A magyarországnyi lakosú folyami és tengeri kikötő, egyben kulturális
fővárosként az olimpiai város Pekinget kenterbe verő Sanghaj 233
országot lát vendégül, Európából 45 állam lesz jelen.
A 184 nyitvatartási nap alatt több mint 70 millió látogatót várnak. Az Expo 2010 május 1-jén nyílik.
Már megvolt a kulcsátadás pénteken. Huszty András miniszterelnöki megbízott tette, s teszi a dolgát a világkiállításon. Kész a magyar pavilon Kínában, az irdatlan ütemben fejlődő kikötővárosban, Sanghajban az Expo 2010-en. A sanghaji világkiállítás győztes magyar pavilontervének központi eleme a Gömböc – két magyar mérnök, a budapesti Műegyetem Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszékének vezetője, Domokos Gábor akadémikus és Várkonyi Péter adjunktus által feltalált spéci szerkezet. Gömböc „a világ első és egyetlen stabil egyensúlyi helyzettel rendelkező homogén tárgya” – olyan, mint a keljfeljancsi, de mégis más.
A világkiállítás mottója: „Jobb város, jobb élet”, a fenntartható fejlődés, a környezetbarát technológia, melyet a magyar pavilon igen filozofikusan közelít meg: Lévai Tamás és Harnos László építészeti és dizájnterve fával, fémmel, műgyantával, kaviccsal dolgozik a magyar krea-tivitást kiemelve, szoros kapcsolatban a színhely, a hagyományos nagy formakultúrával bíró Kína „yin és yang” elemeinek térbeli beemelésével, hiszen mindkettő az egyensúlyt és a harmóniát szimbolizálja. Lévai szerint ezt szeretnék Magyarországon a városfejlesztésben is elérni… Nappal a magyar pavilon belső terét a természetes napfény árasztja el – ha süt, este pedig egy ember alkotta csillagos égbolt világítja be. Lesz itt, a szemet vonzó ezer négyzetméteren info-centrum, könyvbemutató, multimédiás rendezvénysorozat, zene, vetítést, logikai játszóház stb. Az expó egyébként több mint öt négyzetkilométernyi területet foglal el, amelyet immár 11(!) metróvonal 400(!) kilométeres hálózatán lehet megközelíteni. Huszty szerint a látványon túl a fél éven át, október 31-ig tartó világkiállítás magyarjainak célja hazánk kereskedelmi, de különösen agrárkapcsolatainak erősítése, a kölcsönös befektetések előmozdítása, a két ország közti kulturális és turisztikai együttműködés támogatása. A Miniszterelnöki Hivatal a magyar pavilon kivitelezésére, üzemeltetésére, a kulturális programok szervezésére, a sajtó- és propagandaellátására 2,6 milliárd forintos keretszerződést a Genexpo 2010 Hungary Kiállítást és Hirdetést Szervező Kft.-vel kötötte meg tavaly ősszel – derül ki a közbeszerzési tájékoztatóból. Sanghajba utazik május 6-án a Mecsek Táncegyüttes, egy hetet tölt a 2010-es világkiállítás helyszínén: kísérői lesznek Pécs polgármestere és Európa Kulturális Fővárosa, Pécs2010 Menedzsmentközpont igazgatója. Ellátogathat a budapesti ELTE Konfuciusz Intézete pályázatának nyertese is az expóra: a kínai kulturális intézet középiskolások, egyetemisták és a kínai nyelv és kultúra iránt érdeklődő fiatalok számára írt ki pályázatot, hogy milyen módon lehet a kínai kultúrát és nyelvet Magyarországon terjeszteni. Hazánk egyébként a Tivoli Filmprodukció Kft. által készített mozit is bemutatja sorozatban Magyarországról, kultúránkról, sportunkról, a vizek világáról, történelmünkről stb. – a rendező Káel Csaba. Az ifj. Seregi László által rendezett Gömböc-film pedig arról a találmányról szól, amelyben a filmet nézik – térben. Az alkotók szerint a Gömböc a jövőnek üzen: az emberi élet lényege az állandó talpra állás. Seregi filmje a Magyar Feltalálók is: ebben 22 óriási koponyát, Kempelen Farkastól Irinyin át Rubik Ernőig mutat be. A filmeket a magyar pavilonban magyar hanggal, kínai és angol felirattal kivetítőkön mutatják be.
– Gündisch–
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!