Legutóbb a sportingintelligence.com honlap emberei néztek utána, kinél
mennyi pénz lapulhat a gyűjtőhelyeken, s keresgélésük végeredményét
közzé is tették weboldalukon.

A lista a sportolói jövedelmeket csapatszinten átlagolta, s az ily módon kalkulált évi átlagok alapján csoportosította úgy a legtehetősebbeket, hogy a summásításnál figyelmen kívül hagyta az egyéb bevételeket, így a kereskedelmi jellegű tevékenységből, a reklámokból befolyó összegeket. Vagyis a sportolói fizetések szerinti átlagbérlajstromok adták ki a sorrendet. Még egy szempontot vettek szigorúan: a pénzszámlálásnál alakulatonként csak a kezdőcsapat tagjainak az alapfizetéseivel kalkuláltak. A szempontok felsorolása után lássuk, mely csapatok tekinthetők a világ legjobban kereső teamjeinek!
Talán kissé meglepő, hogy nem amerikai-
futballisták, még csak nem is kosarasok foglalják el a dobogót a professzionalista sportvilág élvonalából – holott az NFL vagy az NBA sztárjai aztán tényleg rendesen meg vannak fizetve –, hanem az Európában kevésbé népszerű, a tengerentúl azonban annál kelendőbb „portéka”, a baseball legkiválóbb művelői kerültek az élre. Nevezetesen a New York Yankees csapata mondhatja el magáról, hogy az évi átlagkeresetek alapján övék a világ legjobban bérezett együttese a csaknem 4,675 millió font sterlinggel.  Az angol pénzt 300 forinttal átváltva: 1,4 milliárd forintos „átalány” jön ki a dobogó tetején álló „Jenkik” esetében, vagy ahogy brit földön előszeretettel számolják: a heti átlagbér a tavaly a World Seriest, kvázi a világbajnokságot megnyerő New York Yankees, a Major League Baseball (MLB) number one-jának játékosainál nagyjából 2,7 millió forintra rúg. Mi, magyarok meg kedveljük az órabéres megoldást is, ekként számolva pedig azt szögezhetjük le, hogy a baseball csúcs gázsijú művelői – 40 órás munkahetet véve alapul – durván 67 ezer forintot keresnek minden munkaórában. (Mivel valóban átlagot számoltak a „sportingesek”, az eltérés csapaton belül az egyes játékosok között persze hatalmas lehet, hiszen a sztárokat mindenütt sokkal jobban megfizetik a csak „átlagjókhoz” képest…)
A képzeletbeli dobogó másik két fokán aztán már helyre áll a világ rendje, amennyiben a baseballosokat a spanyol labdarúgás két szuperegysége, a Real Madrid, s a honi bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is címvédő FC Barcelona követi. A fővárosi királyi gárda alapcsapatának tagjai évente átlagosan 4,235 millió fontot (1,27 milliárd forint) keresnek, a katalán elitalakulatéi 4,067-et (1,22). No persze itt is óriási differenciák vannak a csapatokon belül: a futballvilág jelenlegi legjobbjának tekinthető argentin zseni, Lionel Messi (képünkön) például a Barca „alsó régióiba” tartozó csapattársak bérének többszörösét kapja, persze megérdemelten. Ha pedig „kitekintünk” az átalányból, azt kell látnunk, hogy a legfrissebb adatok szerint Messi – igaz, a reklámbevételekkel együtt számolva: – mindenkit megelőzve áll az élen. A pályafutása csúcsidényét produkáló, rendkívül látványosan és eredményesen focizó világsztár – már a France Football „főkönyve” alapján – momentán 33 millió eurós (kb. 8,8 milliárd forint) évi jövedelmével vezet az eddig leelőzhetetlennek tartott angol klaszszis, David Beckham előtt. Ám mielőtt még könnyezni kezdenénk a Los Angeles Galaxy jelenleg az AC Milan sérült és betegállományban levő kölcsönjátékosának szerencsétlen helyzete miatt, rögzítsük:  a középpályás 30,4 millió eurós évi összjövedelmével valahogy majd csak kiheveri a csapásokat… Az élboly tagja még – hogy ne álljunk meg a Messi–
Beckham csúcskettősnél – Cristiano Ronaldo is: a portugál szépfiú 30 millióval szerénykedik a harmadik helyen, míg a szintén a Real Madridot erősítő brazil játékmester, Kaká erőteljesen lemaradva, 18,8 millióval foglalja el a negyedik pozíciót.
Ők bizony a legkevésbé sem szegény gazdagok.
(Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!