A címben foglalt minősítés teljességgel igaz, s a kardcsörtetés ezúttal arra vonatkozik, hogy a Decsi család kiemelkedően szerepelt és szerepel a magyar kardvívósportban. Az édesapa, Decsi István évtizedeken keresztül első osztályú kardvívó volt, és nemrég megkapta az elmúlt éves munkája elismeréseként az év legjobb edzője címet, míg fia, Tamás az elmúlt év legjobb magyar vívójának bizonyult annak köszönhetően, hogy a vívó-világbajnokságon az egyéni versenyben bronzérmes lett. A most 28 éves fiatalember számos világversenyen bizonyított, annak idején a korosztályos versenyeken tűnt fel, volt a junioroknál világ- és Európa-bajnok, az elmúlt években pedig több alkalommal is nyert Világkupa-viadalt, legutóbb néhány héttel ezelőtt Iránban. És hogy a családi felsorolás tovább bővüljön: korábban testvére, András a legjobb magyar vívók közé tartozott, aki a korosztályos versenyeken hasonlóan produkált, mint most az öccse. Tamás nacionáléjához még hozzátartozik, hogy 2007-ben tagja volt a világbajnokságot nyert magyar kardcsapatnak. András egyébként kadettvilágbajnok is volt.
A fentiek ismeretében ugye nem volt véletlen a sportágválasztása?
– Én a vívásban nőttem fel, ennek ellenére leginkább a tenisz vonzott, és később kezdtem el csak vívni, de az már a családi hagyománynak volt köszönhető.
Rögtön kitűnt, hogy érzéke van ehhez a sporthoz?
– Úgy tűnik, valahol a génjeimben hordoztam, mert elég hamar sikerült a korosztályos versenyeken jó eredményeket elérnem, és arra még ma is büszke vagyok, hogy édesapám irányítása mellett, amikor még az UTE-ban vívtam, egy csapatban lehettem a bátyámmal, és a Vasas mögött az országos bajnokságon a csapatversenyben a másodikok lettünk, akkor együtt vívtunk.
Melyik eredményére a legbüszkébb?
– Hála istennek elég gyorsan jöttek a sikerek, főleg a korosztályos versenyeken, de úgy érzem, hogy a csapatvilágbajnoki aranyérmem mellett a mostani egyéni bronzérem az, amire a legbüszkébb vagyok, de nagyon bízom benne, hogy a még legebb hátra van….
Hogyan látja a nemzetközi mezőnyt? Akad-e most olyan, akinek előre oda lehetne adni az aranyérmet?
– Úgy érzem, amióta kibővült a nemzetközi mezőny, sokkal nehezebb dolga van mindenkinek egy-egy világversenyen, vagy Világkupa-viadalon. Mert korábban az olaszok, az oroszok, a franciák és a németek voltak a mi ellenfeleink, most pedig már Ázsiában is igencsak megtanulták a kardforgatást, sőt az amerikaiakkal is számolni kell már. Az pedig, hogy ki a legesélyesebb, úgy ítélem meg, hogy a román Dumitrescu és a német Limbach, aki mostanság mindig ott volt egy-egy nagy verseny legjobb négye között. Hála istennek az utóbbi időszakban nekem is többször sikerült beverekednem magam a négy közé, sőt a döntőbe is.
Milyen érzés az, hogy az édesapja irányítja a felkészülését?
– Sok szempontból igencsak pozitív, mert ismerjük egymás minden rezdülését, de néha nyomasztó is, mert gyerekkoromtól fogva arra nevelt, hogy nekem, mint az edző fiának, sokkal többet kell nyújtanom, mint a többi tanítványnak, nehogy azt higgyék, hogy velem kivételezik.
Az elmúlt években igen nagyot lépett előre a világranglistán, mondhatni azt, hogy szárnyalt a dobogó felé, hiszen az 53. helyről előre lépett a harmadikra. Mi játszotta ebben a főszerepet?
