Sztárügyvéd nem foglalkozik tyúkperekkel

Az alábbi történetet ő mesélte el Molnár Ferencnek, aki az esetet meg is írta. Azt hiszem, hogy a történet ma is időszerű. Igyekszem úgy felidézni, ahogy Molnárnál olvastam, akinek írásában Vázsonyi első személyben meséli el.
Reggel éppen beérkezem irodámba, amikor beront hozzám két nő és egy férfi. Az idősebbik nő zokogva szól: mentse meg az uramat! A fiatalabb, szintén zokogva: mentse meg az apámat! A férfi leroskad egy székre, nem szól, csak zsebkendőjével törölgeti izzadó homlokát. Kérdésemre, hogy miben segíthetek, a férfi átad egy idézést, amit Krecsányi rendőrkapitány írt alá: aznap délelőtt tíz órára beidézi.  Miért idézték be? – kérdezem. Nem tudom kérem, hiszen éppen ez az. A múlt héten egy ügyben tanúként meghallgatott a kapitány úr. És most ez az idézés! Vajon mit akarhat tőlem? Kérem, jöjjön be velem ügyvéd úr! Nem tudom, de üzletember vagyok és, tetszik tudni, hogy ez hogy van… Ha bejön velem, akkor száz korona honoráriumot fizetek önnek.
Nyilvánvaló volt, hogy személyemben nem a városatyára, nem a politikusra, hanem az ügyvédre van szüksége az izzadó homlokú férfinak. Rendben van, mondtam, hozatok egy konflist. Kettőt tessék hozatni – szólt a férfi. Kettőt – kérdezem –, miért? Hogy eljöjjön a feleségem és a lányom. Mert, ha netán ott tartanának, akkor ők rögtön hoznának nekem mindent, amire odabent szükségem lehet. Meghozattam a két konflist, elhajtottunk a főkapitányságra. Ott a férfi könnyek között búcsút vett a két nőtől, és felmentünk Krecsányihoz. A férfi megkért, hogy előbb én menjek be egyedül, és tudjam meg, hogy miért idézték be. Ő addig kint vár rám. Bementem, átadtam a titkárnak névjegyemet és az idézést. Nem kellett várnom, a rendőrfőnök azonnal fogadott. Leültetett és mondta, hogy nagyon örül, mert van egy, a várossal kapcsolatos panasza, és örül, hogy alkalma van azt megbeszélni a törvényhatósági bizottság egy tagjával. Nem hagyott szóhoz jutni, hanem  kb. negyedórán át adta elő az ügyet. Amikor végre szóhoz jutottam, hogy előadjam jövetelem okát, Krecsányi elővett a sarokból egy esernyőt. Ne is folytassa ügyvéd úr, én csak húzni akartam az időt, hogy ügyfele várjon. Őt egy lényegtelen ügyben tanúként kellett kihallgatnom. Itt felejtette az ernyőjét. Azért idéztem be, hogy átadjam neki. Ha ez az ember egy ernyő miatt nem átallja az ország legjobb védőjét felfogadni, akkor rengeteg vaj van a fején. Megérdemli, hogy egy fél órán át vért izzadjon az előszobámban.  Nevettem – folytatta Vázsonyi –, és még fél órát beszélgettem Krecsányival. Utána átadtam az ernyőt ügyfelemnek e szavakkal: ezért az ernyőért idézték be. Ha komoly ügy lett volna, akkor beérném a szokásos honoráriumommal. Így azonban ragaszkodom hozzá, hogy a 100 korona (abban az időben horribilis összeg – D. M. I.) délután az irodámban legyen.

Dr. Del Medico Imre, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!