Varga Zoltán élete és halála volt a foci

A labdarúgó zsenijét már korán felismerték. 11 évesen lett a Ferencváros játékosa, ahol hamar kitűnt a többiek közül, és Mészáros József, a Fradi kiváló trénere 17 évesen már bizalmat szavazott neki az NB I-ben. Két évvel később a címeres mezben is bemutatkozhatott,  sőt 1964-ben, Tokióban olimpiai aranyérmes lett.

Összesen 135 bajnoki meccsen játszott az FTC-ben, színeiben 53 gólt lőtt, amellett 40 nemzetközi tétmeccsen 11-szer volt eredményes. Négyszer nyert magyar bajnokságot a Ferencvárossal. Mindenki azt várta, hogy meghatározó egyénisége lesz mind a zöld-fehéreknek, mind a magyar válogatottnak. De két virtuóz
egy csapatban nemigen fért meg. Köztudott volt Albert Flóriánnal való nem éppen barátságos viszonya. Amelyről egyszer úgy nyilatkozott, hogy Albert miatt disszidált, de nem Albertre haragszik, hanem arra  a környezetre, amelyben kettejük ellentéte  kifejlődött. 1968-ban a mexikói olimpiára utazva hagyta el a csapatot, és egyben hazáját is. A nemzetközi szövetség emiatt két évre eltiltotta, majd ennek lejárta után a Hertha játékosa lett, ahol csapattársaival belekeveredett egy „csúnya” ügybe. Ezt követően el kellett hagynia Németországot és vándorlása során megfordult Skóciában, Hollandiában, majd ismét Németországban több csapatnál is, aztán ismét Belgiumba került, de nem tudott gyökeret verni sehol sem. Több kis csapatnál is edzősködött, ám nem tudott nagy sikert elérni. Hazatérte után számos NB I-es csapat kispadján megfordult, így a Ferencvárosnál, Győrben, Diósgyőrben, a Honvédnál és Dunaújvárosban. Szókimondásával sok haragost és barátot szerzett.  Pár éve egy interjúban például ekként fogalmazott,  amikor azt tudakolták tőle, hogy miért lett ilyen unalmas a mai magyar labdarúgás:
„Ennek sok összetevője van. Az utóbbi 20 évben elfelejtették az utánpótlást, ez tulajdonképpen az alapja minden problémának. Hosszú éveken keresztül ugyanazokat a régi játékosokat lehetett a pályán látni. Megfelelő, jól képzett edzőkkel olyan utánpótlást kell teremteni, amely a magyar labdarúgást értékessé teszi, és külföldön is felhívja magára a figyelmet. Már régóta mondom, ezt a magyar labdarúgást le kellene dózerolni, majd nulláról újra fel kellene építeni. Sőt, nemcsak félamatőr státusban, de akár abszolút amatőrként is el tudom képzelni a magyar labdarúgást – sok fiatallal, akik alulról érkezve be akarják bizonyítani tehetségüket. Olyanokkal, akik különösebb anyagi juttatás nélkül fel tudnak kapaszkodni, bebizonyítják, van akaraterejük, amely a mostani magyar labdarúgókból hiányzik. Velük sikerülne akár nemzetközileg is figyelemre méltó eredményeket elérni.”
A labdarúgás volt az élete, s a halála is. 

 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!