Ostromgyűrűben a Vatikán a papi pedofília miatt

Mondjuk a mostanában egyre nagyobb hullámokat, s ha már a „vízügynél” tartunk, örvényeket kavaró pedofíliáról. Vajon az örvény kit húz le?

Bár a Vatikán igen-igen ragaszkodik álláspontjához, miszerint XVI. Benedek pápa – még Ratzinger bíborosként – nem hátráltatta a pedofíliával vádolt papok elleni eljárásokat, azért 1985-ös latin nyelvű levelekből, amelyek minap az AP hírügynökséghez is eljutottak, kiderül: Ratzingernek anno, 1978-ban fontosabb volt az anyaszentegyház érdeke, mint a gyerekeket molesztáló fiatal, harmincas éveiben járó Stephen Kiesle kaliforniai pap kiebrudalása a papi szolgálatból.

Kiesle „atya” fiúkat kötözött meg, fajtalankodott velük. A helyi amerikai püspökség a pap elbocsátását indítványozta a Ratzinger vezette vatikáni Hittani Kongregációnál. A kongregáció jóval később, 2001-ben, egy belső leirat – utasítás? – nyomán minden, szexuális vétséggel kapcsolatos kázust magához vont. A mai Szentatya egykor arra kérte a püspökséget: adjanak meg a papnak minden atyai segítséget, számításba véve az egyetemes egyház érdekeit. A kaliforniaiak még többször sürgették a molesztáló pap felmentését. Kiesle közben visszatért templomába, ahol főleg fiatalokkal foglalkozott. 2004-ben hat év börtönre ítélték, miután bevallotta, hogy ’95-ben molesztált egy kislányt is. Jelenleg a veszélyes kaliforniai szexuális bűnözők listáján tartják nyilván.
Na, mindez már maga a történelem – még ha a hír abszolút friss is. A tegnapi, a múlt heti, a mögöttünk lévő egy-két hónap hírei viszont az egyháziak által elkövetett – elkövethetett – bűnökkel vannak teli, nem csupán a bulvársajtóban. Vezető amerikai, német, holland, francia, brit lapok írnak a gyermekkorúak – elsősorban alig serdült fiúk és lányok – „abúzusáról”, nemi kihasználásukról. De még olyan – erőteljesen katolikus – országokban is erről szólalnak meg szakemberek és egykori áldozatok, mint Olaszország, Ausztria, Írország. Nota bene: a pápa az „ír ügyekkel” kapcsolatban rendkívüli sajnálkozását, az egész egyház szégyenérzetét és lelkiismeret-furdalását fejezte ki pásztorlevelében március végén. Mindemellett a vatikáni L’Ossservatore Romano lap azért csak-csak megkommentálta a pásztorlevelet, miszerint a pápa nyílt és határozott harcot folytat a jogsértések ellen, s visszautasítják azt a felfogást, miszerint a pedofília – a gyermekek, kisfiúk és kislányok iránti vonzódás – egyik oka a cölibátusban, azaz a papi nőtlenségben keresendő. Na már most az egyik ok pedig azért csak itt keresendő vagy kereshető, mert a cölibátus nélkül – Bolla Mariann Németországban élő, többgyermekes szociálpszichológus szerint – az egyházi emberek által elkövetett visszaélések Rejtő Jenő szavaival a „balett-táncosok és kőfaragók” szintjén lennének. Bolla megemlítette a VH-nak: tudja, pedofil hálózatok mindenütt működnek Európában a neten át is, sőt ismeri a tavalyi budapesti férfi bébiszitter történetet is. K. László, a megnyerő harminc körüli fiatalembrer „imádta” a kicsiket, főként a 9 hónap-2 év közöttieket, akik még molesztálásukról nem tudtak beszámolni szüleiknek. Egyébként februárban vádat emelt az ügyészség a pedofíliával gyanúsított pótpapa ellen. A férfit szemérem elleni erőszakkal vádolják – öt kisgyerek ellen elkövetett tettel, na, ők már tudnak mesélni, mert 2 és 7 éves közöttiek, s hitelesen számoltak be a velük történtekről. Bolla felidézte azt a magyar viccet is, miszerint „a pedofil abban különbözik a pedagógustól, hogy a pedofil szereti a gyerekeket”. Sajnos a vicc persze nem annyira vicces, ismerve különböző hivatások kontraszelekcióját, már a főiskolai, egyetemi jelentkezésektől kezdve… A szakember szerint a felnőtt-gyermek testi viszony korszakonként és kultúránként eltérő megítéléssel bírhat – a pedofília eleve görög szó, s „gyermekszeretetet” jelent –, de azért annyira nem, hogy ma, a XXI. században elhallgassuk a dolgokat, s ne büntessük a tetteseket. Hiszen a bökkenő éppen az, hogy felnőtt ember a még nem felnőtt, jogilag nem cselekvőképes emberkét használja ki erőszakkal, hatalmából, korából, foglalkozásából, helyzetéből  adódóan rábeszéléssel, megtévesztéssel, netán szó szerint édességgel édesgeti magához a kicsit. Nem tartozott a klérushoz az a tanár sem, akit pár éve Óbudán, egy általános iskola felsőseinek – fiúknak – a vegzálásáért vontak felelősségre, s az a vidéki rajzszakkört vezető férfi sem, aki a rábízott kislányokat molesztálta. 
