Megháromszorozódott a külföldön dolgozó nővérek száma

Az információs fórumra nyolc roma volt kíváncsi. – Ez két esztendeje történt. Akkor még nem is voltak faluszéli házfelgyújtások, gyilkosságok… Igaz, a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke akkor valakitől ezer forintot és egy levelet kapott lezárt borítékban: benne az állt, utazzon Kanadába, vigye a többieket is, de a legjobb, ha visszamennek az őshazába, Indiába…
„Örömmel látjuk azokat, akik látogatóba vagy tanulni jönnek hat hónapra Kanadába. De a bevándorlás szándékával érkezőknek vízumra van szükségük, melynek hiányában visszafordítják őket. Ne higgye el senki, hogy Kanadában csomagban árulják a bevándorlási engedélyeket!” – mondotta akkor a nagykövetség embere.

Menekülti státushoz nem lehet hozzájutni. Egy európai uniós, demokratikus berendezkedésű állam „nem olyan”, hogy onnét menekülni kellene… A romák egy része szervezett formában utazik külföldre: olyan „vállalkozók” utaztatják őket, akik már némi hely- és nyelvismerettel bírnak ott.  Előfordul az is, hogy „cigány cigánynak a farkasa”: egy pápai cigány férfi egy kanadai lapban azt állította, „eladták rabszolgának”. Az áldozat azt nyilatkozta, hogy „túlozniuk kellett a magyarországi állapotokról”… Akik kivitték, otthonmaradt családjaikkal zsarolták őket, fizetést nem kaptak, a szociális segélyt helyettük mások vették fel. Három másik magyar állampolgárságú férfi ellen emberkereskedelem gyanújával folyik vizsgálat. Több ezren voltak, akik a kanadai kerítést tényleg kolbászból valónak látták: jó részük visszakullogott Magyarországra. Most, legutóbb a téli olimpia rendezvényeit használták fel néhányan arra, hogy aztán menedéket kérjenek… Az sem kizárt, hogy ha újfent nő a menedékkérők száma, amely már több százra rúg, hogy a juharfaleveles zászlójú ország bevezeti újra a vízumkényszert; ezt amúgy Csehországgal szemben éppen a nagy számú roma bevándorlás miatt már meg is tették. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője szerint nem jó, ha az emberek elvándorolnak a szülőhelyükről, de ha nincs más mód a megélhetésre… Ő egyébként csupán néhány sikeres kivándorló családot ismer – ezekben az esetekben a családfő szakképzett. Kisebb kanadai városban élnek, együtt dolgoznak fakitermelésben és faipari – úgymond – vertikumban: parkettát gyártanak, fektetnek, pácolnak, lakkoznak intézményeknek, családoknak, helyi vállalkozó rendesen megfizetett alkalmazottjaként. Ők nem páriák. De ez a kivétel, ami ott is erősíti a szabályt. A „kitántorgás Ámerikába” ma már messze nem olyan egyszerű, mint a XX. század legelején. Hol van már az extenzív iparfejlesztés, a nagy építkezések ideje a gazdasági válsággal, munkanélküliséggel sújtott álomállamokban…
Magyarország számára a kint rövidebb-hosszabb időt eltöltöttek szerint a „rokon lélekkel bíró írek” zöld szigete a legvonzóbb talán az uniós országok közül – leszámítva a szomszédos Ausztriát és Németországot. Csak egy akkora településről, mint az 1800 lelket számláló Balatonszemes, több tucatnyian dolgoznak ott szorgalmukkal egymásnak is kaput tárva. A legtöbben a szolgáltató szektorban, a vendéglátásban. Dalma kint dolgozik, de hazajár – majd „végleg is” haza akar jönni. Misi viszont Írországban lengyel menyecskét szerzett be, s úgy tervezik, maradnak – elképzelésük szerint háromnyelvű uniós gyermeket nevelve. Olgi – aki Erdélyből települt át – özvegyként, munkanélküliként nem bírta fizetni az újonnan épített szemesi ház törlesztőrészleteteit: egyik fia Kaposvárott tanul, dolgozik, a másik gyerekét magával vitte Ausztriába, ahol egy síparadicsomban szállodai szobaasszony.
