Fernando Torres, az Európa-bajnoki címvédő spanyol labdarúgó-válogatott
és az FC Liverpool csatárkiválósága azt mondta, hogy nem távozik angol
klubcsapatától. A klasszis támadó „hűségnyilatkozatát” saját honlapján
tette közzé azt követően, hogy jó ideje ő maga is lebegtette a hírt:
esetleg eligazol szigetországi együttesétől.


„A helyem itt van, Liverpoolban, és Angliában” – fogalmazott pénteki bejelentésében Torres, aki korábban még azt helyezte kilátásba, hogy odébbáll az amúgy honfitársa, Rafa Benitez irányította gárdától, ha a nyári átigazolási időszakban nem erősítik meg ütőképes futballistákkal, akikkel nemzetközileg is az eddiginél jóval sikeresebb lehet a csapat.
A spanyol játékos arról nem nyilatkozott, mért döntött a változatlanság mellett, kitartott viszont ama álláspontjánál, hogy kell néhány új sztárfocista.
„Négy topfutballistára van szükségünk, hogy versenyképesek legyünk a legjobb együttesekkel is. Olyanok kellenek, akik jobbak a Liverpoolban jelenleg játszók mindegyikénél, s akiknek érkezése még keményebb munkára sarkallja a többieket” –  szögezte le Torres, akinek amúgy még három éve van vissza élő szerződéséből.
A Liverpool pillanatnyilag a hatodik helyen áll a Premier League-ben, de Torres bízik benne, hogy a Bajnokok Ligájának selejtezőjében való indulást még lehetővé tevő negyedik pozíciót képesek lesznek kiharcolni. A távolabbi jövőt illetően a spanyol labdarúgó, aki a múlt héten volt 26 esztendős, azt mondta, hogy a cél a Liverpool számára nem lehet más, mint az angol bajnoki cím, és vagy a Bajnokok Ligájának, vagy az Európa Ligának a megnyerése. Utóbbi eddig utoljára – az akkor még UEFA-kupának hívott sorozatban – 2001-ben sikerült a Beatles-város élcsapatának. Most az EL legjobb nyolc alakulata között van a gárda, ahol a portugál Benficával kerül szembe, először április elsején. „Nagyon nehéz ellenfél, nagy csapat, jeles tradíciókkal, de le tudjuk győzni” – hangsúlyozta a csatársztár, akinek maradásához egyébként az első pillanattól erőteljesen és megingathatatlanul ragaszkodott Benitez, leszögezve: Torres nélkül nem megvalósíthatók a liverpooli futballálmok.

(Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!