A magyar politika megmaradt kétpólusúnak

z Professzor úr, mennyire figyelt, ha egyáltalán figyelt Amerika a magyarországi választásokra?
– Az Egyesült Államokban különösebben nagy figyelem nem kísérte a magyar választásokat, de a New York Times egy majd féloldalas cikkben számolt be annak az eredményéről. A cikk higgadt hangon foglalta össze az eseményeket. Ne feledjük: a Republikánus Párt semmivel nem liberálisabb – gondoljunk mondjuk Sarah Palinre – mint a Fidesz, de a Jobbikhoz hasonló politikai erő nincs képviselve az Egyesült Államok két törvényhozó házában. A faji kérdést előtérbe állító szélsőjobb előretörése több európai országban aggodalmat kelt, legalábbis abban az amerikai sajtóban, amit én olvasok.
z Szélsőségesek sok európai országban vannak, néhol meglehetősen erősek is, miért lenne külön gond a Jobbik előretörése?
– A Jobbikhoz hasonlóan szélsőjobboldali erők teret nyertek más európai országokban is, még Hollandiában is, de Csehországban vagy Szlovákiában is. Tisztáznunk kellene persze azt is: mit tekintünk „szélsőjobboldalnak”. Én két szempontot említenék itt meg. Szélsőjobbnak olyan erőt tekintenék, melynek vagy van valamiféle paramilitáris szervezete, vagy ha nincs is, megengedhetőnek tekintené, hogy rendfenntartási célból valamiféle paramilitáris erőszakszervezetre támaszkodjon. A másik szempont a kirekesztés gondolata, a „magunkfélék” és „magukfélék” közötti különbségtétel nyílt, vagy legalábbis kódoltan faji-etnikai implikációkkal. E két szempontból a Jobbik szélsőségesebben jobboldali, mint mondjuk az úgynevezett Tea Party, vagy Sarah Palin. Nagy hibának tartom mind analitikailag, mind politikai-
lag a Fidesznek és a Jobbiknak az egybemosását. Ugyan több kérdésben a Fidesz jobban elhatárolhatta volna magát a szélsőjobbtól, de semmiképpen nem szélsőjobboldali párt a fenti meghatározás értelmében. Aki nem tudja megkülönböztetni Fideszt a Jobbiktól, az olyan, mint aki nem látja a különbséget Horthy és Szálasi között, s aki a Tea Partyt, vagy G. W. Busht fasisztának nevezi. A Jobbikot, mint parlamenti pártot, különösképpen a Magyar Gárdával való kapcsolata teszi problematikussá. A Magyar Gárdához hasonló szervezetek persze sok országban, így az Egyesült Államokban is léteznek, de azokkal nemcsak a demokratikus pártok nem vállalnak közösséget, hanem velük szemben a törvényeknek megfelelően a rendőrség is fellép. Nemrég volt erre példa Michigan államban. A Magyar vagy a Szlovák Gárda túllépnek a parlamenti demokratikus politizálás keretein, nem meglepő tehát, ha azokkal szemben ellenszenvvel írnak a vezető nyugati sajtóorgánumok. Csak remélni tudom, hogy a Jobbik, mint parlamenti párt, szintén meg fogja szakítani a Magyar Gárdához, vagy az ahhoz hasonló paramilitáris szervezetekhez fűződő kapcsolatát. Ha komolyan veszi a parlamenti demokráciát, aminek most részese lett, nem igazán tehet mást.
z Mondana valamit az olvasók kedvéért a Tea Partyról?
– A Tea Party a amerikai Republikánus párt jobbszélét képviseli s talán legismertebb – és legbájosabb, vagy mondjuk pontosabban: legcsinosabb – reprezentánsa Sarah Palin, a legutóbbi elnökválasztások alelnökjelöltje. A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiaknak csaknem 20 százaléka vallja magát a Tea Party támogatójának – vagyis mintegy annyian, akik Magyarországon szélsőjobboldalinak tekintik magukat. A Tea Party nem külön párt, hanem a Republikánus Párton belüli irányzat s mintegy esztendeje kapott nagyobb nyilvánosságot, elsősorban az Obama-kormányzatnak a vélt vagy valós etatista politikájának kritikusaként, de a Republikánus Párton belül is a megtisztulást hirdeti, s próbálja a pártból kiszorítani a elbírálásokkal úgy-ahogy szimpatizáló politikusokat. Szó sincs azonban arról, hogy a Tea Party elfogadna valami paramilitáris szervezetet, s ugyan a pártot támogatóknak a többsége sérelmezi, hogy túl nagy figyelmet kaptak az utóbbi években az afroamerikaiak, a nyílt rasszista megnyilvánulásoktól a mozgalom vezetői tartózkodnak.
z Van-e egyáltalán hatása egy budapesti, erős hazai bázisú kormány nemzetközi mozgásterére, hogy e szélsőjobb komoly tényezővé vált a magyar belpolitikában?
