A riport nem felelt meg a Hazafias Népfront politikájának

Aligha mondható kedélyesnek az a történet, amit november elején idézett fel a Magyar Nemzet néven megjelenő napilapban Kristóf Attila. A szebb napokat megért – kár, hogy így kell mondanom: a régi – Magyar Nemzetben – közös kollégánkra, az 1975-ben köz- és magánéleti problémái elől az öngyilkosságba menekült Seress Gáborra emlékezve aktuálpolitikai kitételekkel spékelte meg írását. Amiben maradéktalanul egyetértünk: a Magyar Nemzet 1972. augusztus 12-i számában megjelent Zsiga bácsi című riportból kitetszik Seress mély embersége és tisztessége, s még mai szemmel is vérlázító, ahogy a Népszabadság, a párt központi napilapja – Hogy értsük ezt? címmel – szerkesztőségi cikkben, akkortájt már ritka éles hangon támadta meg a „szocialista sajtótól idegen” és „hatásvadász” szerzőt, valamint a „közléspolitikai hibát elkövető” lapot.
1972-ben ugyanis egy valamikori ezerholdas nagybirtokost, bizonyos Somssich Zsigmond grófot – aki segédmunkásként tengette élete nagyobb részét - egy országos napilapban nem lehetett olyan empátiával ábrázolni, mint azt Seress tette.
Amivel vitám van: Kristóf múltszépítő nosztalgiája, annak sugalmazása, hogy egykori mentora, a lapot főszerkesztőként jegyző Mihályfi Ernő és a Magyar Nemzet, amely a kívülről és felülről jött nyomást „sajnos nem bírta el”. E megfogalmazással (mármint hogy voltak a tisztes polgári napilapcsinálók és volt a rájuk nehezedő külső kommunista nyomás) több baj is van. Egyrészt leegyszerűsítő, másrészt az önfelmentés érdekében történelmet – na jó: sajtótörténetet – is hamisító. Hogy mást ne mondjak: a konkrét ügyben például a lap pártalapszervezete jóval karakánabbul viselkedett, mint az úgymond taktikusan visszavonuló, a pártlap „jogos bírálatát” nyílt szerkesztőségi állásfoglalásban túlbuzgón („A riport nem felelt meg a Hazafias Népfront politikájának”) elismerő főszerkesztő. Ugyanis párttaggyűlés nem bólintott rá Mihályfi fegyelmi ügyekben hozott döntéseire.
Egyszer majd nyilván meg kell írni a szerkesztő-legenda – Kádár János találó jellemzésével, a „legpártosabb pártonkívüli főszerkesztő” - Mihályfi Ernő valós életpályáját is, indokolható és indokolhatatlan megalkuvásainak szövevényes históriáját, mint ahogy azt is, hogy a pártonkívüliek lapjaként aposztrofált Magyar Nemzetben dolgozók, az ott menedéket lelők miként ágyazódtak be a szocialista (merthogy más nemigen lehetett) sajtó egészébe, s hogy miként voltak egyszerre – az illyési megfogalmazással élve - szem a láncban és ugyanakkor máig olvasható cikkeket publikáló, a másként érzőknek reménysugárt adó zsurnaliszták is.
Az alább közölt – a Magyar Országos Levéltár pártiratai között fellelhető – dokumentumok, feljegyzések, igazoló jelentések ehhez is adalékok, persze, leginkább a szocialista sajtóirányítás boszorkánykonyhájába engednek bepillantást. Ami belőlük nem világlik ki: a fegyelmi eljárást követően Seress Gábort a szerkesztők ítélték sajátos szilenciumra: dolgozhatott, híreket szerezhetett, szerkeszthetett, olykor még cikkeket is írhatott, csupán a neve nem jelenhetett meg hosszú ideig a lap hasábjain.


Murányi Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!