Bizalom és GDP

Keletre tekintsen a P.I.G.S., ha sikeres válságkezelést akar, vagyis vizsgálják a portugálok, az olaszok, a görögök és a spanyolok, hogy mi ment jól az exkommunista országokban. Ahol egy éve még a magyarok és a lettek fizetési mérlegének hiánya, hatalmas adósságállománya a legrosszabbal fenyegetett. És a nyilvánvalóan gyenge kormányok óriási költségvetési kiigazításokra voltak képesek, s a kelet-európai gazdaságok mind a munkaerőpiacon, mind a termelésben nagyobb rugalmasságot mutattak, mint jó néhányan a régi EU-tagok közül. Mi több, a „kiadáscsökkentésben, az adóemelésben és a nyugdíjkorhatár dolgában” néhány volt kommunista ország sokkal bátrabb intézkedést hozott, mint amilyeneket mostanában a görögök és a spanyolok fontolgatnak. Rugalmasságáért a hetilap nagyon megdicséri a közép-európai régiót, annak politikusait és polgárait, hiszen ez utóbbiak mostanság nem vonultak utcára, ellentétben például görög társaikkal.
Ez a gondolatmenet nem köszön vissza a hazai pártok retorikájából. A harc logikája, a szembenállás kíméletlensége nem engedi meg, hogy a jobbközép Fidesz a nyolcévi szocialista kormányzás akárcsak egy töredékét, a búcsúesztendő jótékony csődhárító hatását elismerje. Pedig azt gondolom, hogy ha a baloldal úgy kezdte volna, amiként befejezi, most sem a baloldal, sem az ország nem ott tartana, ahova jutott. De a mai kormányzó párt választási érvelésében sem kapott túl terjedelmes helyet az utolsó év válságenyhítő intézkedéscsomagja, s csak találgatni tudom, hogy miért nem. Ehelyett inkább a Fidesz és a Jobbik egykori közös gyökereinek és jelenlegi közös érdekeinek a hangsúlyozása tört az első helyre, pedig a jobbközép és a szélsőjobb útja mára – bármilyen mértékűek voltak is az indulás közös energiái – Magyarországon is szétvált, kettejük vitája egyre hangosabb, s a folyamat – persze a közép-európai sajátosságokkal – a francia politika logikáját követheti: ott a jobboldal már régóta nemhogy szövetségesi, de beszélő viszonyt sem akar a jobboldali szélsőséggel. A francia pártpolitikában egyébként is érdemes egy másik tanulság erejéig megmerítkezni: lám, semmi nem tart örökké, csak két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Sarkozy és csapata megkapja az első kijózanító csapást a helyhatósági választásokon. Most, amikor a magyar baloldalra alighanem vereség vár, nem árt arra emlékeztetni, hogy a váltógazdaság dinamikája akkor is működik, ha a felszínen ez nem látszik: sem Kohl Németországából, sem Thatcher Angliájából nem tűnt el a baloldal pártja, igaz, akár négy ciklusba is beletelt, amíg ismét visszanyerték a választók bizalmát.
A választókét, akiknek egy része nem világnézeti-ideológiai elkötelezettségből szavaz ide vagy oda. Erre figyelmeztette nem is olyan régen egy amerikai publicista Obamát: voksainak egy részét bizonyosan azért kapta, mert sokan megelégelték az ifjabbik Bush nyolcévi republikánus kormányzását, vagyis nincsenek annyian a demokraták, mint ahányan rá szavaztak. Ezzel bizony a Fidesznek is szembe kell néznie, a szocialista kormányzás hibái, bizonytalanságai, a kezdeti költekezés, a felülről vezényelt reformok erőltetése és az ötletelő kapkodás mellett, úgy vélem, az őszödi beszéd hosszúra nyúlt árnyéka okolható a kudarcért: a küszöbön álló választási megméretés azt fogja bizonyítani, nem vagyunk következmények nélküli ország. A vereség mértéke választ adhat majd arra, hogy érdemes volt-e hivatalában megtartani azt a kormányfőt, aki kétségtelen kiemelkedő képességei ellenére sem tudta visszaszerezni a közbizalmat, miután bevallotta, hogy két évig semmit sem csináltak és nem mondtak igazat. Csakhogy politikus nem legyinthet a látszatra, az igazmondás látszatára sem. De azért sem vagyunk következmények nélküli ország, mert az elmúlt három évre esett a szélsőjobboldal páratlan megerősödése. A bal- és jobboldal egymást kíméletlenül tagadó szembenállása elhomályosította azt a hatalmas hibát, hogy bizonyos sorskérdések – például a romahelyzet, a szegénység, a nemzetviták – tárgyalásában a politikai elit nem találta meg a hangot az érintettekkel vagy éppen az egész társadalommal. Ez a legjobb táptalaja a leegyszerűsítő recepteknek és szólamoknak. Pedig a Jobbik demagógiáját nem bírja el a gazdasági valóság, ám a jelek szerint el kell bírnia a honi pártpolitikai szerkezetnek, amely minálunk jobb felé vált nyitottá, ellentétben a németekkel, ahol a CDU-CSU jobbra lezár, de a szociáldemokratákon túl van élet a balszél irányába. Hogy lesz-e öt magyar parlamenti párt, most még nem tudhatjuk, legföljebb azt, hogy minél több politikai erő van a törvényhozásban, annál nagyobb az esély a harc logikájával diktáló szembenállás csökkentésére.
Márpedig a legkisebb közösségtől a legnagyobbig, a pincétől a padlásig éppen a szellemi idegháború mérséklésére lenne a legnagyobb szükség, bármennyire örülhetünk is a The Economist dicséretének. Bizalom nélkül a GDP sem növekszik.

Martin József

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!