Egészségügyi körökön kívül is, a sajtóban meg mindennapos téma régóta az orvosok elvándorlása. Egy ismerősöm a minap arról mesélt, hogy Norvégiában tárt karokkal várják a – pszichiátereket. Hogy miként fogja megértetni magát egymással a magyarul nem beszélő norvég tengeri halász vagy egy olajfúrótorony szakmunkása és a norvégül egy kukkot sem tudó Kárpát-medencei lélekbúvár, az véleményes… Angolul? De hát egyikük sem igen bírja Shakespeare nyelvét… Az inkább elképzelhető, hogy ott fent is, mint másutt Skandináviában, olyan egészségügyi hiányszakmákban dolgozókat keresnek, mint az aneszteziológia, radio-lógia, patológia. A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István szerint évente náluk, a kamaránál, mint szakmai érdekvédelmi szervezetnél nyolcszáznál is több – általában fiatal – szakorvos kéri ki a jó hírnévről szóló igazolást, magyarán azt, hogy nincs körülötte semmi szakmai probléma, zűr. Hogy közülük valójában hány fő távozik évente külföldre, azt nem tudja. A szaktárcához tartozó Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal szerint tavaly 1614 egészségügyi dolgozó kért hatósági bizonyítványt okleveleiről azért, hogy külföldön dolgozhasson; közülük 887 orvos, 419 ápoló, 158 fogorvos, 37 gyógyszerész, 7 szülésznő és 106 „egyéb”. A külföldi munkára ment ápolók száma egy év alatt megháromszorozódott! Viszont 2009-ben hazánkban csupán ezer orvos – közülük cirka kétszáz külföldi – s nem egészen kétszáz képesített ápoló – végzett. Vannak valóban „klasszikus” hiányszakmák mindenütt – így Baráth Lajos, a makói Diósszilágyi Sámuel Kórház és rendelőintézet főigazgatója, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) alelnöke, akinek három orvosa ment el szintúgy Svédországba. Van ugyanakkor Romániából, Erdélyből orvosuk, mint ahogy több hazai kórházban arab és afrikai szakemberek gyógyítanak. Az elvándorlás mindenhol észak-nyugati irányú.
Az új helyzethez tartozik, hogy akadnak immár „fapados dokik”, akik kirepülnek egy hétvégére ügyelni Angliába, Hollandiába, vagy – különösen ha Nyugat-Magyarországon élnek – átugranak kocsival Ausztriába. Alkalmi munkavállalók, akik ott – a számukra is megalázó, ám a família megélhetéséhez kellő – hálapénz nélkül a havi egy-két víkenddel hazahozzák az itthoni, ügyeletekkel megfejelt közalkalmazotti bérük kétszeresét. A szakemberhiányt csak országos szinten lehet megoldani: törvényben garantált, biztonságos életpályamodellel. Papp Magor, a pályakezdő orvosokat tömörítő Magyar Rezidens Szövetség vezetője szerint az ifjú rezidensek 68 százaléka inkább külföldi munkavállalásra gondol – ez derült ki tavaly a budapesti Semmelweis Egyetem Menedzserképző Intézetének felméréséből. Igaz: a jelek azt is mutatják, a pár éve külhonban – főként Nagy- Britanniában – munkát vállalók egy része már irányt váltott – jön vissza. De ez a kisebbik hányaduk.
A Magyar Mérnöki Kamara alelnöke, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke, Kassai Ferenc építőmérnök, automatizálási szakmérnök a héten a Budapesti Műegyetemen megtartott maratoni állásbörze után derűlátó: rengeteg nálunk működő nagy multicég jött el a börzére állásokat meghirdetni a most végző mérnököknek, különösen a gépész- és villamosmérnök hallgatók a keresettek, többet kellene képezni belőlük. „Lábon elkelnek!” – így az alelnök. Hazai munkára – világcégnél. Ami azt is jelenti, hogy a bér jó, s egy-egy projektre, továbbképzésre külföldre is mehetnek általuk. A kamara  tud arról is, hogy háromezer mérnök dolgozhat pillanatnyilag külhonban, többnyire a szomszédos országokban, ideiglenesen. Ők általában a Magyarországon működő hazai vagy multi beruházóval mennek – például Erdélybe, autópályát építeni. Tehát nem igazi elvándorlók.   

  Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!