Újabb esélyt kapnak ma a parlamenti mandátumokért küzdő jelöltek és a
parlamentbe jutott pártok. A rendszerváltozást követő hatodik
országgyűlési választások második fordulójában a szavazók azt döntik el,
hogy melyik politikai erő hány mandátumot kap az új parlamentben.

 Ám ma este az már nem lesz új hír, hogy kit is illet meg a kormányalakítás joga – ez már az első fordulóban eldőlt.
Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője lapunknak elmondta: a szavazókörök reggel 6 órakor nyitnak ki, s várhatóan 19 órakor zárnak be, bár az első forduló tapasztalatai alapján lehet néhány szavazókör, ahol elhúzódhat a voksolás. Mivel 119 egyéni választókerületben már az első fordulóban megszületett az eredmény, így közel 5,5 millióan most már nem voksolnak; ezúttal mintegy 2,5 millió választópolgár szavazhat az egyéni jelöltekre abban az 57 választókerületben, ahol az első forduló nem hozott eredményt.
– A választópolgárok ma csak ebben az 57 választókerületben, az első fordulót követő visszalépések után még versenyben maradt 167 egyéni jelöltre szavazhatnak, területi pártlistákra már nem – mondta. Most is tollal, az általuk választott jelölt neve melletti karikába tett x vagy + jellel adhatják le voksukat. Mint tudatta: az első fordulóban a 386 országgyűlési képviselői mandátumból a területi listákra adott voksok 146 mandátum, az egyéni jelöltekre adott szavazatok pedig 119 mandátum sorsát már eldöntötték. A mai választáson az múlik, hogy kit illessen meg a még fennmaradt 57 egyéni mandátum.

További 64 mandátumot pedig egy bonyolult számítást követően – a töredékszavazatok alapján – osztanak ki az országos listáról, melyre közvetlenül nem voksolnak a választópolgárok.
Az 57 választókerület összesen 3150 szavazókörében ugyanennyi szavazatszámláló bizottság mintegy 18 ezer tagja várja a szavazókat. Azokon a településeken, ahol második fordulóra kerül sor, a választási irodák ezúttal nem értesítést hanem helyette szórólapot küldtek a választópolgároknak, és mindenütt hirdetmény útján is tájékoztatták őket.
A választópolgárok most is a személyazonosságukat és a lakcímüket igazoló okmányokkal jelentkezhetnek a még az első forduló előtt kézbesített értesítőn megjelölt szavazókörben, vagy – a már korábban beszerzett jegyzői igazolással – akár más településen is. Az előzetes adatok szerint az igazolással szavazók a második fordulóban kevesebben, legfeljebb 18 367-en lehetnek.
A választás második fordulója abban az egyéni választókerületben számít érvényesnek, ahol a választásra jogosultaknak több mint 25 százaléka megjelenik a szavazáson. Az első és a második fordulóban kapott voksok nem összegződnek; a második fordulót minden bejutott jelölt „tiszta lappal” kezdi.
Minden választókerületben az a jelölt nyer végül, aki ott ma a legtöbb voksot kapja. Ha valahol döntetlen eredmény születne – aminek nagyon csekély a valószínűsége –, akkor a mandátumot nem osztják ki, hanem később ott időközi választást kell tartani, melynek az időpontját az Országos Választási Bizottság tűzi ki. Ám ilyenre a rendszerváltozás óta még nem volt hazánkban példa.
Virág Rudolf azt is tudatta lapunkkal: mivel most csak egyetlen szavazólapot kap minden választópolgár, s azon csak az egyéni képviselőjelöltek neve szerepel, hamarabb végezhetnek a voksok összeszámlálásával, mint az első fordulóban. Este 9-10 óra tájban már várható a magas feldolgozottságú – 95-99 százalékos – előzetes eredmény.
A végleges eredmény megállapítása azonban jóval tovább tart majd. Ugyanis a második fordulóban is van szavazás a külképviseleteken, méghozzá többnyire ugyanazon a napon, mint itthon; a kivétel az amerikai kontinens, ahol már szombaton reggel megkezdődött a voksolás. Nyolcvanöt nagykövetségen és konzulátuson összesen 2886-an járulhatnak az urnák elé. Az ott leadott szavazatokat ugyanúgy az itthoniak közé keverik majd, mint az első fordulóban, ám ehhez meg kell várni, amíg hazaérkeznek a külképviseleti választási irodák tagjai az ott leadott szavazólapokkal. Ez április 29-ig történik meg, és az egyéni választókerületi végleges eredmény megállapítására csak ezután kerülhet sor.
Az Országos Választási Központ számítógéprendszere ma is folyamatosan dolgozik; ahogyan gyűlnek az adatok, úgy módosul majd az Országos Választási Iroda www.valasztas.hu című internetes oldalán látható, a parlamenti patkó helyeinek, azaz a mandátumoknak „feltöltődését” mutató kép is.
A szavazás második fordulója napján a regisztrációk alapján sok száz vendéget – 160 diplomatát, nemzetközi szervezeti képviselőt, megfigyelőt, valamint 300 újságírót és tévést, közöttük száz külföldit – várnak az Országos Választási Központba.

vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!