Ma Dél-Korea ellen kezdte meg egy 4-2 győzelemmel a Divízió 1-es jégkorong-világbajnoki sorozatát a magyar válogatott Ljubljanában. Együttesünk a sorozaton az ázsiaiakon kívül a horvátokkal, az angolokkal, a lengyelekkel és a házigazda szlovénokkal mérkőzik azért, hogy ismét sikerüljön a feljutás a legjobbak közé. Általános vélemény az, hogy a csapatok közül nekünk és a házigazdáknak van a papírforma alapján sansza az A csoportba jutásra. Természetesen a magyar csapatnak olyan teljesítménnyel kell kirukkolnia, mint amikor 70 év után a legjobbak között szerepelt, pontosabban ahogy kiharcolták a feljutást. Igaz, tavaly csak egy retúrjegyre futotta, ezért szerepelünk most ismét a Divízió 1-ben. Az ellenfelekre visszatérve, senkit sem szabad alábecsülni, mert a lengyelek és a szlovénok is megfordultak már a „szuperosztályban”, az angolok pedig dicső múltra tekinthetnek vissza, hiszen voltak olimpiai bajnokok is, igaz, nagyon régen. De feltörekvő fiatalokkal teletűzdelt csapatuk bárkinek okozhat fejfájást a csoportmérkőzések során.
Már túl vagyunk a bemutatkozó találkozón, és ennek ismeretében kérdeztük Studniczky Ferencet, a szövetség elnökét, akitől az iránt érdeklődtünk, milyen esélyekkel keltek útra.
– Aki már belekóstolt az A csoport légkörébe, annak más célja nem lehet, mint hogy ismét abba a környezetbe kerüljön. Nagyon nehéz lesz, mert kiegyensúlyozott a csoportunk ereje. Talán a koreaiak lógnak ki ebből a sorból, bár hallatlan gyors játékosokkal rendelkeznek. Nem is beszélve arról, hogy igen komoly pénzt fektetnek bele, hogy a hoki is világszínvonalú legyen náluk, ezt be is bizonyították most ellenünk, mert bátran, félelem nélkül küzdöttek, ennek is tudható be a szorosabb eredmény. Egyébként jó útravaló a számunkra, hogy a múlt heti Pannon Kupán szoros mérkőzést vívtunk az osztrákokkal és megvertük a stabil A csoportos novégokat.
Elnöksége idején jutottunk fel 70 év után a legfelső osztályba. Hogyan értékeli az ottani produk-ciónkat?
– Az első mérkőzések során nem játszottunk alárendelt szerepet. Igaz, a végére elfogyott a „szuflánk”, mégsem vallottunk szégyent, mert szoros meccseket vívtunk. A kiesés ellenére mindenki pozitívan értékelte a magyar válogatott teljesítményét.
A legutóbbi vb-szereplésünk óta kapitányváltás történt a válogatott élén.
– Így igaz, hiszen Pat Cortinát az amerikai Ted Sator váltotta a nemzeti csapat kispadján, aki november óta irányítja címeres együttesünket.
Egy-két mondatban bemutatná az új kapitányt?
– Nagyon ismert tréner, aki az NHL egyik patinás csapatánál, a New York Rangersnél is edzősködött, nem is beszélve arról, hogy csoportbeli nagy riválisunknál, a szlovén válogatottnál is megfordult.
Ez azt jelenti, hogy komoly információkkal rendelkezik a szlovénekről?
– Természetesen, bár kicserélődött a csapat jó része.
Ha már a cseréről szó volt: nálunk is volt, azaz van változás az együttesben?
– Az A csoportos együtteshez ké-pest bizony akad változás, bár az együttes gerince évek óta együtt szerepel, ez előnyt jelenthet nekünk.
Szuper nélkül is szuper lesz a csapat?
– Sajnos Szuper Levente német együttese kiharcolta a bajnoki címért való küzdelem lehetőségét. Ezért a klubja és Szuper is úgy döntött, hogy nem jön el a világbajnokságra.
A labdarúgásban van egy olyan szabály, hogy a világversenyekre el kell engedniük a csapatoknak a játékosokat.
– Sajnos a jégkorongra ez nem áll, hiszen aki hosszú évek óta figyeli az A csoportos világbajnokság mérkőzéseit, nemegyszer hallja, hogy az ott szereplő válogatottak vezetői arról „siránkoznak”, hogy a tengerentúlon profiskodó menőiket az NHL-klubok nem engedik el, ami gyakran befolyásolta a világbajnokság végeredményét.
Hány éve foglalkozik a jégkoronggal, és hogyan látja a sportág magyarországi helyzetét?
– Hét éve vagyok a szövetség elnöke, korábban pedig több mint egy évtizeden át a sportág főtitkári teendőit láttam el, vagyis az életem meghatározó részét ebben a jeges környezetben éltem le.
Több alkalommal is rendeztünk világbajnokságot Magyarországon, amely nagyban hozzájárult a sportág népszerűsítéséhez. Vannak-e a jövőre nézve hasonló terveink?
– Bizonyára sokan tudják, hogy megkíséreltük megszerezni az A csoportos világbajnokság megrendezésének jogát. Nem jött össze. Egyébként elképzelhető, hogy a Divízió 1-es világbajnokság egyszer ismét Magyarországra látogat, s jó lenne, ha mi nem lennénk résztvevői ennek a világversenynek, mert ez azt jelentené, hogy följutottunk, s netán megkapaszkodtunk a legjobbak között. Egyébként a világbajnokság április 17-től 23-ig tart, és befejezésül még megemlíteném csoportbeli ellenfeleink világranglista-pozícióját: Dél-Korea a 30., Horvátország a 26., Nagy-Britannia a 25., Lengyelország a 22., mi a 20. helyről vártuk a vb-t, míg a legelőkelőbb helyen Szlovénia található, amely a 7.
Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!