Nem hazai, amerikai a példa: a 30 éves tanárnő feleannyi idős tanítványával jött össze, s szült gyereket tőle – a börtönben. Mert elítéltek megrontásért. Bitó László orvos, tudományos kutató – az egyesült államokbeli Columbia Egyetem professor emeritusa, író – is ismeri a történetet. Szerinte a pedofília nem betegség, de rendellenesség, kényszerviselkedés – a pedofil úgy keres valamilyen okból kifolyólag szexuális kielégülést, hogy a „legkönnyebb ellenállás” felé, a gyerek, a kiskamasz felé fordul. Ha homoszexuális, akkor a „tárgy” fiú, ha nem, akkor lány. Ők nem tudnak – nem mernek – nemet mondani, azt sem tudják többnyire, mi történik velük, s szégyellik majd a történteket, s csöndben lesznek; s „hasznosak” is, mert még aligha fertőzöttek nemi betegséggel, HIV-vírussal, azaz AIDS-szel, s ráadásul a kislányt teherbe ejteni sem lehet. Bitó ezért tartja ezt főbűnnek egy tanár, egy pap, egy hitoktató, egy gyóntató részéről különösen. Szerinte nem áll meg az ilyesmi Hegyeshalomnál, Magyarországon egészen bizonyos, hogy vannak egyházi esetek is, nem csupán világiak, amit felkap, mert felkaphat a média. Csak éppen ma – vagy még mindig – egy falusi plébános, ha jussának érzi a gyermekkel folytatott szexet kárpótolva magát a cölibátusért –, felette áll minden helyi morális kérdőrevonásnak. Mint régen is! Emmi néni most 87 éves, s 12 éves kora óta még „beverni” sem lehetett őt egy templomba! Nagymaroson gyónás közben „simogatták” meg, alaposan. Otthon nem hittek neki… Nemrég a legkisebb unokája esküvőjére is csak az önkormányzathoz ment el. Lali bácsi is hasonló korú: neki hittek a szülei – orvos apja-anyja kivette a veszprémi egyházi iskolából azonnal, s egy másikba, Kalocsára adta be. Ott szívesen fogadták, tudták az esetet. Csend volt, maradt – de ilyesmi többé nem történt vele. Bitó szerint az eltussolás is bűn. Legalább akkora, mint maga a tett, mert az elkövetőnek szabad utat enged a folytatásra. Szerinte jó, hogy kiderülnek ilyen ügyek, mert felrázza az egyházat is.
Gábor György filozófus, vallástörténész – két kisfiú édesapja – amondó: a XIX. századtól a polgári demokráciák azért harcoltak, hogy az állami és egyházi törvények, elvek különüljenek el. Ma az egyház elítéli a visszaélést, erőszakot, ám éppen a legocsmányabb, legundorítóbb bűnöket szőnyeg alá söpri, s arra hivatkozik: éppen azokban az országban történnek ilyen dolgok, ahol rossz az erkölcs, ahol „beszűrődik” ez az egyházba is. Holott ez nem igaz: azokban az országokban derül fény az ilyen tettekre, sorozatos bűnökre, ahol erős a civil szféra, a média, ahol az állam – a liberális állam is – erős. Ahol nem átpolitizált az egyház. Aligha véletlen, hogy Németországban „lefagytak” a telefonvonalak a túlterheltségtől, amelyeket anonim vagy nevesített bejelentések megtételére hoztak létre a minap. Még egy önként vállalt magány, elzártság is személyi torzulásokhoz – adott esetben devianciához, hasonló bűnökhöz – vezethet egy gyengébb tartású embernél – lett légyen pap, szerzetes vagy szerzetesnő. Hogy éppen a leghierarchializáltabb egyház bugyrain belül történtek, történnek meg a bejelentett, vagy még mindig elhallgatott esetek? Ez talán előbb-utóbb a cölibátus felülvizsgálatára is sort keríthet. Mert most a csúcsig elérnek a szálak. Nem véletlen, hogy nem a protestáns egyházak az érintettek: ott a férfi és a női lelkészeknek( a katolikusoknál még mindig nem szentelnek pappá nőt) lehet társuk, családjuk – kisebb a rizikó az eltévelyedésre. S ahhoz az úthoz, hogy ne szánom-bánom, „imádságos élet” legyen a büntetés, hanem az, amit a világi, mindenkori állami jogrend megkövetel, vagyis a „civil”, nem egyháziakra is érvényes büntetés. Gábor egy mondatot hoz fel: néhány éve az akkor még aktív szeged-csanádi püspöktől, Gyulay Endrétől kérdezték, mit tenne, ha valakiről a közelében ilyesmi kiderülne. Azt mondta: ha egy eset lenne, elbeszélgetne vele, ha több, eltávolítaná. De könyörgöm! – így a vallástörténész – egyszer kirabolhatjuk a Magyar Nemzeti Bankot?!
Bulkai Margit mérnök – az egykor a kommunista állam, de az együttműködő egyház által is kiközösített, tiltott – most 92 éves Bulányi György piarista atya nevéhez fűződő katolikus megújulási bázisközösségi mozgalom tagjaként a VH-val közölte: hívőként, anyaként, morális emberként úgy gondolja barátaival, köztük jogászokkal, hogy ők is létrehoznak egy, a német és olasz segélytelefonokhoz hasonló vonalat, méghozzá egy hiteles, egykori áldozat vezetésével a régmúlt és a jelen áldozatainak érdekképviseletére, mert az agyonhallgatottság az egyház válságához, hiteltelenségéhez vezetett. Már 1962-ben XXIII. János tudott ilyen esetekről: de megtiltották a gyerekeknek, hogy elmondják – megeskették őket, s esküjük alól csak a pápa mentheti fel őket… Mostanában tört meg a jég… Elmondta azt is: nemrég Bécsben azért tüntettek – magyarok is –, hogy az egyház lépjen ki feudalisztikus kereteiből végre, mert a bűn fedezése méltatlan a kereszténységhez.

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!