Vezető szocialista politikusok szerint a második forduló eredményétől
függetlenül teljesítette az MSZP a pártvezetés által meghatározott célt,
ami megerősíti Mesterházy Attila pozícióit.
Ugyanakkor jobboldali lapértesülések szerint Gyurcsány Ferencnek kedvezhet a Fidesz kétharmada, mert akkor az ő „emberei” kerülnek többségbe a szocialista frakcióban és megválaszthatják frakcióvezetőnek. Ez utóbbit képtelenségnek nevezte Gyurcsány-közeli forrásunk, más szocialista források pedig légből kapottnak a képviselők várható megoszlásáról szóló híreket. Mesterházy Attila információink szerint továbbra is bírja a befolyásos pártvezetők támogatását. Munkáját elismerik és az a konszenzus, ami őt listavezetővé tette, továbbra is szilárd. A jelöltkeresés időszakában egyébként a párt frakciólapja közölt felmérést, amely szerint a szocialista szavazók körében csaknem harminc százalékkal Mesterházy a legnépszerűbb. Nem csak a frakciót tartotta együtt a Bajnai-kormány mögött, hanem a kampányban is jól szerepelt. Az MSZP pedig elérte a majd húsz százalékot és harmadik helyen tartotta a Jobbikot. A soron következő kongresszus akár pártelnökké is választhatja, amihez alighanem megszerezheti a mértékadó vezetők támogatását. Egyetlen vetélytársa a találgatások szerint Gyurcsány lehet, aki a párttagok egy részénél továbbra is igen népszerű. S bár elvben nem zárható ki az sem, hogy az egykori miniszterelnök új pártot alapít, ennek lehetőségét ő maga többször is cáfolta. Legutóbb azt mondta az MSZP politikusairól: „pontosan tudják azt, hogy az az első számú felelősségük, hogy lehetőleg egyben tartsák ezt a pártot, a lehető legszélesebbre nyissák.” Nem darabolni kell, hanem kinyitni kell és bővíteni kell – mondta. Nem töredékpártot nehéz csinálni. Ezt az elmúlt 20 évben láttuk már. Amelyikből töredékpárt lett, az előbb-utóbb kihullott a magyar parlamentből és a magyar politikából. „Ez egy rossz irány, rossz ötlet.”
A Klubrádióban azt is kifejtette: „Nem véletlen mondtam hetekkel ezelőtt, hogy teljes tévedés azt gondolni, hogy nekem van olyanfajta szerepálmom, hogy a választások után frakcióvezető vagy pártelnök legyek. Egy csudákat van! A választások után egy erős baloldalt kell megszervezni.” Azt is mondta: „nekem az a dolgom, hogy azért tegyek, hogy a centrumban és a centrumtól balra egy erős, demokratikus politikai közösség épüljön föl.” Mesterházy pedig a választás estéjén így fogalmazott: „Az MSZP-nek értékelnie kell az elmúlt négy, az elmúlt nyolc és az elmúlt húsz évet is. Ennek az értékelésnek a bázisán – és ezt is akarom, vállalom és ígérem – egy új, demokratikus baloldalt fogunk felépíteni”, jelentette ki. Vagyis mindketten értékelést, új irányt és erős pártot ígérnek.
P.É.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!