A közelmúltban is néhány újságban lehetett olvasni Trianonnal
kapcsolatos pró és kontra cikkeket.

Például a Népszavában: Újpesten a trianoni emlékmű visszaállítását tervezik címűt. Ebben volt olvasható Derce Tamás független polgármester nyilatkozata az MTI-nek: egyetért Trippon Norbert szocialista alpolgármesterrel, aki délelőtt, az újpesti Főtér díszburkolatának lerakása alkalmából tartott ünnepségen bejelentette: „visszaállítanák a városrészben a Fájdalmas Anya című emlékművet”. Erre a kijelentésre reagált Krausz Tamás történész, aki kijelentette: „a szoborállítás teljes szellemi kiürülést jelez. Kampánycélokat szolgáló álromantikus, múltba forduló és értelmetlen vállalkozás, ami sérti a környező népeket…”
Tisztelettel kérdezem Krausz Tamás történészt, miért álromantikus és múltba forduló a trianoni emlékezés akkor, amikor ő és egész Európa tudja, hogy kikényszerített döntés volt. Nevetséges, hogy a békeszerződést olyanok is aláírták és statisztáltak hozzá, mint pl.: Sziám királyának meghatalmazott követe, Charoon herceg, a Panamai Köztársaság elnöke részéről meghatalmazott Raoul A. Amador, az új-zélandi dominium részéről Honourable Sir Thomas Mackenzie stb., akik, gondolom, azt sem tudták, merre van Magyarország.
Az olasz történész, Henri Pozzi írta a trianoni békéről: „a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelyeknek sorsát rendezniük kellett. Wilson például állandóan összetévesztette a „szlovákokat” a „szlovénekkel”. Lloyd George semmivel sem volt tájékozottabb. Köztudomású, hogy Clemenceau elképesztően tudatlan volt mindennel kapcsolatban, ami kívül esett a francia történelem és belpolitika határain”. Lloyd George így nyilatkozott Londonban 1928-ban: „az egész dokumentáció, amelyet a szövetségeseink a béketárgyalások alatt rendelkezésünkre bocsátottak csaló és hazug volt. Mi is hamis alapokon határoztunk…” Dr. Roderick Maceachon, a washingtoni Catholic University professzora így vallott a trianoni nemzetgyilkosságról: „Minden rablásvágy és igazságtalanság közül, amit csak beleírtak abba az okmányba, Magyarország kapta a legkönyörtelenebb részt. Ezt az országot, amely ezer éven át volt bástyája kultúrának és civilizáció-nak, a szó szoros értelmében szétszakították, kegyetlenül feldarabolták s végül, területének kétharmadát odaadták a szomszédos, ellenséges nemzeteknek…”. E véleményeket Emile Guillaume francia szobrászművész is megerősítette azzal, hogy megalkotta a Fájdalmas Anya trianoni emlékszobrát (Debrecenben, a Bem Téren látható).
Olvastam a Vasárnapi Hírekben Hajdú Árpád Az új nácik és Trianon című levelét. Szerintem nem kell összehozni a nemzet érzéseit az új nácikkal. Perszona non grata, azt gondolom, nem azért vagyunk a szomszédainknál, mert Trianonról megemlékezünk vagy beszélünk róla, hanem azért mert ők pontosan tudják, hogy Trianon igazságtalan. Trianon emlegetése ma semmilyen formában sem szalonképes. Nem tudom, mi köze a szalonképességhez annak, ha bárhol a világon nemzetek, országok esetében a sérelmükre elkövetett szörnyű igazságtalanságokról beszélnek vagy írnak. Nevetséges továbbá „háború” emlegetése ma az EU-ban és a majdani schengeni övezetben.
Trianon az ezeréves Magyarország tragikus történelmének ugyanolyan része mint 1848 vagy 1956. Ezért is kell emléket, és az igaz-ságnak szobrot állítani és beszélni róla, sőt az iskolai történelemórákon tanítani kellene az ország területe kétharmadának és mintegy négymillió magyar „elvesztésének” történetét. Nekünk nincs mit szégyellnünk, annál inkább van másoknak, akik ezt létrehozták és elkövették. Mindezek kapcsán kísért Trianon itthon, de legfőképpen odaát.
Fábián Pál, Debrecen

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!