Kívánom minden holokauszttagadónak vagy -relativizálónak: lássa Bán Kiss
Edit festő- és szobrászművész Deportció című albumának képeit.
Álljon meg a zsúfolt marhavagon előtt, s rögtön benne fogja érezni magát. Elveszetten, fojtogatóan kiszolgáltatottan. Hallani fogja a zár összecsapódását. Vagy nézzen egy percet némán a guache-sorozat csontsovány kényszermunkásainak, az „erőltetett menet” résztvevőinek a szemébe… Edit túlélte a borzalmakat. 1944-ben a ravensbücki haláltáborban megpróbált ugyan öngyilkos lenni… De aztán sikerült megszöknie. Ritka sors. Még élt és dolgozott húsz éven át, közben boldog is volt. Majd mégis önkezével vetett végett életének. Mementó képei és szobrai a Száműzött művészet programsorozat első kiállításán, a Késői hazatérés című tárlaton látható a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban mostantól, a holokauszt emléknaptól egészen augusztus 15-ig.
Még két magyar születésű művész alkotásai láthatók: Mészöly Munkás Béláé és Wittmann Zsigmondé. Az előbbit Párizsból hurcolták el a kollaboránsok hathatós közreműködésével 1942 nyarán Auschwitzba – még korábban mint itthoni sorstársait – ahol október 3-án vesztette életét. Nem akármilyen festő volt… Utóbbi is a művészet fővárosában alkotott, miután berlini tanulmányai alatt antifasiszta plakátokat tervező-terjesztő magyar zsidó művészként Hitler hatalomra jutása után menekülnie kellett. Neki más út jutott: a de Gaulle vezette francia nemzeti-függetlenségi ellenállási hadsereg önkénteseként, katonaként halt bele 1944-ben a harcok során szerzett sérüleibe. A tárlatot – amely 70 műalkotást és kordokumentumot mutat be – francia, német és magyar műgyűjtők és múzeumok bocsátották a Holokauszt Emlékközpont (www.hdke.hu) rendelkezésére. Lesznek szubjektív tárlatvezetések is: június 22-én, 18 órakor Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát a tárlatvezető.
G.M.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!