Bajnai Gordon kormányfő Barack Obama amerikai elnök meghívására
csütörtökön Prágába utazik, ahol részt vesz a közép-kelet-európai
miniszterelnökök és államfők munkavacsoráján.
Az amerikai elnök csütörtök reggel érkezik Prágába, ünnepélyesen aláírja Medvegyevvel a dokumentumot, majd közös ebéden vesz részt az orosz elnökkel és Václav Klaus cseh államfővel. Az orosz elnökkel négyszemközti találkozó is szerepel Obama programjában. Pénteken, Washingtonba való visszatérése előtt közös sajtótájékoztatót tart a cseh elnökkel és Jan Fischer miniszterelnökkel.
Világviszonylatban is példaértékűnek nevezték az amerikai szenátus Magyarországon tartózkodó delegációjának tagjai Magyarországnak a gazdasági válság kezelésében elért eredményeit – közölte a kormányszóvivői iroda szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint Korányi Dávid, a Miniszterelnöki Hivatal kül- és biztonságpolitikai szakállamtitkára, Bajnai Gordon miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója szombaton fogadta az Egyesült Államok szenátusának delegációját. A szenátus költségvetési, valamint külügyi bizottságainak tagjai közül a Demokrata Párt képviseletében Byron Dorgan és Kent Conrad (Észak-Dakota), a republikánusok képviseletében Thad Cochran (Mississippi), Judd Gregg (New Hampshire) és John Barrasso (Wyoming) érkezett Magyarországra. A szenátorok a Koszovóban állomásozó amerikai katonákat látogatják meg, Budapesten átutazóban töltenek egy napot.
A kormányszóvivői iroda közleménye szerint Korányi tájékoztatta a delegáció tagjait Magyarországnak a pénzügyi válság elleni küzdelemben elért eredményeiről és az ország gazdasági helyzetéről. Az amerikai–magyar kétoldalú kapcsolatokat értékelve hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokat stratégiai szövetségesünknek és kiemelt külgazdasági partnerünknek tekintjük - olvasható a közleményben. A tájékoztatás szerint a szenátorok elismerésüket fejezték ki Magyarország gazdasági válság kezelésében elért eredményei kapcsán, az ország teljesítményét nem csak régiós összefüggésben, hanem világviszonylatban is példaértékűnek nevezték. A szenátorok üdvözölték, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnökeként is központi kérdésként kívánja majd kezelni a transzatlanti kapcsolatokat, a számos területen kiváló együttműködés továbbfejlesztésében érdekelt, különösen az energiabiztonság és a Nyugat-Balkán stabilizálásának és integrálásának terén. A szenátorok a magyar belpolitika alakulásával kapcsolatban aggodalmuknak adtak hangot a hazai szélsőségek megerősödése kapcsán – olvasható a kormányszóvivői iroda közleményében.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!