Külföld
Lengyelország egyhetes gyászt tart az elnöki különrepülőgép szmolenszki
katasztrófája 97 áldozatának emlékére; azonosították Lech Kaczynski
államfő holttestét; megtalálták a gép két fekete dobozát; a helyszínen
lengyel szakértők csoportja is vizsgálja a tragédia körülményeit; orosz
nyomozók kizárták, hogy műszaki hiba okozta a gép katasztrófáját; a
magyar kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította a lengyel elnök
temetésének napját.
Vasárnap űrsétán cserélte ki a Discovery két asztronautája a Nemzetközi Űrállomás hűtőrendszerének ammóniumtartályát.
Ismét meggyalázták a vereckei honfoglalási emlékművet Kárpátalján, Ukrajnában: ismeretlenek gázolajjal öntötték le és felgyújtották, az oltárkövön a kereszt is a lángok maratléka lett.
Vatikán: a Szentszék internetes oldalán közölte, hogy a magas rangú egyházi vezetők kötelesek feljelenteni a pedofil papokat a világi hatóságoknál, ha megrontás jut a tudomásukra. Nyílt ellenállásra szólította fel a püspököket XVI. Benedek pápával szemben egy honfitársa, Hans Küng tübingeni teológus, mert szerinte csak így lehet felgyorsítani a katolikus egyházban a reformokat.
Totális légi káoszt okozott az izlandi vulkán kitörése: repülőtereket zártak le, járatokat töröltek Európában. A légiközlekedés biztonságáért felelős Eurocontrol közölte, akár hétfőig is tarthat a légtérzárlat az 1823. óta most először kitört tűzhányó lávaport tartalmazó hamufelhője miatt, amitől leállhatnának a repülőgépek hajtóművei, katasztrófákat okozva. A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága péntek este 19 órától szombat este 19 óráig elrendelte Magyarországon a teljes légtérzárat. Ennek értelmében Ferihegyen 24 órán át se le-, se felszálló gépek nem voltak, de a repülőtér ez idő alatt is nyitva maradt.
Belföld
Lezajlott a 2010. évi országgyűlési képviselő-választás első fordulója, de hajnali negyed 2-ig tartott az igazolással nem a lakóhelyükön szavazóké; a 265 mandátumnak – az összes 68,65%-ának a sorsa eldőlt: a Fidesz-KDNP 206 mandátumot szerzett (53,37%), amivel a kétharmad közelébe jutott, az MSZP 28-at (7,25%), a Jobbik 26-ot (6,74%) az LMP pedig 5-öt (1,30%); az MDF és a Civil Mozgalom nem lépte át a parlamenti küszöböt; 57 körzetben lesz április 25-én második forduló; Sólyom László államfő szerint a rendszerváltás óta még soha nem volt olyan egyértelmű és széles a győztes párt támogatottsága, mint most, ám a bizalom óriási felelősséget ruház rá; Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke közölte: törvényes volt a választás akkor is, ha az igazolással szavazás intézménye revízióra szorul. Orbán Viktor beszé-dében azt hangsúlyozta: a magyar polgárok 2010-ben ítéletet mondtak egy kudarcot vallott korszak felett, és az egységet, a rendet választották. Mesterházy Attila telefonon gratulált Orbán Viktornak, s arra kérte, ne ossza meg az országot, a választókat pedig, hogy támogassák az MSZP-t a második fordulóban, mert az az ellenzékről szól; továbbra is várja Orbán Viktort miniszterelnöki vitára; a Jobbik szerint ez „a nemzeti áttörés napja”; az LMP úgy fogalmazott „a csoda bekövetkezett”.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke lemondott a „súlyos vereség” miatt, Gémesi György volt alelnököt, Gödöllő polgármesterét „több prominens személyiség” is felkérte a párt vezetésére, ő nem zárta ki, hogy vállalná.
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke hétfőn bejelentette: miután a választáson a terhes asszonyokat hasuk gumikalapáccsal verésével vádoló exfideszes Molnár Oszkár polgármester által vezetett Edelényben utolsó lett az 1,5 százalékos eredménnyel, visszavonul a politikától és „új utakat keres”.
Elhunyt Popper Péter (76) pszichológus, tanár, író az ország egyik legismertebb pszichológusa, aki a '90-es években Horn Gyula személyes tanácsadója is volt.
Sztrájkbizottságot alakított a pécsi egyetemi dolgozók szakszervezete, mivel a kollektív szerződés felmondása után két héttel sem kaptak hivatalos tájékoztatást; ha a klinikán beszüntetik a munkát, veszélybe kerülhet a betegek ellátása.
Az MSZP kedden közölte: egyoldalú gesztussal visszaléptet az LMP javára négy fővárosi képviselőjelöltet, Avarkeszi Dezsőt, Bárándy Gergelyt, Hatvani Csabát és Szabó Zoltánt; az LMP úgy reagált: a szocialista párt semmiféle ellentételezésre nem számíthat a visszalépések miatt.
Egyházellenes, istentagadó, valamint áthúzott horogkeresztet ábrázoló anarchista graffitiket fújtak fekete festékkel keddre virradóra ismeretlenek a győri bazilika falára.
A Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta az Országos Választási Bizottság határozatát, amely szerint a Fidesz megsértette a választási eljárásról szóló törvényt a Kubatov Gábor pártigazgató mondatait tartalmazó hangfelvétel alapján; az indoklás szerint a jogi felelősség megállapítása csakis és kizárólag aggálytalan és kétséget kizáró bizonyítékokon alapulhat, ám ennek megállapítására a 3 napos határidő nem elég; ugyanaznap 5:4 szavazataránnyal döntött az OVB, hogy feljelentést tesz az állítólagos pártpreferenciákat nyilvántartó MSZP adatbázissal kapcsolatban is, amiről egy videón egy anonim aktivista beszélt, bár a felvétel alapján nem állapítható meg a jogsértés.
A Kisebbségekért Díj Külhoni Ma-gyarságért tagozata elismerésben részesített Bajnai Gordon kormányfő a Parlament Munkácsy termében hat romániai magyar nemzetiségű embert, köztük három cigány embert – Puczi Józsefet már csak posztumusz kitüntetésben –, akiket a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom után bebörtönöztek a román hatóságok.
Lefoglalták a lízingdíj nemfizetése miatt körözött, tilosban parkoló autóját Szepessy Zsolt monoki polgármesternek, míg ő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság épületében tartózkodott. Szepessy az általa alapított Összefogás Párt kampányára költötte a lízingpénzeket is.
A Veszprém Megyei Főügyészség vádat emelt Marian Cozma kézilabdázó tavaly februári meggyilkolása ügyében: a vádirat szerint Rafael Sándor szúrta szíven a Patrióta bár előtt a sportolót, rajta kívül további hat embert vádolnak az emberölési üggyel kapcsolatban, húsz főt pedig garázdasággal. A mintegy 30 ezer(!) oldalas vádanyag alapján a per a Veszprém Megyei Bíróságon szeptemberben kezdődik.
Gazdaság
Péntek délutánig szűk sávban, 263-263,50 körül járt a bankközi piacon a forint az euróval szemben, majd az amerikai Goldman Sachs pénzügyi felügyeleti megbírságolásáról szóló hírek „elkedvetlenítették” a piacot, s kissé gyengült a magyar fizetőeszköz is 264,50 körülig. Mivel a hetet 267,50 körül kezdte, összességében továbbra is a forint erősödéséről beszélhetünk a magyar választások első fordulóját követő héten, amikor Görögország is elindult a nemzetközi mentőcsomagot igénybe vevő úton.
A bruttó hazai termék 2010-ben
0-0,8 százalékkal, jövőre 3-3,1 százalékkal nő, az infláció idén 4,2-4,4, jövőre 2,6-3,2 százalék lesz; az Ecostat és a GKI prognózisa szerint a magyar gazdaság idén stagnál, a Pénzügykutató 0,5, a Kopint-Tárki 0,8 százalékos növekedést vár, míg a kormány 0,2 százalékos csökkenést.
Lejárató kampányt gyanítanak és kártérítésért beperelik a magyar laboratóriumot – közölte az itt rákkeltő rovarirtószer-maradványt tartalmazónak minősített bébiételt gyártó szlovák cég vezetője, miután egy – a magyarnál kisebb hibahatárral dolgozó – osztrák laboratórium nem találta károsnak a bébiételt, ami Magyarországon továbbra is tiltólistán marad; márciusban ciános marokkói paprika került a hazai boltokba, szennyezettsége a megengedett 45-szöröse volt, a szállítmány már elfogyott, a többit vizsgálják; Európában betiltott – rákklető nitrofuránt tartalmazó – antibiotikummal szennyezett volt a magyar boltokból származó 12 mézmintából három – igazolta egy brémai laboratórium; Listeria fertőzöttséget találtak a Pick Szeged Zrt. által gyártott Reál párizsiban és sonkában – közölte a Reál Hungária Élelmiszer Kft.; a kórokozó nem mindig okoz tüneteket, de a legyengült szervezetben agyvelőgyulladáshoz is vezethet.
Eljutott hétfőre a Népszínház utcai állomásra a 4-es metró déli fúrópajzsa; 5 hét alatt tette meg a 450 métert a Rákóczi téri állomástól, s a Keleti pályaudvarhoz a szakemberek szerint június közepén érkezik meg.
A hazai fogyasztói árak márciusban 0,7 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy éve.
A magyar ELMIB csoport építheti meg Szerbia első biogáz erőművét – az erről szóló megállapodást pénteken írta alá a magyar energetikai vállalat vezérigazgatója Mladjan Dinkic szerb gazdasági miniszter jelenlétében. A beruházásra korábban kiírt pályázatot az idén 10 éves ELMIB csoport német, szlovén, osztrák cégekkel versenyezve nyerte meg. A zölderőmű a vajdaságban épül.
Ismét csökkent, 12 százalékkal a hazai sörértékesítés a Magyar Sörgyártók Szövetsége szerint: tavaly már csak 6,289 millió hektoliternyit adtak el; a gazdasági válság a nálunk nagyobb sörfogyasztó cseheknél is kihatott a figyasztásra: minden tizedik söröző bezárt.
Újra lesz Ikarus: a márkajelzést a Rába-ARC-Ikarusbus használja közös új, városi modell gyártmányán.
Nagy a magyar benzinturizmus, már Ausztriában is olcsóbb az üzemanyag, mint nálunk, egy év alatt 25,5 százalékkal drágult a benzin itthon. Az első három hónapban 14 százalékal csökkent az üzemanyag-fogyasztás összességében, a legdrágább benziné 45 százalékkal esett vissza.
A The Wall Street Journal szerint a magyar parlamenti választások 2. fordulója utáni első fontos esemény, amire a befektetőknek figyelniük kell majd, az az EU és a Nemzetközi Valutaalap egyeztetése lesz a Fidesszel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!