Befejeződött. Vége. Megvan a győztes párt. Új élet kezdődik hazánkban.
Most már nem kell idegeskedni Kubatov pártigazgatónak valami adatok
miatt, mert senki sem fog nyomozni a felvételek miatt. A nyomozók nem
találtak semmit, amiért ezt az igazgató urat felelősségre lehetne vonni.
Nem kell idegeskedni Szepessy polgármesternek, mert amikor megtudta, hogy a rendőrség nyomoz ellene, kijelentette, hogy „pártja politikai ellenfelei akarják mondvacsinált üggyel befeketíteni a nevét”. Összeesem e szavak után. Nem kell idegeskedni most már a fóti és esztergomi polgármesternek, tiszták, mint a menyasszony ruhája. Nem kell idegeskedni Szijjártónak sem, mert a székesfehérvári nyomozók kijelentették, hogy Szijjártó nem mutyizott, és ezért „bűncselekmény hiányában megszüntették ellene a nyomozást”. Ez az ügy, mint emlékszünk, évek óta kezdődött az MSZP-s Neupor Zsolt feljelentése alapján. Három év után tudtuk meg, hogy Szijjártó olyan tiszta, mint egy újszülött gyermek könnye. Nincs szüksége idegeskedésre a Stefka nevű szerkesztőnek sem, aki a Magyar Hírlapban kedden leírta, hogy „a komcsik, libsik egy vereség után nem tudnak szépen, keresztény módon elmenni”. Hogy kik azok a komcsik meg libsik, Stefka jól tudja, mert sok-sok éven keresztül őket szolgálta, de most más idők járnak, ma a gazdi már nem egy kommunista, hanem üzletember. Csak egyet nem tudok megérteni a nagyon primitív „A komcsik” cikkből: mit jelent az, hogy keresztény módon elmenni? Mert mint keresztény ember, először is szeretném, hogy ebben a KDNP legyen a példa, tekintettel arra, hogy ők nem is léteznek.
Most már csak azoknak kell idegeskedni, akik mertek nem a győztes pártra szavazni, akiknek megvan az egészről a saját véleményük. Mert most már lehet belerúgni a baloldalba, lejáratni Dávid Ibolyát, elmesélni hogy milyen „romos állapotban” van az ország. Most nem számít az, hogy a külföldi szakemberek elismerték a Bajnai-kormány tevékenységét, azt fogjuk hallani, olvasni, nézni, hogy milyen nehéz sorsa van az új kormánynak, mert nekik kell „eltakarítani” a „komcsik meg a libsik” utáni koszt! A győztes pártban természetesen mindenki tiszta, törvényszerető, nem korrupt. Ezért az új hatalomnak nem kell idegeskedni, nem kell magyarázkodni, mert őket megvédik. Most már nem arról szol a dal, hogy „Itt az idő!”, hanem arról, hogy az idő elkezdődött. Most rengetegen szeretnének egy jó állást, és jó időben, jó helyen lenni. De mi lesz azokkal, akik lekésik ezt?
Békesi Dániel, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!