A Fidesz hangadói meghallgatták Bajnai Gordon előadását a nemzetközi
sajtótájékoztatón, amin a kormányfő értékelte a kabinet teljesítményét
és megköszönte a magyar társadalomnak, hogy nagyobb konfliktusok nélkül
vészelhette át az ország ezt a nehéz időszakot, és pár perccel később a
kormányzásra legesélyesebbnek látszó párt megüzente a választóknak, hogy
ha hatalomra kerülnek, akkor homlokegyenest az ellenkező
gazdaságpolitikát fogják folytatni, mint a mostani kabinet.

 Valószínűleg a Gyurcsány- kormány döntéseiről is hasonlóan vélekednek. Vagyis azt ígéri a választóknak a Fidesz, hogy visszaállítja a 13. havi nyugdíjat. Lecsökkenti az áfát 20 százalékra. Visszaállítják 62 évre a nyugdíjkorhatárt, valamint a lakástámogatás mindhárom pillérét. Családi adózás lesz. Lazává válik újból a rokkantnyugdíjba vonulás lehetősége. Nem lesz semmilyen tandíj és visszaállítják a gyest és a gyedet, és megnyitják a bezárt vasútvonalakat. Visszaadják a 13. havi fizetést a közalkalmazottaknak, és kisebb lesz a parlament, de nem úgy, ahogy azt korábban már megszavazhatták volna, hanem még kisebb. Nem kell majd számlát adniuk a képviselőknek, és az alapvető élelmiszerek áfáját lecsökkentik 5 százalékra. Minden faluban lesz iskola, kerül, amibe kerül. A bejelentett ezres bővítésen túl háromezer rendőrt állítanak szolgálatba. Radikális adócsökkentés is lesz. Valamint kettős állampolgárság. Nem lesz metró és nem támogatják majd a BKV-t. Kötelező lesz az egyhetes tanulmányi kirándulás Erdélybe. Ötször annyit költenek a sportra, mint amennyi most van a költségvetésben. Nem lesz inflációt meghaladó nyugdíjemelés. Vagyis a nemzeti jövedelem növekedése nem növeli a nyugdíjakat. Bevezetik a három csapást. Egy papírlapon benyújtható lesz az adóbevallás, annyira leegyszerűsítik. Felére csökkentik a várólistákat az egészségügyben. Nem engedik, hogy a világpiaci ártól függjön a gáz ára. Nem vehet termőföldet, aki nem magyar. Otthon lehet pálinkát főzni. Keresnek harminc markos legényt a gazdaság talpra állításához. Ez így együtt tényleg több mint forradalom. Akár homlokegyenest az ellenkezője. És annyira veszélyes, mint egy ellenforradalom. De lehet, hogy az újfasiszták ellen már csak az segít. Vagy a még ködösebb beszéd. Az óriásplakátok üzenete: Megvédjük az egészségügyet, megvédjük a munkahelyeket. Hogyan is? Nem osztogatnak, hanem megvédik az egyensúlyt? Hagyják levegőhöz jutni a vállalkozásokat. Vagyis azt teszik, amit a Bajnai-kormány? Ez homlokegyenest az ellenkezője, mint amit Bajnaira reagálva üzentek. Ma azonban elenyésző kisebbség keresi a szavak értelmét, ha választási szövegekkel kábítják.

Vicsek Ferenc

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!