Honvéd–Győr FC 0-0
Kiegyenlített, de nem túl eseménydús találkozón sem a Honvéd, sem a
Győr nem tudta átjátszani az ellenfél védelmét. Mindkét gárda jól
védekezett, a kapusoknak sok dolga nem volt, így nem született gól.
A találkozó előtt fél órával Gajda Péter, Kispest polgármestere
megkoszorúzta a létesítmény bejáratánál lévő Puskás-emléktáblát a
legendás játékos születésének 83. évfordulója alkalmából.
Szombathely–Újpest1-0 (0-0)
Gólszerző: Nagy G. (46. perc)
A rendkívül alacsony színvonalú mérkőzésen a szerencsésebb Haladás szerezte meg a győzelmet. Az emberhátrányban játszó Újpest hiába küzdött, ötödik vereségét szenvedte el a tavasszal.
Kecskemét–Pápa 2-2 (2-1)
Gólszerzők: Montvai (14. perc.), Csordás (17. p), illetve Varga (11. p), Bárányos (89. p)
A Pápa hamar előnybe került, a hazaiak azonban két gyors ellentámadás után kiegyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték. A mérkőzés hátralévő részében a vendégek többet támadtak, és próbálkozásaik végül az utolsó percekben góllá is éret, így egy ponttal távozhattak.
Paks–MTK 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Hidvégi (50. perc), Lázok (63. p, 11-esből)
A kezdeti MTK-rohamokat követően kiegyenlítődött a játék. A Paks futballján erősen érződött a csapatkapitány, Éger László és a támadó Kiss Tamás hiánya. A nagyobb lehetőségek a fővárosiak előtt adódtak. A második félidőben korán vezetést szerzett az MTK, Nikolov kiállítása pedig végképp eldöntötte a találkozót. Amikor Urbánnak is el kellett hagynia a pályát, teljesen kedveszegetté vált a paksi csapat. Az MTK könnyedén és biztosan nyert.
Vasas–DVTK 1-0 (1-0)
Gólszerző: Benounes (24.perc)
Az első félidőben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, de a hazaiak többször veszélyeztettek, ennek megfelelően meg is szerezték a vezetést. Az angyalföldiek szinte végig irányították a mérkőzést, így megérdemelten tartották otthon a három pontot
Ferencváros–Kaposvár 0-0
Az első félidő egyetlen említésre méltó eseménye egy hatalmas vendéghelyzet volt, ám Megyeri bravúrral hárította a közeli lövést. A játék színvonala a fordulást követően sem emelkedett, kapura lövés is csak elvétve volt, így maradt a gól nélküli döntetlen.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!