Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke idén nem hívja fel a magyar
állam-
polgárokat, hogy éljenek alkotmányos jogukkal, és vasárnap menjenek el
szavazni – erősítette meg a Vasárnapi Hírek értesülését tegnap délután
az Államfői Hivatal kommunikációs vezetője.
A kérdésünkre – ha négy évvel ezelőtt a köztársasági elnök megtette ezt, akkor most miért nem? – Kumin Ferenc így válaszolt: – Most fel sem merült; az államfő szerint a választók minden további felszólítás nélkül is tudják, hogy mi a teendőjük.
Emlékeztetőül:
Sólyom László köztársasági elnök négy éve úgy vélekedett: „A választások alkalmat adnak arra, ritka alkalmat, hogy ítéletet mondjunk a kormány fölött, a kormánypártok munkájáról, arról, hogy ellátta-e alkotmányos feladatát az ellenzék” Mint az államfő akkor fogalmazott, Magyarország vasárnap országgyűlési képviselőket választ. Ennek a napnak köszönhetően, vagyis a szabad választások miatt lesz azután minden egyes nap a demokrácia napja. „Ha valaki elmegy szavazni vasárnap, akkor a tizenhat éve fennálló alkotmányos Magyarországra szavaz” – hangsúlyozta akkor Sólyom László. Megjegyezte azt is: „Hiába marad valaki otthon, hiába kerüli el a szavazófülkét, az ország megoldandó problémái itt maradnak velünk”. És ha valaki szeretne ezek megoldásában részt venni, akkor szavaznia kell – tette hozzá. Akkori felhívásban az államfő arra is rámutatott: a választás alkalmat ad arra, hogy a pártok sorsáról döntsenek az emberek, befolyásolják irányvonalukat. Végezetül arra kérte a szavazókat, gondolják meg, hogy minden egyes szavazat számít, és mindegyiknek következménye van.
És elődje Mádl Ferenc is felhívott a választásra 2002-ben, az ő elődje Göncz Árpád pedig televíziós beszédet mondott. Az 1994-es voksolás előtti péntek estén, többek között arról beszélt, hogy „ami a parlamentet illeti: a minősége olyan lesz, amilyen embereket képviselőül megválasztanak”.
VGP
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!