Emlékezhetünk 2002-ből arra a fotóra, amit Mezőkövesden követett el egy
kiváló fotós: egy idős, tisztes nénike kézcsókot lehel Orbán Vitor
kezére. Érdekes volt látni Orbán arcát, aki szinte természetesnek vette a
gesztust.


Figyelve az M1 közszolgálati műsorát, amit most már a Fidesz is látogat, nézve-hallgatva a kérdezők stílusát, olyan érzés keletkezik az emberben, hogy a nyálas kézcsókoktól csöpög Orbán Viktor keze. És ez még csak a kezdet! A Kubatov-ügyre való reagálás észbontó, nekem, nyuggernek legalábbis. (Kösz, Gábor! Gondolom, a ciggereket és a zsiddereket is nyilvántartják, miként a komcsikat.) Nem tudom, a választók többsége és a médiák egyaránt felfogják-e, milyen alantas támadás történt, történik a demokrácia ellen. A köztévé nem értékelte hírértékűnek a kiszivárgást, pedig legalább kommentár nélkül közölhette volna. Hiszen ennél csekélyebb valóságtartalmú híreket is vezető hírként hozott a tárgyilagosnak már egyáltalán nem nevezhető M1. Szomorú ez a közpénzzel leginkább finanszírozott tv esetében. Talán szomorúbb, mint a Fidesz demokráciafelfogása, ugyanis a közmédia hatása a közfelfogásra óriási. Ez az eset a vezetés abszolút alkalmatlanságáról, pártosságáról tanúskodik.
Tapasztalhattuk, hogy Orbán, hívei szemében, már pápább a pápánál – virtuális kézcsókok tekintetében már-már megelőzte a Szentatyát. De a virtuális ígéretek nem teljesülése népszerűség csökkenésbe torkollnak, ami Orbán Viktor „pártszáműzetését” is eredményezheti. De az is megjósolható, hogy az egy személyre kihegyezett párt megbukhat a nép előtt. Erről Stumpf István  többször nyilvánosan kifejtette véleményét. Az említett politológus, addig lesz hű Orbánhoz, míg érdekei megkívánják. Orbán párton belüli „tiszteletéről” árulkodhat a Kubatov által poénosan megemlített, informatikai szakértelmére valló, kicsit félős, de őszinte nevetés. Aki homokra építi dolgait, a maga tehetségét és képességeit eltúlozva, virtuális világba megy át. Tudat alatt. Ezért mint a közéletet naprakész figyelő ember, csak mosolyogni tudok Orbán Viktor virtuális magabiztosságán.
Tősér István, Miskolc

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!