– Tartok tőle, hogy néhány témakörben – az úgynevezett roma bűnözés, a szomszéd országban élő magyarság, Izrael állam megítélése, a nemzetközi tőke szerepe stb. – a Jobbik képviselői tehetnek olyan interpellációkat a magyar parlamentben, ami nem lenne szalonképes a tőlünk nyugatra levő demokráciák legtöbbjében, így mondjuk az Egyesült Államokban. Arra számítok, hogy az ilyen jellegű a szélsőséges megnyilatkozásoktól a Fidesz-kormányzat, ha óvatosan is, de elhatárolja magát. Részben azért, mert az ilyen jellegű szélsőségesség idegen a Fidesz magvától, részben mert elég bölcsek lesznek ahhoz, hogy ez az ország és a kormányzat ellen hangolná a nemzetközi közvéleményt. Vannak akik arra számítanak, hogy a Fidesz ellen komoly nemzetközi fellépés lesz, a nemzetközi tőke menekülni fog. Ugyan már, miért lenne? Ha a Fidesz nem kapott volna abszolút többséget, vagy ha nem kap kétharmadot, s együttműködésre kényszerül a Jobbikkal, annak lenne nemzetközi rosszallása, de túl sokat még az Európai Unió se tehet. Emlékezzünk csak, menynyire problematikus volt, amikor az EU beavatkozott az osztrák politikába, mivel Haider pártja kormányba került. Az osztrák közvélemény nem vette jó néven ezt a beavatkozást. De hát most úgy látszik, inkább Fidesz–
Jobbik konfrontáció, semmint Fidesz–Jobbik együttműködés fogja jellemezni a következő kormányzati ciklust.
z Régóta foglalkoztatja a magyar baloldal, a progresszió sorsa, jövője, mennyire súlyosnak tartja e választási vereséget, s milyen okokra, hibákra vezeti vissza?
– Azt természetesnek – hasznosnak és szükségesnek – tartom, hogy a kormányzat politikai színezete időről időre változzon. Nyolc év nem túl sikeres baloldali kormányzás helyett ésszerű, s a demokratikus politika szellemének megfelelő, hogy most jobboldali kormány alakuljon, ami remélem 4-12 év után majd ismét egy baloldali-liberális kormánynak adja majd át a helyét. Nem túloznám el a baloldal és a liberálisok vereségének a súlyosságát. Az MSZP és az LMP a listán megkapta a szavazatoknak egynegyedét, ami az elmúlt nyolc év súlyos hibáit és a világgazdasági válság hátterét figyelembe véve mutatja, hogy a magyar politika megmaradt kétpólusúnak, még ha ez alkalommal a bal- és liberális oldal kínos vereséget is szenvedett. Szerintem a magyar baloldal ősbűne, hogy 1989–90-ben az SZDSZ nem merte, nem tudta felvállalni a baloldaliságot, s azt átengedte az MSZP-nek, mely idáig nem tudta magáról lemosni, hogy az MSZMP utódpártja. Kis János 1989 decemberében, ha jól emlékszem, Párizsban azt mondta: az SZDSZ a modern szociáldemokrácia pártja. Hazatérve párttársai leszidták: a szociáldemokrácia vagy baloldal rossz hívószó, liberalizmust kell vele szembe állítani. Akkor is azt hittem, s most is azt hiszem, hogy ez nagy hiba volt. Antallt és az MDF-et nem lehetett jobbodalról előzni és a baloldal terét átengedni az MSZP-nek hatalmas stratégiai hiba volt. Ez lejáratta a baloldalt és megsemmisítette idővel az SZDSZ-t. Ehhez járult hozzá aztán az elmúlt nyolc esztendő számos politikai hibája, a Medgyessy-kormány felelőtlen pénzügyi politikája, Gyurcsány szerencsétlen őszödi beszéde és a lemondását követő tragikomédiája. S add még hozzá mindehhez a világgazdasági válságot – s a bukás nem kíván további magyarázatot.
z Attól, hogy utódpártnak tartják az MSZP-t, húsz év után is, még e mélyponton is egymillió szavazója volt. Nem bizonyította a párt e húsz év alatt, hogy fokozatosan szociáldemokratává válik?
