását: John Magee 1987-től volt annak az ír római katolikus egyházmegyének a püspöke, ahol két éve egy vizsgálóbizottság a szexuális visszaéléseket megállapította.

Európai összmegegyezés született – hosszas huzavona után – Görögország megsegítéséről, amit egyébként Bajnai Gordon kormányfő a héten Londonban is erőteljesen támogatott. A németek és franciák – akik eddig ellenezték a közös mentőövet – hajlanak arra, hogy az eurózóna tagországok és az IMF, a Nemzetközi Valutaalap együtt segítsenek.

„Ébresztő szlovákok, nem veszitek észre a hazánkra leselkedő magyar veszélyt, ami a Fidesz győzelmével csak fokozódni fog!” – figyelmeztetett Jan Slota, a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt elnöke, aki szerint a magyarok nemcsak a dél-szlovák területek autonómiáját tűzték ki célul, hanem a térség bekebelezését is.
Ausztria elnökválasztásra készül: a szociáldemokrata Heinz Fischer államfő újraválasztását nincs veszélyben; ellenfele Barbara Rosenkranz tízgyermekes szélsőjobboldali alsó-ausztriai politikusnő, aki szerint a „tilalmi  törvény” – a náci jelképek és ideológia használatát, a bűnök tagadását tiltja – feleslegesen korlátozza az állampolgárok szólásszabadságát. A védelmi miniszter, Norbert Darabos szerint Rosenkranz asszony az Osztrák Köztársaság antifasiszta alapjait kérdőjelezi meg.

Az Évtized Legjobbja lett Kásás Tamás háromszoros magyar olimpiai bajnok vízilabdázó  a Nemzetközi Úszószövetség, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) új lapja, az Aquatics World Magazine szerint. A második helyen is hazánkfia áll: Biros Péter.

 

Belföld

A parlamenti választás „nulladik fordulója”, a jelöltállítás után eldőlt: a Fidesz-KDNP, az MSZP, Jobbik, az LMP, az MDF és a Seres Mária vezette Civil Mozgalom állít országos listát, rajtuk kívül még négy politikai alakulat tudott egy-négy megyei, fővárosi listát állítani, s további hat egyéni jelöltekkel indul csatába, illetve 19 független politikus is megmérkőzik az április 11-i országgyűlési választások első fordulójában. Csapody Miklós, aki 1990 óta az MDF országgyűlési képviselője „kiszállt”, mert helyette például az SZDSZ elnöke, Retkes Attila  kapott a fórum listáján előkelő helyet.

Futhatnak a pénzük után a félbemaradt győri építkezések vevői: több tízmilliárd forintos beruházásként 5-6000 lakást, óvodát, iskolát, sétálóutcát, ligetet, üzleteket, egy önálló városrész megvalósítását ígérte a Rába egykori telephelyére az amerikai Engel-csoport, de a világválság miatt már a harmadik épület, a Dália-palota kivitelezése is félbemaradt, cégfelszámolás következik.

Állati eredetű melléktermékként hazánkba érkezett, átcsomagolt négy tonna német pacalt foglaltak le egy Tolna megyei üzemben. A tengelici üzem csak nemrég kapott húsfeldolgozási engedélyt, amelyet most felfüggesztettek. A lefoglalt áru mellett már került ki üzletekbe, éttermekbe is belőle, azokat is visszahívták, s állatmenhelyek kapták meg.

Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője – államfőjelöltje – a héten Budapest Belvárosában a tilosban parkolt, s nem akarta kifizetni a hétezer forintos bírságot a kerékbilincs leszedéséért, mentelmi jogára való hivatkozással. Rogán szerint „nem igaz, hogy provokáció lett volna a parkolóőrök tevékenysége”, mint az Morvai állította.

Demszky Gábor főpolgármestert, helyetteseit, valamint a fővárost vezető koalíciót okolja a BKV-botrányokért a városházi vizsgálóbizottság jelentéstervezete.  Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes a vagyonától igyekszik szabadulni.

Az Eötvös Károly Intézet szerint jogsértő, sőt alkotmánysértő, hogy a képviselőjelöltek megszerezhetik a választópolgárok adatait, ezért Majtényi László volt ombudsman, az intézet vezetője az Alkotmánybírósághoz fordult.

Eltiltotta az „Egri” név, termékjelzés használatától Vincze Béla borászt és a Vincze Borászati Kft.-t három évre Eger Város Hegyközségének Választmánya hamisított bor – glicerinnel „dúsított” – előállítása, forgalmazása miatt.

 

Gazdaság

Korrupciós vádat fogalmazott meg a német Daimler céggel és több országgal kapcsolatban is az amerikai igazságügyi minisztérium egy keresetben: a 2005. évi Volán- buszbeszerzésekkor a tengerentúliak szerint magyar kormánytisztviselők akár 330 ezer eurónyi –  közel 90 millió forintnyi – kenőpénzhez juthattak. A Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vizsgálatot indított.

Összevonta a közép-kelet-európai térségben, öt országban működő sajtóvállalkozásait a német Axel Springer és a svájci Ringier; együttesen 300 millió eurót kívánnak beruházni a következő öt évben, s tőzsdére viszik a közös holdingot – közölték Zürichben.
Eddig 22,5 milliárd forintot kaptak vissza a hazai adózók, az APEH-hez ez idáig beérkezett 2923 ezer adóbevallás 96 százaléka már fel van dolgozva. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a hét elejéig 53 ezer nagy ellenőrzést fejezett be, 13 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor, 130 milliárdnyi a megállapított adókülönbözet, s 160 ezer végrehajtási eljárás indult meg.

Egy hongkongi kereskedőház juttatta vissza a nemzetközi piacra, Európába a Magyarország által már jóhiszeműen eladott CER-kvótákat, azaz a szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési kvótákat a brit Sunday Times lap szerint.

Áprilistól átlagosan tíz százalékkal nő a hazai gázár – a Magyar Energia Hivatal korábban ennél nagyobb mértékű emelést javasolt a nemzetközi kőolaj- és gázárképlet nyomán, ám a politika közbeszólt. Sem az MSZP, sem a Fidesz nem tartja elfogadhatónak az áremelést.

Nem szeretjük a bankokat, mégis újra nő az eladósodási hajlandóság: míg tavaly az banki ügyfelek 60 százaléka „morgolódott”, ez az idén már 71 százalékra nőtt, s zömmel a 40 év körüliek körében romlott a megítélésük.

Bő egy hétig tartó erős szereplés után a devizapiacon 264-265 forint fölötti kötések születtek az uniós valutára, az euróra – a múlt heti 262 forint körüli jegyzésárral már nem lehetett találkozni. „Az elmúlt egy évben végrehajtott szerkezeti reformok nyomán javult Magyarország esélye arra, hogy a másik két térségi eurótagjelölt, Csehország és Lengyelország előtt lépjen be az euróövezetbe”, áll az egyik vezető londoni befektetési csoport pénteki elemzésében.

A világ jelenlegi második gazdasági hatalma, Japán 14 új atomerőművet épít – jelentették be; Japánban pillanatnyilag 53 atomerőmű üzemel, ezek az ország energiaszükségletének a harmadát fedezik.

Csehországban minden tizedik kocsma bezárt tavaly a gazdasági válság kapcsán – drasztikusan csökkent a sörfogyasztás, s 33 százalékra nőtt a sör adója is.

Munkaerőhiány lehet 2015-től Németországban a válság lecsengésével, s 20020-ig a hiányzó munkaerő – különösen a szakmunkások – száma elérheti akár a kétmilliót is a McKinsey nemzetközi tanácsadó cég vizsgálata szerint.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!