– Először is az, hogy az édesapám a mesterem, és találkoztam Harasztosi Lászlóval, az ő gyógyítóenergia-képességének köszönhetem az „életerőmet”, a Kozmikus Életerő Klinikán jöttem össze vele, s ez meghatározta az elmúlt időszakban a pályafutásomat. Pár kezelés után úgy éreztem, mintha kicseréltek volna, mind fizikailag, mind szellemileg jobban bírtam a versenyeket, mint korábban. Kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb lettem. Kézrátétellel segít a nagy versenyek előtt.
Ha a mágust szóba hozta, akkor ezek szerint a személyes Merlinje.
– Mondhatni így is.
Mikor találja meg az Excaliburt, azaz a legyőzhetetlen kardot?
– Már megpróbáltam kihúzni, és úgy tűnik, hogy a harmadik hellyel már megmozdult a kard. Nagyon bízom a közös munkában, amit vele és édesapámmal folytatok, hogy a londoni olimpiáig sikerül kirántanom az Excaliburt.
Valóban ennyit jelent az, hogy találkozott Harasztosi Lászlóval?
– Rengeteget segít, és úgy gondolom, hogy más sportágbeli embereknek is meg kellene ismerkedniük vele, mert az ő hallatlan felkészültsége, rátermettsége nagyon sokat számíthat.
Akkor most tegyük félre a mágiát. Vívtak egymással annak idején a testvérével?
– Természetesen sokat edzettünk együtt, de soha élesben nem vagdalóztunk, igaz, abban az időszakban, amikor ő a csúcson volt, én még nagyon fiatal voltam ahhoz, hogy vele „pariban” legyek. Nagyon sajnálom az ő korai sérülését, mert fantasztikus lett volna, hogy egy világbajnoki csapatban mind a ketten ott lehettünk volna.
Természetesen kíváncsiak voltunk az édesapa-edző véleményére is, akitől az iránt érdeklődtünk, hogy melyik fiánál volt könynyebb edzőnek lenni.
– Úgy érzem, mind a két fiam igencsak elkötelezett volt, és elkötelezett a sportág iránt, amelyet ők választottak, mert egyikőjüket sem forszíroztam arra, hogy az én sportágamat válassza, de mivel a vívásban nőttek fel, és otthon nagyon sokszor erről volt szó, így szinte természetes volt, hogy előbb-utóbb pástra lépnek. Egyébként egyikőjüket sem kellett és kell noszogatni, hogy elvégezzék azt a munkát, amelyet kiróttam rájuk, az tényleg elszomorító, hogy Andris fiam nem tudta tovább ezt a sportágat versenyszerűen csinálni. Ám arra büszke vagyok, hogy munkájával, edzői tevékenységével meg vannak elégedve, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy fél évtizede a hongkongiak kapitánya.
Még egy kérdés. Milyen volt látni a két fiút egyszerre a páston?
– Fantasztikus, és a mai napig nem felejtettem el, hogy az 1997-es országos vívó-csapatbajnokságon, az UTE együttesében mind a két fiam ott volt, és társuk volt Szabó Bence olimpiai bajnok, a Vasastól kaptunk ki néhány tussal, ahol Ferjancsik Domokos, Nemcsik Zsolt és Lengyel Balázs is szerepelt. Tamás fiam ekkor, mindössze 15 évesen lett tagja az UTE csapatának, és fantasztikusan vívott, mind a három nagy nevű ellenfelét sikerült legyőznie, ő volt akkor a csapatunk legeredményesebb tagja. Ekkor azt hittem, hogy pillanatok alatt a csúcsra fog jutni, ám sajnos az ő pályafutásában voltak hullámvölgyek is, de amióta Harasztosi László is bekapcsolódott a felkészülésébe, azóta ugrásszerűen javultak az eredményei, és nagyon bízom benne, hogy ott lesz majd 2012-ben a londoni olimpián is.
– Akkor most térjünk vissza az elmúlt év legjobb vívójához. Ha nincs a páston, mivel tölti a legszívesebben az idejét?
Aktív pihenés az, ami engem kikapcsol, ilyenkor teniszütőt ragadok, imádom ezt a játékot, általában párost szoktam játszani, megvannak a nagy ellenfelek, és ilyenkor édesapámmal vagyok egy párban, és legtöbbször sikerül megvernünk az ellenfeleket, mert a tenisz még mindig a szívem egyik csücske.
Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!