– Nem tartom egyébként túlságosan pontosnak az MSZP-nek utódpártokon való megjelölését. Az tény, hogy az MSZP vezető gárdájában igen sokan voltak az MSZMP egykori káderei, illetve a legutóbbi időkben is sokan játszottak szerepet a Kommunista Ifjúsági Szövetségben, még ha annak a reformszárnyához tartoztak is. Ennél is aggasztóbb volt a párton belül sokféle kádárista beidegződés (gondoljunk itt a körzetesítésre, kis falusi iskolák bezárására, a szegényeket megcélzó szociálpolitika helyett állami osztogatásra stb). Egészében persze az MSZP gyűjtőpárt, aminek van hiteles szociáldemokrata szárnya. Az azonban biztos, hogy az MSZP nem volt következetes szociáldemokrata párt, hanem inkább a kádáristák, szociáldemokraták és neoliberálisok furcsa egyvelege. Még azt se merem egyértelműen mondani, hogy az MSZP baloldali volt… Sok kérdésben, így mondjuk az egészségügyi reformban, inkább volt neoliberális, mint baloldali. A 2010-es választási vereség talán segít majd abban, hogy az MSZP a profilját megtisztítsa.
z Van-e esély a balliberális oldal újbóli megerősödésére, s ez milyen feltételekkel, hogyan valósulhatna meg?
– Az áprilisi választások egyik legjobb híre az LMP sikere. AZ SZDSZ nemcsak kihagyta annak a lehetőségét, hogy egy korszerű szociáldemokráciát képviseljen Magyarországon, de magát középpártként sem tudta prezentálni. 1994 óta világos volt, hogy az SZDSZ kizárólag az MSZP koalíciós partnere lehet. A magyar politikának rettenetes szüksége van egy valóságos középpártra, ami koalícióképes mind a baloldal, mind a jobboldal felé. Az LMP egyelőre ennek az ígérete. Amennyire meg tudom ítélni, bölcs lépés volt az LMP-től, hogy világossá tette, nem viszonozza, hogy MSZP visszaléptet jelölteket a javára, nagyon fontos, hogy az LMP ne tűnjön fel úgy, mint egyszerűen az SZDSZ utódpártja, amire egyébként nagy veszély van. Érvelhet valaki azzal, hogy a választásokon második fordulójában az LMP–MSZP együttműködésének a hiánya lesz felelős azért, ha Fidesz kétharmados többséget kap. Ehhez két megjegyzést fűznék: 1. a Fidesz kétharmada még egy LMP–MSZP együttműködés esetén is valószínű; 2. A Fidesz kétharmada a kisebb veszély, nagyobb veszély lenne, ha a Fidesz kétharmad híján a Jobbikkal működne együtt alkotmányozásban… Remélhetőleg a Fidesz nem akarja majd kijátszani az LMP ellen az SZDSZ-közeliség kártyáját: felesleges lenne, hiszen az LMP nem komoly ellenfele, s megint csak bölcs lépés volt, hogy az LMP jelezte, ha a Fidesz nem kap kétharmadot, megfontolja, hogy együttműködjön velük alkalom adtán kétharmados törvények meghozatalában. Ezzel segítheti a Fideszt, hogy ne a Jobbik felé sodródjon.
z A magyar balliberális oldalon most sokan tartanak a Fidesz túlhatalmától, s hogy azzal vissza fog élni. Jogos-e ez a félelem, vagy stílszerűen szintén eltúlzott?
– Én nem hiszek 15-20 éves jobboldali hegemóniában. 4-8 (esetleg 12) év alatt majd elég hibát követ el a jobboldal és teret teremt a baloldal számára. Őszintén remélem, hogy Orbán Viktor, vagy a Fidesz más vezetői sem akarnak 20 évre berendezkedni – hiszek abban, hogy igazi demokraták, tudják, hogy a demokrácia lényege a váltógazdaság. Vannak-e Orbán Viktornak „kormányzói” aspirációi, jön-e egy újabb Horthy-korszak? Én ebben sem hiszek. Az nem kétséges, hogy Orbán a rendszerváltást követő korszak meghatározó politikai egyénisége. De még ha akarna – és eddig nem adta jelét, hogy lennének ilyen ambíciói –, akkor se lehetne „kormányzó”. Magyarország nem a náci Németország szomszédja, hanem az Európai Unió tagja. A Jobbik okozhat kínos pillanatokat, de Magyarország sziklaszilárdan a demokratikus Európa tagországa, s ezt szerintem semmi nem fenyegeti. Higgadtságot várunk az új jobboldali kormányzattól, de ehhez arra van szükség, hogy akik a baloldal értékei iránt elkötelezettek – és ezek közé sorolom jó magamat is – szintén higgadtan, hisztériamentesen fogadják el a nép akaratát, a választások eredményeit, s értékeljék józanabbul a jobboldal kormányzását, mint ahogy a jobboldal értékelte az elmúlt nyolc évben a baloldal országlását. Az ellenzéknek persze az a dolga, hogy ellenezzen, s a parlament baloldali és liberális erőinek határozottan fel kellene lépniük, ha a Fidesz-kormányzat sodródna a szélsőjobb felé, amire sajnos van hajlandósága időnként. A fő szélsőjobboldali veszélyekre utaltam: a „roma- bűnözés” hangsúlyozása, a szomszéd országokkal való viszony romlása az ott élő magyarság kérdéseivel kapcsolatban, s túlzott globalizáció-, illetve külfölditőke-ellenesség.

Avar János

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!