Az MSZP a választások jövő vasárnapi második fordulójában azokra számít, akik szerint meg kell akadályozni „Orbán Viktor teljhatalmát”, és akik szerint számít, hogy milyen erős demokratikus kontrollja lesz a Fidesz elnökének.
Mesterházy Attila és Lendvai Ildikó szombati budapesti közös sajtótájékoztatójukon azt mondták: a szocialisták mind az 57 nyitott választási körzetben a következő hét napban a demokráciáért, a teljhatalom ellen kampányolnak. Az MSZP listavezetője aláhúzta: ebben a küzdelemben mind az 57 körzetet esélyes körzetnek tartják. Az MSZP elnöke pedig úgy fogalmazott: nem azt kérik a nem baloldali választóktól, hogy szeressék az MSZP-t, hanem azt, hogy „használják”. Mesterházy Attila kiemelte még, hogy akik szerint helyes, ha a parlamentben van erős ellensúly, és vitákban dőlnek el kérdések, a választópolgárok pedig láthatják a különböző politikai alternatívákat, azoknak mérlegelniük kell, melyik párt tudja ezt a demokratikus ellensúlyt képezni. Hozzátette: erre a legnagyobb esélye az MSZP-nek van.
A listavezető úgy vélekedett: Orbán Viktor túlhatalmának megakadályozása, a kulturált vita formájának fenntartása, az együttműködésre való lehetőség megteremtése a magyar demokrácia, a magyar nemzet érdekét szolgálja. Mint mondta, személyesen konzultáltak mind az 53 jelöltjükkel; fordítottak a kampánystratégián, nem a központ ad javaslatokat a helyi jelölteknek, hanem már az utóbbiakat kérdezik meg arról, hogy ők mihez kérnek segítséget.
Lendvai Ildikó szerint azért is ki kell használni a hét nap minden lehetőségét, mert mintha „zajlana már a teljhatalom főpróbája”. Ezt azzal indokolta, hogy az ügyészség elutasította a nyomozást a Kubatov-ügyben; az igazságszolgáltatás úgy döntött, hogy Szijjártó Pétert mégsem terheli gyanú; s felmentették a gyanú alól az UD. Zrt. illetékeseit.
Nem gondoljuk azt, hogy a fentiek befolyásolják a választás mostani eredményét, hiszen „az MSZP tudomásul vette: elvesztette a kormányzás lehetőségét” – fogalmazott. De – fűzte hozzá – a következő négy év jogbiztonsága, demokráciája miatt akarnak igazságot.
Az MSZP „háztól házig” kampányt folytat a nyitva marad körzetekben – hangsúlyozta a pártelnök azzal, hogy ha háborúnak vélné a politikát, akkor az „utolsó töltényig küzdenének”, de mivel nem háborúskodni akarnak, azt mondja: „az utolsó érvig küzdenek” a demokráciáért. Ahhoz, hogy az MSZP-t szeressék a nem baloldali, demokratikus választók, a pártnak még sokat kell változnia, de ezek a szavazók „használhatják” az MSZP-t a demokrácia érdekében – fűzte hozzá. Az MSZP József Attilával „szólva” azt mondja: „a hetedik te magad légy”, szavazz magadért, a demokratikus jogokért, azért, hogy „ne legyen az új köszönés Magyarországon az +oszt jó napot+, amire aztán a +szebb jövőt+ a válasz” – tette hozzá Lendvai Ildikó. A pártelnök szerint érvényt kell szerezni annak az igazságnak, hogy „nem a köztársaság felett kell egy ember kontrollja, hanem egy ember felett kell az egész köztársaság kontrollja”.
MT
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!