Csoda a Szépművészetiben?

Ez történt a Szépművészetiben is.” Szó esik ugyan a régi épület rekonstrukciójának pénzügyi és műszaki gondjairól, de összességében az olvasó azzal a jóleső érzéssel teheti le a főigazgató eredményes működését folyton-folyvást aláhúzó „merész” kérdéseket és a rájuk adott válaszokat, hogy ebben a múzeumban minden rendben, itt öt éve új időszámítás kezdődött. Egy szó mint száz, ha valamilyen csoda folytán Praxitelesz vagy Rodin betoppanna Pestre, s a szerénységet szeretné megmintázni, nem javasolnám nekik, hogy modellt a Hősök tere tájékán keresgéljenek. De – úgy fest – van egy másik Szépművészeti is: Barkóczi István művészettörténész, muzeológus, aki több mint húsz évet töltött a Hősök tere első számú épületében, messze nincs úgy elragadtatva korábbi munkahelyétől, mint a hivatalban lévő főigazgató. Az Építészfórom honlapján olvasható írásában nehezményezi, hogy 65 évvel a második világégés befejezése után „még mindig nem a háborúban elszenvedett károk helyreállításáról van szó, hanem olyan nagyszabású beruházásról, mely nem a meglévő értékek helyreállítását tűzte ki célul, hanem egy, a múzeumi alapfunkciókhoz nem szorosan kapcsolódó bővítést, mely még durván be is avatkozna ebbe az egyedülálló épületbe és annak környezetébe.” Természetesen arról a tervről van szó, amely a művészettörténészek és muzeológusok szűkebb szakmai körében, de a nagyközönség szélesebb rétegeiben is meghökkenést, sőt éles tiltakozást váltott ki. Olyannyira, hogy a homlokzat megbontásának már elfogadott tervét néhány hete a főigazgató jónak látta leállítani, s arra a kérte a tekintélyes tervezőként ismert Karácsony Tamást, próbáljon más megoldást találni arra, hogy a föld alatt kialakítandó új terek miként legyenek megközelíthetők. Értékelhetjük Baán döntését akár bölcs visszavonulásként is, de ettől még igaz, hogy idézett írásában Barkóczi számos szakmai kifogást emleget az intézmény jelenlegi működésével szemben. Hát akkor létezne egy „harmadik” Szépművészeti is? Merthogy a nagyközönség, a múzeumlátogatók tömegei döntően a sikeres vendégkiállításokból ismerik a házat – a többi között El Greco és Van Gogh, Rembrandt és a Mediciek, Turner és Botticelli művei-nek tárlatait –, s fogalmuk nincs arról, hogy a ház milyen elemi szakmai gondokkal küszködik. A magamfajta laikus számára ebből az a következtetés adódik, hogy lám, minden vitának van hozadéka, a homlokzat, s kiváltképp a lépcső megbontásának érvcsatájában lehetősége nyílhat a szakmának a belső gondok megtárgyalására, például annak mérlegelésére, hogy a nagy presztízsű és széles tömegeket vonzó megakiállítások és a saját kollekciók, a gyűjteményezés érdekei miként kapcsolódjanak egymáshoz.
Ez azonban inkább belső szakmai eszmecsere tárgya, ám az nem, hogy Schickedanz Albert és Herczog Fülöp épületének arányait, a Hősök tere építészeti harmóniáját megbontják-e. A művészettörténészek és a muzeológusok többsége szerint ez jóvátehetetlen károkat okozott – volna, laikusokkal együtt ezért is tiltakoznak immár több mint hétezren az időközben leállított terv ellen. De az építészek közül sokan pártolják a homlokzatmegbontó átalakítást, s ők is gyűjtenek aláírásokat a hálón. Ám isten ments, hogy számháborúvá alakuljon át az okosan és mértéktartóan érvelő szakemberek vitája, hiszen a tét óriási, s már túllépett Budapest határain, minthogy a Hősök tere 2002 óta a világörökség része. S a közelmúltban az UNESCO műemlékvédelmi szervezetének magyar tagozata is óva intett az elhamarkodott átalakítástól.
Most tehát várunk s reménykedünk. Hátha nem kell csoda ahhoz, hogy úgy legyenek korszerű és látványos új szolgáltatási egységei – ráadásul a föld alatt – az ország egyik első számú művészeti intézményének, hogy a pompás harmóniájú lépcsőhöz és homlokzathoz nem nyúlnak hozzá. Ahogyan nem bántják az Operaházét vagy a Mátyás-templomét sem, ahogyan a Louvre piramisa vagy a British új szárnya sem módosított semmit az eredeti épületen, ahogyan az emblematikus városképeket szerte a világon – Rómától Zürichig – óvni próbálják.
Pheidiaszt, a periklészi aranykor alkotóját, az Akropolisz megálmodóját mégsem hívhatjuk meg, de talán csoda nélkül is születhet minden igényt kielégítő jó megoldás. Mert Parthenonunk ugyan nincs, s még Szépművészetiből is csak egy van.

Martin József

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!