A kerékpárút-hálózat fejlesztése hazánk európai uniós csatlakozása óta a
támogatott beruházások közé tartozik.

Már a 2004–2006-os időszak Nemzeti Fejlesztési Tervében is kiemelt figyelem – és 2,42 milliárd forint uniós pályázati támogatás  – jutott a kerékpárutak fejlesztésére: az ország 11 pontján összesen 80 kilométernyi új bicikliútra. A sikeres uniós pályázatoknak köszönhetően ma már körbekerekezhetjük a Tisza-tavat, kerékpárutak hálózzák be a Felső-Tisza vidékét, s bicikliút épült Csongrád és Szentes között, a Tisza árvízvédelmi töltésén, valamint Szentendrén, a Duna árvízvédelmi töltésén is.
A 2007–62013 közötti időszakban két operatív programban is pályázatokat hirdettek meg és sokkal nagyobbakat: a Regionális Operatív Program (ROP) keretében 26 milliárd forint támogatással mintegy 800 kilométer új kerékpárút épülhet meg az országban, a Közlekedési Operatív Programban (KÖZOP) pedig – amely többek között a kerékpáros turizmus feltételeit javítja a regionális és az országos kerékpárút-hálózatok összeköttetésének megteremtésével is – további 400 kilométer.

A regionális kerékpárút-fejlesztések


A 2007–2013- közötti időben az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében csaknem 26 milliárd forintot költhet hazánk új kerékpárutakra országszerte. Ebből a hétéves keretből a 2007–2008-ban mintegy 9 milliárd forint EU-támogatás jutott 84 sikeres pályázatra, amelyek összesen 270 kilométerrel bővítették-bővítik a hazai kerékpárút-hálózatot. Újabb kiírások jelentek meg 2009 tavaszán a regionális
programokban. Ez utóbbi pályázatok értékelése már lezárult. Ennek eredményeként 82 projekt mintegy 9 milliárd forint támogatásban részesült. Ennek köszönhetően
összesen további 240 kilométer kerékpárút épülhet. Jelenleg nincs újabb nyitott pályázat a ROP-ban, amelynek keretében a belterületi és 4-5 számjegyű utak külterületi szakaszai mentén a kerékpárutak építésére, a kerékpárforgalmi létesítmények kijelölésére, kitáblázására, valamint a kerékpártárolók kialakítására lehetett támogatást szerezni.
Hogyan is fest a valóságban egy ilyen ROP-pályázatra alapozott bringaútprojekt? Vegyük például Tapolca Város Önkormányzatáét, amely a Közép-dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett pályázaton – a címe „Kerékpárforgalmi létesítmények építése” volt – csaknem 40 millió forint uniós támogatást nyert a megközelítően 50 millió forintos összköltségû beruházáshoz. A projektjük közvetlen célja a Tapolca és Tapolca-Diszel városrész közötti kerékpárút létesítése, amely a II. ütem megépítésével teljes hosszában meg is valósul. A pályázatuk szerint ez a beruházás a biztonságos közlekedési feltételek megteremtésével elősegíti a kerékpáros hivatásforgalom növekedését, a diszeli és a jelenleg kiépülő keleti városrész lakóinak, munkavállalóinak környezetkímélő, egészséges életmódú közlekedését, csökkenti a nagy forgalmú 7301 sz. Veszprém–Tapolca összekötő állami közút forgalmát.


A ROP-pályázatok és a támogatásukra megítélt összegek régiók közötti eloszlását mutatja az alábbi táblázat:

Regionális kerékpárút-fejlesztések 2007–2009


Régió    Projektek száma     Megítélt támogatás (Ft)
Dél-Alföld    33    4 353 182 560
Dél-Dunántúl    12    1 306 789 853
Észak-Alföld    39    5 254 190 179
Észak-Magyarország    4    444 553 968
Közép-Dunántúl    18    1 595 912 634
Közép-Magyarország    42    3 358 410 373
Nyugat-Dunántúl    18    1 415 927 384
Összesen    166    17 728 966 951


A KÖZOP kerékpárút-hálózat fejlesztése
A Közlekedési Operatív Program céljai között a régiók fejlődésének elősegítése, az érintett lakosság életkörülményei-nek javítása szerepel. Ennek a pályázati konstrukciónak a céljai közé tartozik a helyközi, hivatásforgalmi kerékpárutak, valamint a kerékpáros létesítmények kiépítése – ez utóbbi egyben növeli a közlekedés biztonságát is –, azután az érintett régió kerékpárosközlekedési infrastruktúrájának kialakítása, bővítése, a nemzetközi és az országos kerékpárút-hálózatokhoz való csatlakozás biztosítása, a már meglévő elemek hálózatba szervezése.
A KÖZOP keretében a 2008. II. félévében felfüggesztett „Kerékpárút-hálózat fejlesztése” konstrukciót éppen ez év március 31-én újra megnyitották. Ezek a fejlesztések hozzájárulnak a pályázat prioritásának érvényesüléséhez – nevezetesen a térségi elérhetőség javításához – mégpedig a regionális közutakkal párhuzamosan futó kerékpárutak kiépítésével.
E konstrukció keretében a még 2008-ban beadott pályázatok közül eddig 19 nyert el támogatást, összesen mintegy 2,3 milliárd forint  értékben.  A nyertesek közül 8 előkészítési, 11 pedig már kivitelezési projekt.
Csupán ízelítőül, hiszen a részletes felsorolásra a helyszűke miatt nincsen módunk: a Mohácsi Többcélú Kistérségi Társulás a kerkpárút tervezésére az 57. sz. út mentén a 8 376 000
forintos összköltségből 6 980 000 forintot nyert el támogatásként, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a 4. sz. főút melletti közlekedésbiztonsági célú kerékpárút tervezésére a 8ć340ć000 forintból 6ć672ć000-et. Ezeknél jóval nagyobb összegekről és persze nagyobb támogatásról van szó a kivitelezési projekteknél. Példának okáért Nyíradony Város Önkormányzata a 380ć753ć764 forintos összköltségű külterületi kerékpárút-építéshez Nyíradony és Hajdúsámson között 337 500 000 forint támogatást nyert el, Kecel Város Önkormányzatának pedig a 329 296 499 forintos költséggel járó Kecel – Soltvadkert közötti kerékpárút-építéshez 279 902024 forintos támogatást ítéltek meg.
A 2007–2013-as időszakban a KÖZOP fejlesztéseire összesen 6,75 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből szabad keret a konstrukció 2010. márciusi újranyitáskor 4,4 milliárd forint. Az újabb pályázatokat szakaszosan bírálják el – az előzetes elképzelések szerint 2010. június 15-től 2011 december 15-ig hét lépcsőben – s a rendelkezésre álló keret utolsó forintjáig nyitott lesz ez a konstrukció, ám ha a rendelkezésre álló keret időközben kimerül, akkor a pályázati kiírást előbb is lezárhatják.

G.V.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!